Görbiczet és Zácsikot sem hívta be a kapitány

A vb-re visszatérhet a kispadra Karl Erik Böhn

2013. 05. 15.
Megosztás

A leukémiával kezelt Karl Erik Böhn fokozatosan gyógyul, és a decemberi, szerbiai világbajnokságon térhet vissza a magyar női kézilabda-válogatotthoz a magyar szövetség elnöke szerint.

A Digisport Reggeli Start című műsorában Vetési Iván elmondta azt is, hogy a tavaly decemberben Eb-bronzérmes együttest a legjobb négy közé várják.

"Karl Erik Böhnt meglátogattuk az oslói klinikán. Kedvezőek a fejlemények, nem találtak daganatos sejteket a vérében, a kemoterápia jól sikerült, még a gyengeségből kell felépülnie" - mondta az MKSZ elnöke.

Jelezte, hogy Böhnt visszavárják a női válogatott élére. Hozzátette, szerencsés a helyzet, mivel a vb-ig nincs tétmeccs. Addig Siti Bea másodedző vezetésével megoldják a felkészülést.

Vetési Iván kitért egy másik külföldi edzőre, a Győri Audi ETO KC-val szombaton Bajnokok Ligáját nyerő spanyol Ambros Martínra is, akit idővel szintén el tud képzelni kizárólag főállású, klubtól független szövetségi kapitánynak.

Az április 27-én játszott MKB Veszprém-Kiel férfi BL-negyeddöntő visszavágója kapcsán hangsúlyozta: az MKSZ által felkért szakemberek 43 téves ítéletet számoltak össze, ebből 28 sújtotta a végül kieső magyar csapatot. Az erről szóló jelentést - amely, mint Vetési hangsúlyozta, nem fellebbezés - megküldték az európai szövetségnek, és választ várnak.

(Forrás: mti)