A Veszprém nem kimélte ukrán ellenfelét

A Veszprém nem kimélte ukrán ellenfelét

2013. 10. 11.
Megosztás

Az MKB-MVM Veszprém 44-27-re legyőzte csütörtökön a vendég ukrán Motor Zaporizzsját a férfi kézilabda BL harmadik fordulójában, és így továbbra is százszázalékos mérleggel vezeti csoportját.

A magyar együttes az első körben simán, 28-15-re nyert Szentpéterváron, majd a csoport rangadóján 30-29-re legyőzte a Rhein-Neckar Löwent. A Zaporizzsja a német gárda otthonában pontot szerzett (31-31), később pedig minimális különbséggel verte a Croatia Zagrebet.

Jól kezdett a Veszprém, remek támadójátékának köszönhetően a 8. percben már 7-3-ra vezetett, ekkor időt kértek a vendégek. Védekezési stílust váltott a Motor, felzárkózott 12-9-re, ám a hazai időkérést követően megint nőtt a különbség, amely a szünetig hétgólosra hízott.
A folytatásban sem kényelmesedett el a Veszprém, ennek köszönhetően a 41. percben már 27-17 volt az állás, majd a végén igazi örömkézilabdát láthatott az Aréna közönsége. A Veszprém a következő fordulóban, jövő vasárnap Zágrábban lép pályára.

Carlos Ortega:
– Nem ez a reális különbség a két csapat között. Nagyon jól játszottunk, szinte minden támadás végén betaláltunk. Ugyanakkor nagyon jól variáltuk a nyitott és a zárt védekezést.

Iváncsik Gergő:
– Minden kijött ma, amit edzésen gyakoroltunk és elterveztünk. Nem ez az ellenfelünk igazi arca, ennél sokkal többre képesek. További sok sikert kívánunk nekik, mi is megyünk tovább a magunk útján.

Fazekas Nándor:
A Zaporizzsja az első két fordulóban nagy meglepetést okozott, ezt szem előtt tartva nagyon komolyan készültünk ellenük és rájuk egész héten.

Nagy László:
Maximálisan elégedett vagyok az eredménnyel, a csapat védekezésben és támadásban is jól teljesített. A közönség kintről, mi bentről élveztük ezt a mérkőzést. A gólrekordunk pedig külön öröm.

Gyene Norbert:
Nagyon örülök, hogy megkaptam a bizalmat és a játéklehetőséget, még ha csak ilyen rövid időre is. És annak is örülhetek, hogy ilyen jól sikerült a meccsem. A kínai figuránál bevallom, improvizáltunk, mert nem igazán értettem, hogy mi készül. Csapatunk ereje a jó közösségi szellemben van, és abban, hogy minden játékos mindig bizonyítani akarja: neki bizony helye van itt.

Szerhij Bebesko:
– Az idény legrosszabb játékát mutattuk ma. Nagyon jól védekezett a Veszprém, de az is döntőnek bizonyult, hogy a csapatom még soha nem játszott ilyen hangulatú csarnokban. Próbáltam pihentetni néhány játékosomat, hiszen a Celje ellen nagyon fontos meccs vár ránk, amelyet meg kell nyernünk. Jobb a csapatom annál, mint amit ma mutatott.

Oleg Szkopincev:
– Ugyanúgy készültünk, mint eddig, de ezen a találkozón szinte semmit nem mutattunk meg a tudásunkból. Sok van még vissza a sorozatból, be kell bizonyítunk, hogy sokkal jobbak vagyunk ennél.

Férfi Bajnokok Ligája, A-csoport, 3. forduló:
MKB-MVM VESZPRÉM-MOTOR ZAPOROZSJE 44-27 (20-13), Veszprém, játékvezetők: Pandzis, Mosorinski (szerbek).
VESZPRÉM: Alilovic, Fazekas (kapusok), Chema Rodriguez 2, Gulyás 6, Gyene 3, Ilics 1, Iváncsik G. 3, Iváncsik T., Jamali 4, Nagy L. 7, Pesics, Ruesga 6 (1), Schuch, Sulic 6, Terzics 2, Ugalde 4
ZAPOROZSJE: Stochl, Koshovy, Sapun (kapusok), Aflitulin 3, Burka 6, Gurkovszkij, Kamanin, Kubatko 2, Kurilenko 2, Onufrijenko 5, Szemikov 2, Sevelev 3, Szkopincev 2, Tsap, Tsitou, Zsuk 2
Kiállítások: 4, ill. 10 perc. Hétméteresek: 2/1, ill. 1/0.

Szombaton játsszák:
Szanktpetyerburg (orosz)-Croatia Zagreb (horvát) 14.00
Celje (szlovén) - Rhein-Nackar Löwen (német) 16.30

Az állás: 1. Veszprém 6 pont/3 mérkőzés, 2. Zaporizzsja 3/3, 3. Celje 2/2 (50-46), 4. Zagreb 2/2 (54-52), 5. Rhein-Neckar Löwen 1/2, 6. Szanktpetyerburg 0/2
A csoportból a legjobb négy jut a nyolcaddöntőbe.

(Forrás: MTI)