Egy lépéssel közelebb a Gyémánt Ligához a Gyulai emlékverseny

A világ legjobbjai között a Gyulai István Memorial

2013. 09. 20.
Megosztás

Jelentős nemzetközi elismerésben részesült a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíj, amit idén július 10-én, a budapesti Puskás Ferenc Stadionban immár harmadik alkalommal rendeztek meg. Az eseményen valamennyi földrész képviseltette magát, a 40 ország 230 atlétája között nyolc olimpiai bajnok, négy világ- és két Európa-bajnok állt rajthoz.

A Nagydíj minden eddiginél színvonalasabb és kiélezettebb küzdelmekkel kényeztette el nézőit a stadionban, illetve a tévékészülékek előtt.

A résztvevők minősége és az elért eredmények színvonala az objektív rangsorolásban is megmutatkozik. Az All-Athletics.com internetes portál – amely az IAAF Gyémánt Liga hivatalos statisztikai partnere is – számítógépes értékelése szerint a világ egynapos, illetve meghívásos versenyei között a Gyulai István Memorial az idén - közel 700 rangsorolt verseny közül - az igen előkelő 20. helyen végzett.

Az előtte állók között találjuk a Gyémánt Liga 14 versenyét, míg az IAAF World Challenge sorozat 15 állomása közül az Atlétikai Magyar Nagydíj tízet megelőzött, továbbá minden kontinentális „prémium” illetve „classic” kategóriás versenyt maga mögé utasított.

A rangsorban a eugene-i Prefontaine Classic végzett az első helyen, amit a zürichi Weltklasse és a brüsszeli Memorial van Damme követ. Közép- és Kelet-Európa versenyei között a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj dobogós, azaz harmadik a listán.

(Forrás: atlétikai szövetség)