A világbajnok Vad Ninettának Simon Miklóssal Tokió a célja

A világbajnok Vad Ninettának Simon Miklóssal Tokió a célja

2016. 11. 08.
Megosztás


Vad Ninetta személyében megvan az első versenyző, akinek az Angliából hazatérő sikeredző, Simon Miklós lesz a trénere. A négyszeres világbajnok kajakos és edzője a Vasasban lelt otthonra, mindketten nagyobb csapatban és tokiói olimpiai szereplésben gondolkodnak - írja a hazai szövetség honlapja. Vad Ninetta korábban a KSI-ben Mórocz Istvánnal készült.

- Néhány hete kiderült, hogy a Vasasban folytatja, de akkor még nem szeretett volna beszélni az új edzőjéről…..
– Azóta pont került az ügy végére, lezárultak a tárgyalások. Simon Miklós lesz az edzőm, akivel közösen vágunk neki a következő négy évnek, aminek nem titkolt célja, hogy kijussak a tokiói olimpiára.

- Hogyan került a képben önnél Simon Miklós, aki eddig az angol női négyes felkészülését irányította?
– A második válogató után kerestem meg, amikor biztossá vált, hogy már nem juthatok ki a riói olimpiára, akkor kezdtünk el beszélgetni a jövőről. Úgy alakult, hogy sok mindenben egyetértettünk és láttam rajta, hogy a közös munka lehetősége legalább annyira érdekli, mint engem, de akkor neki még élő szerződése volt Angliában, amit október végéig akár meg is hosszabbíthattak volna. Azóta nagyon sokat beszélgetünk, és közösen próbálunk rájönni az elmúlt időszakban elkövetett hibáimra, hogy javítani tudjuk azokat.

- Ketten dolgoznak majd, vagy csapatban?
– Nekem fontos, hogy olyan csapattal készülhessek, ahol igazi versenyhelyzeteket tudunk teremteni egymásnak. A részletekről még folynak a tárgyalások, de nagyon jók a kilátásaink, bízom benne, hogy erős csapatunk lesz. A Vasassal egyébként már közösen tárgyaltunk és az edzőmmel együtt mindketten náluk találtuk meg azt a profi és stabil hátteret, amire szükség van a nyugodt felkészüléshez.

- Mikor indul a közös munka az új edzőjével?
– Januárban kezdünk, mert „Siminek” az angliai szerződéséből adódóan még vannak kötelezettségei odakint. A felkészülésnek egyébként szeptember elején nekivágtam egyedül. Az olimpia után, amikor itthon volt, szerencsére ellátott néhány tanáccsal, de természetesen nagyon várom, hogy elkezdjük a napi közös munkát.

- Milyen célokat tűznek ki maguk elé?
– Hosszútávon az olimpiai részvétel a legfontosabb, ehhez szükséges, hogy az egyes teljesítményem javuljon. Mivel az erőmmel nem nagyon volt probléma eddig sem, ezért leginkább a technikám változtatására helyezzük majd a legnagyobb hangsúlyt.

Vad Ninetta párosban, négyesben és váltóban is világbajnoki címet szerzett női kajakban az elmúlt három év során, emellett a bakui Európa-játékokról is érmekkel térhetett haza 2015-ben. A 27 éves kajakos a bombaerős konkurencia miatt végül nem lehetett ott a riói olimpián, de feltett szándéka, hogy négy év múlva Tokióban ez már máshogy legyen. A céljaiért immár Vasas-színekben küzdhet, hiszen négyéves megállapodást írt alá a klubbal - számolt be róla még októberben a vasassc.hu.

Az elmúlt kilenc évemet a KSI-ben töltöttem, náluk lettem világbajnok, amiért hálás vagyok az egyesületnek és az edzőmnek. Most mégis úgy éreztem, eljött a váltás ideje, szeretnék mindenben előrelépni, egyesben is eredményesebbé válni, és találni egy olyan fix partnert, akivel párosban is újra ütőképesek lehetünk. A tárgyalásaink alátámasztották, hogy a Vasas meg tudja teremteni számomra az ehhez szükséges nyugodt hátteret, a céljaink pedig teljesen azonosak az eredményesség tekintetében is. A többi innentől kezdve már csak rajtam, az edzőmön és az elvégzett munkánkon múlik. A közös cél egyértelműen a tokiói olimpiára való kijutás.”

Simon Miklós korábban többek között Kozák Danuta, Szabó Gabriella és Benedek Dalma edzője is volt, az elmúlt évtizedben pedig Nagy-Britanniában, az angol női négyest készítette fel.

(kajakkenusport.hu-vasassc.hu-MOB, fotó: MTI/Kovács Tamás)