A világbajnoknak a szőnyegen kell bizonyítania

A világbajnoknak a szőnyegen kell bizonyítania

2014. 03. 20.
Megosztás

A birkózóknál bekövetkezett súlyhatárváltozások általános "mozgolódással" jártak együtt. Mindenki igyekszik megtalálni a számára optimális megoldást az új lehetőségeken belül. Érdekesség, hogy a magyar nők legjobbjai között két, komoly erő is egy súlycsoportot vesz célba. Az olimpia műsorán szereplő 58 kilósok közötti indulást egyaránt szeretné elérni a 2013-ban, 63 kilóban világbajnoki címet szerzett Sastin Marianna és klubtársa, a nála hat évvel fiatalabb Barka Emese is. A 24 éves Barka terveiről és reményeiről a Magyar Nemzetben, március 19-én megjelent írást követően most a 31. évében járó Sastinhoz fordult a mob.hu kérdéseivel.

- Mit gondolt, amikor olvasta klubtársnője kihívással felérő közlését?

Azért ez nem volt egészen új dolog számomra - szögezte le a sportág első női világbajnoka. - A klubban ez a váltás már érett és - bár nem vagyunk kebelbarátnők, ennek ellenére is - köztudott volt. A félreértések elkerülése végett szeretném egyértelmüsíteni: semmi extra gondunk nincs egymással. Az viszont tény, hogy engem, aki immár harmadik éve házasságban élek, egészen más dolgok-gondolatok foglalkoztatnak, mint a fiatalabb korosztály tagjait.

- Ha már szóba jött a házasság, az is köztudott, hogy Wöller Ákos egy személyben az edzője is. Rajta kívül másoktól elfogad szakmai tanácsokat?

Ákos az edzőm, elsősorban rá figyelek. Természetesen, ha építő jellegű mondanivalója van valakinek, azt a megfontolás szándékával meghallgatjuk.

- Nyilván a súlycsoport választásában is közösen döntöttek az 58 kiló mellett. Miért?

Elsősorban azért, mert ez szerepel az olimpia műsorán. Márpedig ha még éveket rádobok az életemből a birkózásra, akkor az olimpiának elsőbbséget kell élveznie. Egyébként is jobban megfelel az adottságaimnak az alsóbb kategória - a 63 kilóba történt beleerősödésre ráment legalább két évem. Az 59 vagy a 60 kiló lett volna az optimális, de az 58 is jobban fekszik, mint a 63...

- A fogyasztással nem lesz gondja?

Amikor a 63 kiló volt a célkeresztben, voltam már 66-67 kiló is. Szerencsére egy kis önuralommal sikerült "leereszkednem" 62-63 kilós átlagsúlyra. Innen pedig már megoldható lesz elérni a mérlegelésen az 58 kilós határt.

- Április elején, Finnországban lesz az Európa-bajnokság, ott mire számít?

Számomra most ez az év fő versenye, mivel a szeptemberi, Üzbegisztánban esedékes világbajnokságon még nem biztos, hogy elindulok. Finnországból egyszer, 2008-ban már hoztam haza egy Eb-bronzérmet, amivel most is kiegyeznék. A lényeg, hogy valamilyen színű érem mindenképpen kerüljön a nyakamba.

- Április végén újabb erőpróba előtt áll majd, ekkor rendezik ugyanis az országos bajnokságot.

Három héten belül túl sok lenne másodszor is lefogyasztanom, ezért az Ob-n a 63 kilósok mezőnyében állok szőnyegre. Utána 2-3 héten belül eldöntjük majd, felkészülök-e a világbajnokságra is, vagy sem?

- Végül csak rákérdeznék: mit szól Barka Emese bejelentkezéséhez? Mire tartja őt képesnek?

Ő vitán felül tehetséges birkózó, aki ha nem okoz magának sérülést, nagyon kemény ellenfél is lehet. Különösebben nem foglalkozom vele, majd a szőnyegen kell bizonyítanom, hogy jobb vagyok nála.

(Jocha Károly)