A ZTE is legyőzte a Brnót a Krasznai-kupán

A ZTE is legyőzte a Brnót a Krasznai-kupán

2012. 09. 21.
Megosztás

Az első napon a cseh csapat hét ponttal maradt alul a házigazda Sopronnal szemben.

A csütörtök délelőtti mérkőzésnek természetesen ők voltak az esélyesei, de a ZTE megmutatta, milyen a zalai virtus.

Gáll Tamás agresszív játékot kért a lányoktól, amelyet a mérkőzés során maximálisan betartottak a lányok és várakozáson felüli játékkal rukkoltak elő. Az első negyedben már ötpontos előnyt szereztek a lányok, amelyet a félidőre újabb héttel megfejeltek. (24-36).
A harmadik negyedet megnyerte a cseh csapat, de az utolsó elvonásban egyértelműen látszott a ZTE fölénye (51-70).

Szép eredményt ért el tehát csapatunk, egy olyan együttes ellen ahol szlovák válogatottak mellett két amerikai légiós is szerepel – Ohlde a Pécs csapatában is megfordult – egyértelműen az Euroligára készülnek.
Gáll Tamás azonban óva int, mivel helyén kell kezelni a felkészülés e szakaszában a találkozót. Egy erősebb csapatot győztünk le azzal, hogy betartották a lányok az edzői utasításokat s a ZTE NKK- ra jellemzően csapatként dolgoztak együtt a lányok. Megfelelő hőfokon égtek és ennek is köszönhető ez a szép siker!

BK IMOS BRNO - ZTE NKK 51-70 (14-19, 10-17, 19-13, 8-21)
BK Imos Brno:Vlkova 4,Jurcenkova 5,Ohlde 6,Abdi,Horakova 16/9,ill. Kasparkova, Mainclova 5, Koivankova, Pechkova 13/3,Berankova 2, Vackova ,
ZTE NKK: Szalay 8,Szélesy 5/3,Gensler 18/3,Vida 5/3,Michailova 18 ill. Czank 1,Ambrus 4,Horváth 7,Varga 4, Góth, Dukai Edző: Gáll Tamás

A Krasznai kupa döntőjét 2012. szeptember 21-én 18.00 órakor a házigada Uniqua Euroleasing Sopron ellen vívjuk.

(Forrás: ztenkk.hu/ Jóna István)