Szerdán egyeztethetnek Janics távozásáról

Ábrahám Attila: Maradtak a kiskapuk Janics Natasa számára

2013. 01. 11.
Megosztás

Mint megírtuk elutasította Douchev-Janics Natasa, Csipes Tamara és Paksy Tímea országváltásra benyújtott kérelmét a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség.

Douchev-Janics Natasa szerb, Csipes Tamara ausztrál, Paksy Tímea pedig osztrák színekben szerette volna folytatni pályafutását. A nemzetközi szövetség szabályzata szerint egy versenyző csak akkor szerepelhet egy másik ország színeiben kétéves kihagyás nélkül, ha - jelen esetben - a magyar szövetség ehhez hozzájárul.

Janics Natasa októberben jelentette be, hogy bolgár férjével Szerbiába költözik és a jövőben szerb színekben kíván evezni. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség azonban korábbi irányelveihez igazodva nem engedte el világbajnok versenyzőit. A szövetség 150 ezer eurót kért a háromszoros olimpiai bajnok versenyzői engedélyének kiadásához, aki az olimpia után jelezte, hogy a jövőben ismét szerb színekben szeretne indulni. Határidőig nem érkezett meg a pénz, az engedélyt így nem adta ki a szövetség, ezt erősítette meg most a nemzetközi testület.

Maradnak a kiskapuk

Ábrahám Attila a Magyar Kajak-Kenu Szövetség főtitkára az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta, nem lehet tudni előre, meddig húzódhat el Janics Natasa ügye. Jelen körülmények között a nemzetközi szövetség nem is dönthetett másként – mondta a főtitkár. Hozzátette: maradnak a kiskapuk: Janicsnak el kellene válnia férjétől, akit a szerbek honosítanának, majd újra hozzámenne a már szerb állampolgárhoz. Ebben az esetben a nemzetközi szövetségnek az új helyzetre ismét állást kellene foglalnia. Vagy marad az a megoldás, hogy kivárja a két évet – mondta Ábrahám Attila.

Bár néhány hónapja ujjongva számolt be a szerb sajtó Janics Natasa szerb színekhez való visszatéréséről, a mostani döntésről gyakorlatilag nem írtak a sajtóorgánumok. Mindössze a szerb közszolgálati csatornában hangzott el ugyan kiemelt hírként, ám egy mondatban, hogy Janics Natasa egyelőre mégsem versenyezhet Szerbiát képviselve. A szerb sportnapilap viszont megszólaltatta szövetségük elnökét, aki bejelentette, fellebbeznek a döntés ellen. Az elnök az interjúban arra is kitért, hogy már kapcsolatba lépett az európai kajak-kenu szövetség vezetőjével, akivel állítása szerint megegyeztek, ez a döntés nem végleges és a szerbek bizonyítékokkal támasztják alá, az igazság az ő oldalukon áll.

Ábrahám Attila a műsorban közölte, nem érti, a szerbek mi ellen kívánnak fellebbezni és miért nem számít véglegesnek a nemzetközi testület döntése. Az átigazoláshoz a magyar szövetség engedélye lenne szükséges – magyarázta a főtitkár, de mivel a Magyar Kajak-Kenu szövetség nem kívánja a megszabott feltételek nélkül kiadni Janics Natasa versenyengedélyét, a nemzetközi szövetség sem tud másként dönteni. Ábrahám Attila kiemelte: a magyar olimpikon nincs eltiltva, szerb klubszínekben elindulhat az ottani bajnokságban, egyetlen egy dolgot nem tehet meg a mostani döntés alapján: Szerbiát nem képviselheti a nemzetközi világversenyeken.

Paksy Tímea nyilatkozott arról, hogy ő magyar színekben szeretne a jövő évben versenyezni, Csipes Tamara pedig azon az állásponton van, hogy ha kell, a két évet is kivárja – mondta a főtitkár.

Nem eltiltó a határozat

Neszmélyi Emil a SportJus Magyar Sportjogász Társaság főtitkára az InfoRádiónak kifejtette, hogy nem eltiltó határozatról van szó a nemzetközi szövetség döntésében.
Az gyakorlatilag azt mondja ki, hogy a sportolók továbbra is magyar színekben versenyezhetnek válogatottként.
Tehát ha a sportolók úgy döntenek, hogy magyar válogatottak kívánnak maradni, és beválogatják őket, akkor továbbra is versenyezhetnek.
Ha újra magyar válogatottak lennének, a két éves idő számítása, elölről kezdődne. Ha nem lesznek ismét magyar válogatottak, akkor két évet kell kihagyniuk nemzetközi versenyeken, de a klubversenyzést nem érinti - emelte ki.
A két év kihagyás után ismételten kérelmezniük kell, és ha a befogadó ország nyilatkozata rendelkezésre áll, akkor nem elutasítják el az országváltást.

(Forrás: MTI/ InfoRádió)