Ádámfi Attila lett a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség egyik alelnöke

Ádámfi Attila lett a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség egyik alelnöke

2022. 06. 27.
Megosztás


A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) hétvégi tisztújító kongresszusán Ádámfi Attilát, a szervezet korábbi főigazgatóját, a Magyar Olimpiai Bizottság előző ciklusban működő Nemzetközi Kapcsolatok és Sportdiplomáciai Bizottságának elnökét választották egyik alelnöknek. Takács Máriát az edzői bizottság tagjának választották.

Többszöri halasztás után hívták össze végül erre a hétvégére a választókongresszust az albán fővárosban. A szombaton Tiranában megtartott rendkívüli tisztújító kongresszuson az eddigi főtitkárt, az iraki Mohamed Dzsaludot választotta meg elnöknek. Első alelnöknek azt az amerikai Ursula Papandreát választották meg, aki az egyik legfőbb reformernek számít, és a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) is jó kapcsolatokat ápol. Magyar jelöltként Ádámfi Attila szállt harcba, és kapott a küldöttektől megbízást az egyik alelnöki tisztségre.

A sportdiplomata, aki 2001-től az IWF versenyigazgatójaként dolgozott, 2014-től 2020 őszéig töltötte be a főigazgatói pozíciót, és október elsejével távozott posztjáról. Ádámfi Attila a MOB Nemzetközi Kapcsolatok és Sportdiplomáciai Bizottságának tagja, majd vezetője volt 2014 és 2020 között. Korábban bandy-játékos, majd 2007-től a Magyar Bandy Szövetség elnöke, 2006-tól a nemzetközi szervezet alelnöke. A győri egyetemen 2017-től a sportdiplomácia tantárgy egyik előadója.

Az IWF edzőbizottságába a 65-szörös vb- és Eb-érmes Takács Mária, a hazai szövetség főtitkára került be.

A jelöléseket támogatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Magyar Olimpiai Bizottság is.

A súlyemelés jelenleg szerepel a 2024-es párizsi olimpia műsorán, a 2028-as Los Angeles-i nyári játékok előzetes programjából azonban már kimaradt.

(MOB, MTI; fotó: MOB/Szalmás Péter)