Africa Race: Szalayék második hellyel melegítettek

Africa Race: Szalayék második hellyel melegítettek

2014. 01. 02.
Megosztás

„Balu boldog?” – ez volt a Dakar-győztes Jean-Louis Schlesser első kérdése, miután megérkezett a táborba az Africa Race első szakasza után.

Nos, Balu, azaz Szalay Balázs nem volt maradéktalanul boldog, ugyanis bár egy ideig mind a ketten úgy hitték, a magyar versenyző nyerte meg a Nador és Boudnib közötti szakaszt, végül a középmezőnyből jött egy bizonyos Jean Antoine Sabatier, és legyőzte mindkettőjüket.

Az ok egy eltévedés volt, amelybe a mezőny elejéből kivétel nélkül mindenki belekeveredett (ment az össznépi keringő), a közepétől hátrafelé azonban már senki.

„Boldogabb voltam, amíg azt hittem, nyertünk, hiszen az elöl rajtolók közt nem volt gyorsabb nálunk, de azért így sem vagyok elkeseredve – mondta Szalay Balázs szilveszter este a táborban.
– Változatos, technikás szakaszon vagyunk túl, ami bár viszonylag rövid, mindössze nyolcvanhét kilométeres volt, de köves, sziklás és homokos terepen egyaránt autóztunk. Azt szerettem a legjobban, amikor pici dűnéket kellett kerülgetnünk. Bemelegítésnek jó volt, s ha nincs az az eltévedés...”

No igen. Tizenkét Dakarral a háta mögött azonban Szalay Balázs is pontosan tudja, a sportban nincs értelmük a „ha”-val kezdődő mondatoknak. Természetesen megkérdeztük az Opel Dakar Team navigátorát, Bunkoczi Lászlót is, hogy miként történt az a bizonyos eltévedés, ami a párosnak két percébe került.

„Az itinerben volt egy jel, amelyen mindenki elment nagyon balra, pedig csak kicsit balra kellett volna – vázolta a helyzetet Bunkoczi. – Nekünk abból a szempontból még szerencsénk is volt, hogy jött szembe az egyik Toyota, így két percet hagytunk bent a pályán. Összességében kellemes befejezése volt ez az évnek, nem bánnám, ha hasonlóan is folytatódna.”

Újévi fogadalmat a pilóta tett (de nem árulta el), a navigátor nem (mert úgysem tartja be soha), azt azonban mindketten mosolyogva közölték, hogy mivel az éved olyan lesz, ahogy elkezded, számukra valószínűleg a terepraliról szól majd 2014.

Egyébként este az étkezősátorban tábortüzet gyújtottak (szükség is volt rá, mert Marokkóban ilyenkor eléggé „didergősek” az éjszakák), s a mezőny koccintással és finom vacsorával köszöntötte az új évet. Az Opel Dakar Teamnél előkerültek a csapatruházathoz illő parókák, valamint néhány síp, szerpentin és bohócorr, de nem tartott sokáig az ünneplés, hiszen az új év első napján már egy vérbeli afrikai szakasz vár a mezőnyre. Azt pedig szilveszter ide vagy oda, nem szabad fél vállról venni.
africa-szalay04.jpg

A verseny másik magyar indulója, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió kategóriájában a negyedik helyen ért célba, a Scania-pilóta azonban elmondta, az első napon inkább az volt a lényeg, hogy bemelegítsen, s hogy megszokja az újításokat, amelyeket végrehajtottak a kamionján, nem pedig az, hogy gyors legyen. Hiszen a verseny java még hátravan...

No igen, a hatezerből még alig több mint hatszáz kilométert teljesített a mezőny.

AFRICA RACE
1. szakasz, Nador–Boudnib (össztáv: 631.66 km, ebből szelektív szakasz: 86.67 km). Autósok: 1. Jean Antoine Sabatier, Denis Rozoand (francia, Buggy) 1:08:38, 2. Szalay, Bunkoczi (Opel Dakar Team, Opel Mokka) 22.0 másodperc hátrány, 3. Schlesser, Magnaldi (francia, Schlesser Buggy) 31 mp h. Kamionosok: 1. Tomas Tomecek, Vojtech Moravek (cseh, Tatra) 1:17:33, 2. Jacinto, Marques, Cochinho (portugál, MAN) 3:13 perc hátrány, 3. Essers, Louwers, Boerboom (belga, MAN) 5:07 p h., 4. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 5:10 p h.

(Forrás: Opel Dakar Team)