Aján Tamás becsületrendet kapott Moldovában

Aján Tamás becsületrendet kapott Moldovában

2015. 07. 27.
Megosztás

Magas állami kitüntetést kapott Moldovában dr. Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöke, a MOB elnökségének tagja. A magyar sportdiplomatának Nicolae Timofti államfő becsületrendet adott át.

A nemzetközi szövetség tájékoztatása szerint Aján Tamás egynapos látogatáson vett részt a Moldovai Köztársaságban, ahol több magasrangú vezetővel találkozott Chisinauban.

Ünnepség keretében Nicolae Timofti elnöke, a Moldovai Köztársaság elnöke kifejtette, dr. Aján Tamás nemzetközi szintű támogatása nagyban hozzájárult hazája súlyemelősportjának fejlődéséhez, amiért a politikus köszönetét fejezte ki.

A díjátadón részt vett Nicu Vlad, az IWF első alelnöke, Tudor Casapu, a Moldovai Súlyemelő Szövetség első embere, országa egyetlen súlyemelő olimpia bajnoka, Octavian Bodisteanu sportminiszter, valamint Németh-Móra Anikó, az IWF nemzetközi kapcsolatokért felelős szakembere is.

A rövid látogatás lehetőséget adott arra, hogy a nemzetközi tisztviselők, sportdiplomaták és a vendéglátó politikusok áttekintsék a moldovai és a nemzetközi súlyemelés helyzetét.

(MOB-IWF)