Aktív időszak a hagyományőrzés jegyében

Aktív időszak a hagyományőrzés jegyében

2019. 04. 06.
Megosztás

Csik-napok, Fehér Miklós labdarúgókupa, sporttörténeti konferencia: aktív heteken van túl a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA); következik a MOA Híradó az elmúlt hetek eseményeivel.

Csik-napok

Március 21-én és 22-én a Csik Ferenc Általános Iskola az iskola legnagyobb ünnepét, a Csik-napokat rendezte. Az esemény első napjának reggelén dr. Kamuti Jenő, a Nemzet Sportolója és Kovács István, ökölvívó olimpiai bajnok nyitották meg az iskolában helyt kapó MOB Fair Play-kiállítást. Utána Kovács ’Kokó’ István találkozott és beszélgetett a gyerekekkel, majd Storcz Botond, Harsányi Gergely és Baji Balázs élménybeszámolóján kérdezhettek a tanulók. A program végén a résztvevők és a meghívott vendégek koszorúkat helyeztek el az iskola aulájában található Csik Ferenc emléktáblánál. A MOB és a MOA koszorúját dr. Hencsei Pál MOA-tanácstag helyezte el. Másnap délelőtt az iskola díszünnepélyére került sor a Marczibányi Téri Művelődési Központban. Számtalan olimpiai bajnok, olimpikon és sportvezető is megjelent az eseményen. A bajnokok között Fábián László MOB-sportigazgatót, Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót és a díszvendég dr. Kovács Antal cselgáncsozó olimpiai bajnokot külön köszöntötték. A Magyar Olimpiai Akadémiát Győr Béla főtitkár képviselte. Az ünnepi műsor után dr. Kovács Antal beszélt az iskola tanulóinak az élsport és a tanulás összeegyeztetéséről.

Fehér Miklós labdarúgókupa

Március 22-én immár 15. alkalommal rendezte meg a Pesterzsébeti Hajós Alfréd Általános Iskola a Fehér Miklós labdarúgókupát. A tornán 9 olimpiai iskola csapata vett részt. A győzelmet a Gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskola csapata szerezte meg. Az érmeket Győr Béla, a MOA főtitkára adta át.

Sporttörténeti konferencia

Nagysikerű sporttörténeti konferenciát rendezett március 29-én és 30-án, Szombathelyen és Pölöskefőn a Kárpát-medencei Sport Hagyományőrző Egyesület, az Őrvidék Ház és a Halmay Zoltán Olimpia Hagyományőrző Egyesület. Szombathelyen dr. Holler Péter és dr. Hollerné Mecséri Annamária együttes előadásukban az olimpiák rendhagyó olimpiai dobogóiról meséltek. Somlai Attila az 1964-es tokiói ötkarikás játékok magyar bajnokait idézte meg, majd Gál László az olimpiai labdarúgótornákról tartott érdekfeszítő előadást. Csíki András Hoki a Hargita alján, míg dr. Hencsei Pál MOA-tanácstag Vízilabdázók a Partiumból és Erdélyből címmel árult el kulisszatitkokat. Zárásként Horváth Vilmos, a Halmay Kör elnöke Hol volt, hol nem volt olimpia, 1906. Athén című prezentációjában számos kevéssé ismert tényt osztott meg a máig egyetlen, egyelőre hivatalosan el nem ismert, ún. soron kívüli olimpiai játékokról. A résztvevők Kőszegen megkoszorúzták a Lóránt Gyula szülőházánál található emléktáblát. A sorozat következő állomása másnap volt a Zala megyei Pölöskefőn, dr. Mező Ferenc szellemi olimpiai bajnok szülőfalujában. Itt a bajnok emlékhelyének koszorúzása után Csíki András a csíkszeredai cselgáncsról, dr. Hencsei Pál Mexikó 1968 – 2018 címmel, Horváth Vilmos pedig az olimpiák csodabogarairól tartott előadást.

Hazai siker a dombóvári Buzánszky tornán

A dombóvári József Attila Általános Iskolában immár hatodik alkalommal rendezték meg a Buzánszky Jenő műfüves labdarúgótornát általános iskolák alsó tagozatos csapatai részére. Idén Dombóvárról és környékéről hét iskola vett részt a tornán, amelyen a házigazda csapat végzett az élen. A díjakat a meghívott vendégek adták át: Magyar Zoltán, az MLSZ és a Ferencváros egykori technikai vezetője, Sebők Vilmos egykori válogatott labdarúgó, ifj. Buzánszky Jenő és dr. Hencsei Pál, a MOA-tanács tagja. A résztvevők és a vendégek meglátogatták Buzánszky Jenő szülőházát. A ház falán levő emléktáblánál Bodó Imre helytörténész ismertette Újdombóvár történetét és Dombóvár várossá alakulását, majd dr. Hencsei Pál emlékezett Buzánszky Jenő sportsikereire és életútjára. A vendégek felkeresték a sportpályát is, ahol a négy éve, 90 éves korában elhunyt sportember szobránál is emlékeztek az Aranycsapat egykori tagjára.

Cikkajánló

2019. április 4-én Papp Győző tollából egy cikk jelent meg a Kisalföld című napilapban a Zsivótzky Gyula Olimpiai Baráti Körről. A cikk itt olvasható.

(MOB-MOA/Győr Béla, dr. Hencsei Pál; fotó: Halmay OBK, Csik FÁIG)