Állami elismerések a londoni olimpikonoknak és paralimpikonoknak

Állami elismerések a londoni olimpikonoknak és paralimpikonoknak

2012. 11. 14.
Megosztás

Olimpikonoknak adott át állami kitüntetéseket és miniszteri elismerő okleveleket szerdán Simicskó István államtitkár.


Állami kitüntetéseket és miniszteri elismerő okleveleket adott át a sportpolitikáért felelős államtitkár azoknak a londoni olimpián, illetve paralimpián negyedik, ötödik és hatodik helyen végzett sportolóknak, valamint a felkészítésükben résztvevő sportszakembereknek, akik a szeptember 17-i ünnepségen nem tudtak részt venni.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumában tartott szerdai ünnepségen Simicskó István beszédében emlékeztetett arra, hogy bár az olimpiának több hónapja vége, mégis fontosnak tartják, hogy a Magyarországnak dicsőséget szerzett versenyzőket köszöntsék, és átadhassák nekik megérdemelt kitüntetéseiket, elismeréseiket.

"Az emberi boldogsághoz hozzátartozik, hogy jót cselekedjünk barátaink, családtagjaink és hazánk felé. Sportolóink jócselekedete a teljesítményekben van. Önök az olimpián és paralimpián az egész magyar közösséget részesítették örömben" - mondta az ünnepelteknek az államtitkár külön kiemelve a férfi kézilabdázóknak az izlandiak elleni mérkőzésen nyújtott "szinte emberfeletti" teljesítményét.

Szólt arról is, hogy a kormány kiemelt fontosságúnak tekinti a sportot, és a jövőben is szeretne minden támogatást megadni a versenyzőknek. Az államtitkár köszönetét fejezte ki azoknak a sportolóknak, akik kitartanak a magyar válogatott mellett.

A jutalmazottak között volt Hosszú Katinka, a Londonban 400 méter vegyesen negyedik úszó is, aki kedden érkezett haza a rövidpályás Világkupa-sorozat utolsó állomásáról. Hosszú az egyéni eredmények összesítése alapján megnyerte az idei Vk-t.

"Most elég fáradtnak érzem magam, különösen, hogy a hazaérkezés óta két edzésen is túl vagyok, és most is oda sietek. Már az olimpia előtt is úgy terveztem, hogy a Vk-sorozat minden állomásán rajthoz állok, és mondhatom: az olimpiai negyedik hely után az önbizalmamnak is jót tett ez a sorozat, új erőre kaptam - mondta az MTI-nek a világbajnok Hosszú Katinka.
A rengeteg utazás és a sok verseny újfajta edzésmódszernek is tekinthető, kizökkentem a monotonságból. Bevallom, nem számítottam ilyen eredményre, de természetesen nagyon örülök. Kedden már a rövidpályás Európa-bajnokságra utazom, amire külön nem készülök, edzésből teljesítem. A decemberi rövidpályás vb pedig már olyan verseny lesz, amelyre komolyan összpontosítok."

Az ünnepségen részt vett és köszöntőt mondott Kiss Norbert, helyettes államtitkár is.

Az olimpikonok közül megjelent Kiss Gergely, Nagy Viktor, Steinmetz Ádám vízilabdázók, Nagy László, Császár Gábor, Fazekas Nándor, Laluska Balázs és Carlos Perez kézilabdázók.

A Magyar Kézilabda Szövetséget Vetési Iván elnök, a Magyar Öttusa Szövetséget Lang Erzsébet főtitkár, míg a Magyar Olimpiai Bizottságot Sipos Gertrúd elnöki tanácsadó és Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató, a londoni olimpikonok csapatvezető-helyettese képviselte.

(MTI, MOB; fotók: Kovács Anikó)