Alpesi sí az MTK-ban: Miklós Edit a klubhoz szerződött

Alpesi sí az MTK-ban: Miklós Edit a klubhoz szerződött

2013. 11. 13.
Megosztás

Az idén 125 éves MTK-ban folytatja pályafutását Miklós Edit alpesi síző.

A csíkszeredai születésű versenyzővel együtt Berecz Anna és Berecz Réka ugyancsak a kék-fehér klubhoz szerződött - hangzott el az egyesület keddi sajtótájékoztatóján.

Deutsch Tamás, az MTK elnöke azt mondta, a fővárosi klub mindig is arra törekedett, hogy nála minden sport otthonra találjon, ezért 2010 óta kilenc új szakosztály alakult, a tizedik pedig most a sí.

„A magyar állami sportvezetés egy kicsit mostohagyerekként kezeli a téli sportokat, mi viszont hiszünk abban, hogy egy-két évtizeden belül sikerül nagyon komoly eredményeket elérni a sísportban, de természetesen ezért rengeteget kell dolgoznunk” - mondta Deutsch Tamás.

Kaszó Klára, az idén 100 éves Magyar Sí Szövetség ügyvezető elnöke kijelentette, hatalmas lépés a sísportnak, hogy egy ilyen patinás egyesület, mint az MTK, mellé állt, észrevette a sportágban rejlő lehetőségeket az élsport és a szabadidősport tekintetében.
Hozzátette: alpesi síben várhatóan három, sífutásban kettő, sílövészetben egy vagy két sportoló képviseli majd Magyarországot a jövő februári szocsi téli olimpián.

Miklós Edit elmondta, hogy nyáron nagyon sokat edzett, ezúttal a lesiklás és a szuper-óriásműlesiklás mellett az óriás-műlesiklásra is készült, ezért a mostani szezonban utóbbiban is rajthoz fog állni.

„Úgy érzem, hogy sokat fejlődtem óriásban, de természetesen a két gyors számban fogok többet versenyezni, a tervek szerint a világkupa összes lesikló- és szuper-G versenyén elindulok majd” - nyilatkozta a 25 éves síző.

Gelencsér András, az MTK síszakosztályának vezetője azt mondta, a versenyzők eddigi klubja, a Fullsport SE szakmai támogatást biztosít az MTK-nak, így Miklós Edit és a Berecz testvérek versenyeztetése tulajdonképpen a két egyesület együttműködésében folytatódik.

(Forrás: MTI)