Itt az alpesi szezon: Gut nyerte az idénynyitót Söldenben

Alpesi vk: Ismét Gut az élen, Vonn egyre közelebb a dobogóhoz, Miklós Edit 40.

2013. 12. 08.
Megosztás

A szombati lesikló versenyhez képest sokkal jobb időjárási viszonyok mellett rendezték meg a nők Szuper G világkupa futamát Lake Louise-ben.

Igaz a hőmérő -22 fokot mutatott, de az idő tiszta volt.

Az 58 fős mezőnyben elsőként induló osztrák Elisabeth Goergl egészen a kilences rajtszámmal induló luxemburgi Tina Weirather célba érkezéséig az élen állt. A luxemburgit az idén bomba formát mutató svájci Lara Gut tudta később megelőzni, s nyerte meg a vk versenyt. A dobogó harmadik fokára a Gut előtt rajtoló osztrák Anna Fenninger állhatott fel.

Lara Gut mindössze három százados különbséggel nyerte meg a vasárnapi vk-versenyt. A svájci ezzel ismét az élre került az összetett világkupában, miután a pénteki és a szombati lesiklást megnyerő német Maria Höfl-Riesch csak a 19. lett. Gut már négy győzelmet számlál ebben a szezonban, és a jelek szerint harcban lesz az összetett első helyéért.
Az amerikai Lindsey Vonn, aki már korábban elmondta, hogy nem igazán ép térdszalaggal vállalja a versenyzést, pénteken még csak a 40. pozíciót szerezte meg, most vasárnap már egészen az ötödikig jött előre.
Miklós Editnek 54-es rajtszámmal nem sikerült a pontszerzés az igen erős mezőnyben, de nem vallott szégyent. Egy 38. és egy 35. hely után most a gyengébbik számában a 40. lett az 58 induló között.
A vasárnapi vk futam indulói közül 10-en estek ki, s az Edit után indulók közül csak a francia Marine Gauthiernek sikerült befejeznie a versenyt. Ő közvetlenül a magyar alpesi síző előtt végzett a 39. helyen.
A vk sorozat december 14-én Super G futammal a svájci St.Moritzban folytatódik.

ALPESI SÍ, VK-VERSENY, LAKE LOUISE (Kanada)

Női szuper-G: 1. Lara Gut (svájci) 1:22.86, 2. Tina Weirather (liechtensteini) +0.03, 3. Anna Fenninger (osztrák) +0.33,...40. Miklós Edit +2.86

A szakági vk állása (még 4 verseny van hátra)
1. Lara Gut 200 pont, 2. Anna Fenninger 140, 3. Nicole Hosp (osztrák) 82

Az összetett vk állása (még 26 verseny van hátra)
1. Lara Gut 446 pont, 2. Maria Höfl-Riesch (német) 405, 3. Anna Fenninger és Tina Weirather 345-345

Ligety utolérte az olasz legendát, Miller második

Kettős amerikai sikerrel ért véget Beaver Creekben a férfi alpesi síelők óriás-műlesikló világkupaversenye. Ted Ligety esélyeshez méltóan győzött, sorozatban negyedik alkalommal. Utoljára erre a legendás Alberto Tomba volt képest 1991-ben. Bode Miller is remekelt, a második lett.

Ted Ligety napjaink messze legjobb óriás-műlesiklójának számít, így egyértelműen a magyar felmenőkkel rendelkező amerikai volt a Beaver Creek-i óriás-műlesikló vk-verseny legnagyobb esélyese vasárnap. A viadalt megelőzően Ligety sorozatban háromszor nyert ebben a szakágban, így egy újabb elsőséggel elérhette azt, amire legutóbb 1991-ben a legendás olasz Alberto Tomba volt képes: zsinórban négy óriás-műlesiklást nyerni a világkupa-sorozatban.

Ted Ligety ezúttal sem hagyott kétséget, hogy ő a legjobb, magabiztosan végzett az élen, mindkét futamban a legjobb időt síelte. A verseny utáni interjújában elmondta, a második futamban keményebben is nyomhatta volna, de nagy előnye miatt erre nem volt szükség.

Fantasztikus eredmény Bode Miller második helye is. Az amerikai 18 hónapos kihagyás után tért vissza a szezon elején, és most máris dobogóra állhatott.

ALPESI SÍ, VK-VERSENY, BEAVER CREEK (Egyesült Államok)

Férfi óriás-műlesiklás: 1. Ted Ligety (amerikai) 2:35.77, 2. Bode Miller (amerikai) +1.32, 3. Marcel Hirscher (osztrák) +1.82

A szakági vk állása (még 6 verseny van hátra)
1. Ted Ligety 200 pont, 2. Alexis Pinturault (francia) 125, 3. Marcel Hirscher (osztrák) 120

Az összetett vk állása (még 28 verseny van hátra)
1. Aksel Lund Svindal (norvég) 360 pont, 2. Ted Ligety 269, 3. Marcel Hirscher 235