Szász Emese és Flessel-Colovic szerezte meg a két kvótát női párbajtőrben

Amerikából jöttek - ezüstöt hoznak

2013. 05. 27.
Megosztás

Szász Emese ezüstérmet nyert Havannában, a női párbajtőr Grand Prix-versenyen.

A magyar vívónő az idei szezonban már másodszor állhatott fel a dobogó második fokára.
Férfi párbajtőrözőinknek egyéniben ezúttal nem sikerült a Buenos Aires-i Vk-verseny, de csapatban javítottak.

A szezon utolsó Világkupa-versenyeit rendezték ezen a hét végén szerte a világon.
Havannában a női párbajtőrözők és a férfi tőrözők, Buenos Airesben a férfi párbajtőrözők, Marseille-ben a női tőrözők léptek pástra.

Magyar részről Szász Emese és négy férfi párbajtőröző állt rajthoz, és Emese nagyszerű ezüstéremmel tért haza. A Vasas vívója, Kulcsár Győző tanítványa a szezon során másodszor nyert ezüstérmet, és ezzel elérte, hogy szinte bizonyosan kiemelt lesz a budapesti világbajnokságon.
Legyőzte többek között azt a koreai Shint, akitől egy héttel ezelőtt, Rióban egyetlen tussal szenvedett vereséget a negyeddöntőben. Az első helyért pedig a világranglsita harmadik helyén álló román Branzától kapott ki. Emese ezzel másfél hetes amerikai túráját egy hetedik és egy második hellyel zárta, ami remek teljesítmény. Sok pihenője nem lesz, szerdától ugyanis már az Európa-bajnokságra készülő válogatottal edzőtáborozik.

A férfi párbajtőrözők egy kontinenssel arrébb, Dél-Amerikában, "közelebbről" Buenos Airesben szerepeltek - ezúttal nem sok sikerrel. Legjobban Szényi Péter teljesített, aki a nyolcaddöntőben szenvedett vereséget.
Másnap feltette az i-re a pontot a világranglistát vezető magyar férfi párbajtőrválogatott.
A Buenos Aires-i Világkupán ezüstérmet nyert úgy, hogy a döntőben egyetlen tussal kapott ki Svájctól. Jöhet az Eb, majd a budapesti vb!
Második lett a Buenos Aires-i férfi párbajtőr csapat Világkupán a Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Szényi Péter összeállítású magyar válogatott. A magyar válogatott elképesztő magabiztossággal jutott be a döntőbe, az első három mérkőzésen a legszorosabb eredménye a 38:22 volt...
A fináléban aztán Svájc volt az ellenfél, amely hatalmas közdelemben 41:40-re győzött.
Ezzel Udvarhelyi Gábor együttese elképesztő bravúrt produkált, nyolc egymást követő versenyén egyaránt dobogós helyen végzett. Ez - különösen párbajtőrben - egészen egyedülálló teljesítmény.
Következhet három hét múlva a zágrábi Európa-, majd augusztusban a budapesti világbajnokság.

Havanna, női párbajtőr Grand Prix, 88 induló.
Eredmények.
A 32 közé jutásért: Szász-Schuenke (német) 15:11.
A 16 közé jutásért: Szász-Staehli (svájci) 15:2.
Nyolcaddöntő: Szász-Shin A Lam (koreai) 15:9.
Negyeddöntő: Szász-Geroudet (svájci) 14:12.
Elődöntő: Szász-Andrjusina (orosz) 15:9. Döntő:
Szász-Branza (román) 10:15.
Végeredmény: 1. Branza (román), 2. Szász Emese, 3. Andrjusina és Sivkova (oroszok).

Buenos Aires, férfi párbajtőr Világkupa-verseny, 149 induló.
Eredmények.
Csoportmérkőzések: Imre Géza 5 győzelem/1 vereség, Szényi Péter 4/2, Rédli András 2/4.
A 64 közé jutásért: Rédli-Imre 15:13, Szényi-Choe (koreai) 11:7.
A 32 közé jutásért: Szényi-Blaszyck (francia) 15:14, Boczkó-Szidorov (orosz) 15:8, Rédli-Fernandez (venezulai) 8:15.
A 16 közé jutásért: Boczkó-Confalonieri (olasz) 12:15, Szényi-Herpe (izraeli) 15:13.
Nyolcaddöntő: Szényi-Hudson (brit) 14:15.
Végeredmény: 1. Limardo (venezuelai), 2. Beran (cseh), 3. Ackermann (német) és Zawrotniak (lengyel), ...16. Szényi Péter, ...18. Boczkó Gábor, ...62. Rédli András, ...66. Imre Géza.

férfi párbajtőrcsapat Világkupa, 21 induló.
Eredmények.
Nyolcaddöntő: Magyarország-Hongkong 45:23.
Negyeddöntő: Magyarország-Ukrajna 38:22.
Elődöntő: Magyarország-Venezuela 45:28.
Döntő: Magyarország-Svájc 40:41.
Végeredmény: 1. Svájc, 2. Magyarország (Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Szényi Péter), 3. Venezuela.

(Forrás: hunfencing.hu)