Amerikai blokkolózseni igazolt a magyar bajnokságba

Amerikai blokkolózseni igazolt a magyar bajnokságba

2013. 10. 19.
Megosztás

Sareea Freeman személyében igazi gyöngyszemre bukkantak a bajnoki és Magyar Kupa-címvédő Vasas Óbuda női röplabdacsapatánál.

A 193 centiméter magas amerikai center (aki feladó-átlóként is bevethető) eddig a Floridai Állami Egyetemen halmozta a sikereket: csapatát három főcsoportbajnoki címhez segítette, míg ő maga az egyetem történetének tizedik legjobb blokkolója. Mostantól viszont a Közép-európai Ligában és a Challenge-kupában is elinduló fővárosiak erőssége lehet. Erről Jókay Zoltán is meg van győződve.

„A magyar mezőnyhöz viszonyítva kimagasló játékos – fogalmazott Jókay, aki 11. szezonját tölti a Vasas kispadján. – A nemzetközi porondon is sok pontot hozhat nekünk, és mentalitás terén is példát mutathat a többieknek. Minden összeszokottság kérdése, a teljesítménye attól is függ, hogy milyen labdákat kap a feladóktól, akikkel eddig nem sokat tudott együtt készülni, mert Tálas Zsuzsanna a válogatottban szerepelt.”

Freeman jövő héten lesz 22 éves, és még soha nem játszott az USA-n kívül. Egy menedzserirodán keresztül jutott el a videója Jókayékhoz, akik le is csaptak rá, és egy évre szerződtették.

„Augusztus elején érkeztem először Magyarországra, számomra még minden új és idegen, de mostanra kezdem felvenni az itteni ritmust. Budapest gyönyörű város, tetszik, viszont meglepett, hogy milyen nagy – mesélte Sareea Freeman, aki ugródeszkának tekinti magyar szerződését egy későbbi, nagyobb európai élklub előtt. – A többiek nagyon segítőkészek, tudják, kell egy kis idő, hogy belerázódjak. Pontszerzésben és főleg blokkolásban tudok hozzátenni csapatom játékához. Amerikában más a helyzet, mint itt, otthon jóval nehezebben tudsz sáncolni és mondjuk abból pontot elérni.”

(Forrás: NSO)