Amerikai tini nyerte a zágrábi műlesiklást

Amerikai tini nyerte a műlesiklást Leviben

2013. 11. 17.
Megosztás

A finnországi Leviben a nők műlesiklásával folytatódott az alpesi sízők világkupa-idénye. A győzelmet a mindössze 18 éves, de már világbajnok amerikai Mikaela Shiffrin szerezte meg az olimpiai bajnok német Maria Höfl-Riesch és az összetett világkupa címvédője, a szlovén Tina Maze előtt.

Már az első futam után is Shiffrin állt az élen, több mint fél másodperccel megelőzve az összetett vk-címvédő Mazét, míg a harmadik helyen holtversenyben két német, a fiatal Marina Wallner, valamint Höfl-Riesch állt 69 századmásodperces hátránnyal, de rajtuk kívül még négyen kerültek egy másodpercen belülre az amerikaihoz képest.

Hogy mennyire sűrű volt a mezőny, azt az is jól jelezte, hogy a második futamban másodikként rajtoló (azaz az elsőben több mint másfél másodperces hátránnyal csak 29.) norvég Nina Löseth kiváló 58.10-es idejével összesítésben az első tízbe is beverekedte magát, s végül hetedik lett.
Amikor azonban Höfl-Riesch rajthoz állt, akkor már az osztrák Christina Ager állt az élen, aki az első futamban csak 53-as rajtszámmal indult. A német azonban remek pályát futott, s végül hat tizedmásodpercet vert az osztrákra. Fiatal honfitársnőjének, Wallnernek már nem ment ilyen jól, s bár célba ért, visszaesett a 14. helyre.

Már csak ketten voltak hátra: Maze, jó futamot produkált, de a némettel nem tudta felvenni a versenyt, így 55 százados hátránnyal csak a második helyre jött be. Shiffrin viszont ellenállhatatlan volt, még növelte is az előnyét, s végül Löseth idejét is túlszárnyalva, több mint egy másodpercet vert a mezőnyre. Mostani sikerének, és annak, hogy az első vk-versenyen, Söldenben hatodik volt, az összetett világkupa élére állt.

A szakágban ez volt az idény első, összetettben pedig a második viadala, és utóbbiban is Shiffrin áll az élen.

Világkupa, Levi, női műlesiklás: 1. Mikaela Shiffrin (amerikai) 1:55.07 perc (1. futam: 57.23 mp, 2. futam: 57.84 mp), 2. Maria Höfl-Riesch (német) 1:56.73 (57.92, 58.80), 3. Tina Maze (szlovén) 1:56.68 (57.75, 58.93)

A szakági Vk állása az első futam után (még 7 van hátra):
1. Shiffrin 100 pont, 2. Höfl-Riesch 80, 3. Maze 60

Az összetett Vk állása 2 futam után (még 32 van hátra):
1. Shiffrin 140 pont, 2. Lara Gut (svájci) 100, 3. Kathrin Zettel (osztrák) 96

(Forrás: NSO)