Amerikai volt a legerősebb a budapesti csúcstalálkozón

Amerikai volt a legerősebb a budapesti csúcstalálkozón

2013. 06. 23.
Megosztás

Az amerikai Michael Burke nyerte a Giants Live Budapest elnevezésű világbajnoki kvalifikációs erősember-versenyt.

A Ramada Resort Aquaworldben a szaharai hőség ellenére is ritkán látható magas színvonalú és végig kiélezett küzdelem folyt az erősemberek Giants Live világbajnoki selejtező versenyén (a mezőny tagjai összesen 31 és fél tonnát (!) mozgattak meg.)

A három földrészről érkezett tíz versenyző közül hat megjárta már a World Strongest Man döntőjét, amely ebben a sportágban az utolérhetetlen csúcsnak számít. A legjobb három szerezhette meg az indulási jogot a Világ Legerősebb embere verseny augusztusi, Kínában rendezendő döntőjére.

A tavalyi Giants Live győztes Nagy Ákos végig ott mozgott az összetettbeli harmadik hely körül, majd elérkezett a döntő, hatodik szám. Addig azonos számú pontot gyűjtöttek ő és a roppant tehetséges norvég Solvang. A záró feladatban 120, 136, 148 és 160 kg-os sziklákat kellett felemelni egy 130 cm magas állványra. A norvég ideje 23, 31 mp, Nagyé 30, 31 mp volt, ami azt jelentette, hogy a tatabányai versenyző leszorult a dobogóról.

A Giants Live versenyt az amerikai Mike Burke nyerte, aki a 25 kg-os súly magasba dobásakor 6 méteres világcsúcs magassággal is próbálkozott, de hiába. Az utolsó, a sziklaemelgető számot viszont 12,4 mp alatt zárta! Sikeresen fejezte be szereplését a martfűi újonc, a verseny előtti napon még lázas betegként fekvő Hajnal Tamás, aki rutinos öreg rókákat előzött meg és végül az 5. helyen kötött ki.

Nagy Ákos:
'Bár a dobogóra készültem, de nem vagyok csalódott a negyedik hellyel sem, mivel igazi világklasszisok végeztek előttem. Arra pedig igazán büszke lehetetek, hogy életemben először számot nyertem, jelen esetben a lengősúlypakolást és itt még a bombaformában levő Big Mike-ot is megelőztem. A versenyigazgatótól nyert nem hivatalos információ szerint lehet, hogy nem kell lemondanom az álmomról, a World Strongest Man viadalon való újbóli indulásról, ugyanis elképzelhető, hogy Burke, mint Amerika legerősebb embere szabad kártyás meghívást kap a kínai szervezőktől. Remélem, hogy ez heteken belül kiderül. Ha pedig nem, akkor elutazom a következő Giants Live-ra (augusztus 3 Newcastle) és ott próbálok kvalifikációt szerezni."

Végeredmény: 1. Michel Burke (USA) 54 pont, 2. Ed Hall (Nagy-Britannia) 52 pont, 3. Björn Solvang (Norvégia) 47, 5 pont, 4. Nagy Ákos 43,5 pont, 5. Hajnal Tamás 30 pont

(Forrás. Dobor Dezső, fotók: Koncsek Ádám)