Anna nem a Marsról jött

Anna nem a Marsról jött

2013. 06. 08.
Megosztás

Egy héttel a portugáliai Európa-bajnokság rajtja előtt kijelenthető: nagyon jól muzsikál női négyesünk. (a képen: Kárász Anna, korábban Szegeden két évig együtt készűlt Douchev-Janics Natasával)

Pedig a válogató eredményei alaposan átformálták a londoni olimpián győztes egységet, Szabó Gabriella és Fazekas-Zur Krisztina kikerült a hajóból, előbbi szerepét Kárász Anna, utóbbiét pedig Douchev-Janics Natasa vette át.

Kárász Anna nagy feladatot kapott. A Szeged fiatalja az első válogatón nyújtott szereplésével helyet szorított magának a női négyesben, vezérevezősként ő irányítja majd azt az egységet, amelyben a háta mögött összesen nyolc olimpiai aranyérmet tudhat. Hogy miért? Kozák Danuta kétszeres, Kovács Katalin és Douchev-Janics Natasa háromszoros olimpiai bajnokként utazik majd a portugáliai montemor-o-velhói Európa-bajnokságra.

„Azt nem mondom, hogy nincs benne izgalom, gondolom, nagy az elvárás a többiektől és én szeretnék is megfelelni ebben a szerepben – magyarázta Kárász Anna, aki az edzéseken látottak alapján nagyon is jól teljesít, a szakemberek szerint ugyanis remekül összecsiszolódott a magyar csapathajó.

„Anna számára ez nagy feladat, és kéri, igényli, hogy segítsünk neki abban milyen csapást adjon, milyen ütemben evezzünk. Természetesen nincs egyforma technika, így más az, amit Gabitól és más az, amit Annától látok, kapok, érzek, de nagyon jól le tudom követni őt, és véleményem szerint mindenki jól megtalálta a helyét ebben az egységben” – vélekedett a csapathajóról a kétszeres olimpiai bajnok Kozák Danuta.

És hogy miként vélekedik a hajóról a négyest felkészítő edző, Csipes Ferenc?

„Ma, vagyis csütörtökön az időjárási körülményekhez képest nagyon jó időt mentek a lányok – magyarázta a tréner.
- Úgy látom, mindenki jól érzi magát ebben az egységben, és Annát nagyon jól le tudják követni a többiek. Bár fiatal versenyző Anna, nincs annyira elveszve ebben a hajóban, egyrészt már egy teljes Európa-bajnoki felkészülést végigcsinált velünk és nagyon sokat edzett Natasával, vagyis nem a Marsról érkezett közénk. Hogy milyen eredményre lesznek képesek a csajok? Ha a száz százalékot ki tudják adni magukból, akkor akár a győzelem sem elképzelhetetlen, de egy bombaformában lévő német egységgel szemben, kétlem, hogy lesz ilyen, nehéz dolguk lesz.”

(Forrás: kajakkenusport.hu)