Anyai örömök elé néz Csipes Tamara

Anyai örömök elé néz Csipes Tamara

2017. 04. 29.
Megosztás

Anyai örömök elé néz Csipes Tamara olimpiai bajnok kajakos. „Ha minden jól megy, már 2018-ban visszatérhetek" - mondta a K-4-es riói bajnok.

„Párommal a riói olimpia után leültünk és megbeszéltük, hogy talán érdemes volna a gyerekvállalással megvárni még egy olimpiai ciklust. De amit Isten ad, azt el kell fogadni, amúgy is mindketten vágytunk már rá" - idézte közleményében klubja, a Budapesti Honvéd SE a 27 éves Csipes Tamarát, aki amondó, hogy a tokiói olimpia előtt három évvel sportolói karrierje szempontjából „bőven belefér a gyermekvállalás".

„Ha minden jól megy, már 2018-ban visszatérhetek" - tette hozzá Csipes, s utalt a kétszeres olimpiai bajnok Fazekas-Zur Krisztinára, aki a londoni játékok után szülte meg gyermekét, majd a riói olimpiára ismét bekerült a később aranyérmet nyerő négyesbe.

„Külön köszönöm Horváth Gábornak, a BHSE kajak-kenu szakosztályvezetőjének és Gergely Istvánnak, a Honvéd Sportegyesület ügyvezető elnökének, hogy megértéssel és szeretettel gratuláltak döntésemhez és mindenben támogatnak bennünket” – idézte a BHSE hírlevele Csipes Tamarát.

„Egyik szemem sír, a másik nevet – mondta a hír hallatán Horváth Gábor, a BHSE kajak-kenu szakosztályvezetője. – Tamara ideiglenes kiesése Eb és vb aranyakban mérhető ebben az évben, hiszen egyesben, párosban és négyesben is jó eséllyel indulhatott volna az idei világversenyeken, de apukaként szívből kívánok egészséget és boldogságot, nincs nagyobb öröm, mint a „Honvéd Nagy Családjába” születendő kisbaba érkezése.”

„Azt hiszem, az egész sportág nevében mondhatom, hogy gratulálunk Tamarának és jó egészséget kívánunk neki is és a babának is – nyilatkozta az örömhír hallatán Hüttner Csaba, szövetségi kapitány, aki hozzátette, hogy a szülés után nagyon várja vissza Csipes Tamarát a válogatottba. – Ugyanakkor nem tagadom, hogy komoly fejtörést okoz a helyzet, hiszen két olimpiai bajnokunk, Kozák Danuta és Tamara állapotos, Kárász Anna és Homonnai Luca – akik tavaly egyesben szintén a legjobbak között voltak – pedig sérülés után lábadoznak. Idén a fiatalokon lesz a sor, hogy bizonyítsanak női kajakban.”

A riói magyar kvartettből december végén az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta jelentette be, hogy gyermeket vár, és a 2017-es szezonban nem versenyez.

(MTI-MKKSZ, fotó: MOB/Szalmás Péter)