Nem esik messze az alma a fájától – szól a közhely. Másik közhellyel élve azt is mondhatnánk, Bóbis Ildikó igazi „apja lánya”, hiszen édesapja Bóbis Gyula, a ’48-as londoni játékok szabadfogású bajnoka volt. Ildikó a pástot választotta a szőnyeg helyett, és bár nem a legmagasabb fokára, de így is négyszer állhatott fel arra a bizonyos olimpiai dobógóra.
Bóbis Ildikó 1945. szeptember 5-én született Budapesten. Édesapja az 1948-as londoni olimpia nehézsúlyú bajnoka volt szabadfogásban. Feleségével öt gyermeküket próbálták minél jobban befogni, ám Ildikóban ennek ellenére maradt még fölös energia, így apukája 1957. október 14-én kézen fogta és elvitte a BVSC vívótermébe. Ahol aztán gyakorlatilag a nyugdíjas koráig ott ragadt. Nevelőedzője Nagy Árpád volt, őt követték Hatz József és Lukovich István, mígnem 1965-ben a legendás Bay Béla vette szárnyai alá.
Az 1966-ban Juhász Katalin sérülése miatt az akkori szövetségikapitány, Sákovics József, mint a legígéretesebb ifjút, őt vitte ki a moszkvai vb-re, ahol a csapattal ezüstérmet nyertek, ám ennél nagyobb meglepetésre az egyéni versenyben is felkerült a dobogó harmadik fokára. Egy évvel később Montreálban szintén duplázott az érmek számát tekintve: egy aranyat és egy bronzot hozott haza, előbbit válogatott társaival közösen szerezte. A mexikóvárosi játékokon is a csapatnak jött ki jobban a lépés, a dobogó második fokára állhattak fel.
Az olimpia után, 1969-ben megszületett első gyermeke, és bár hamar visszatért a pástra és az eredmények sem maradtak el, mégis kimaradt a válogatottból. Az olimpiát megelőző világbajnokságon második lett a női tőrválogatott tagjaként. Az 1972-ben, az év elején meghalt édesapja, így még nagyobb intenzitással vetette bele magát a felkészülésbe, hiszen meg akart felelni az ő szellemének is. Münchenben aztán minden adott volt számára a sikerhez, bejutott a hatos döntőbe, ahol kétes bírói ítéletek után végül „csak” a második helyet szerezte meg, ahogy a csapattal is a dobogó második fokára állhatott fel.
A következő olimpiász alatt is szállította mind egyénileg, mind társaival az érmeket a világbajnokságokról, Montreálból pedig egy csapatbronzzal tértek haza. A vívást folytatta, ám a ’80-as moszkvai olimpiára már nem válogatták be. Anyaegyesületében 1977-től edzősködött, ’85-ben pedig megszerezte a Testnevelési Főiskolán a szakedzői diplomát is, 1992-ig volt a BVSC kötelékében, amikor is korkedvezményes nyugdíjba ment.
Ildikó több helyütt is elmondta, a mai napig nem tudja a Himnuszt érzelemmentesen meghallgatni, bárhol, bármikor képes tőle elérzékenyülni. Kétszer ment férjhez, három gyermeke született. Saját sportágát a mai napig figyelemmel kíséri, ahogy egykori válogatott társaival is rendszeresen összejárnak. Rendszeres résztvevője a MOB és a Magyar Olimpiai Akadémia eseményeinek. Bár a müncheni ezüst máig csalódás számára, mi büszkék vagyunk rá, hogy az olimpiai családunkhoz tartozik.
Isten éltesse sokáig Ildikó!
(MOB-összeállítás; képek: MTI)