Elhunyt idősebb Mátraházi Imre

Április 9-én búcsúztatják Mátraházi Imrét

2013. 03. 28.
Megosztás

Április 9-én 9,00 órakor a Pesterzsébeti Temető ravatalozójában kerül sor Mátraházi Imre búcsúztatására, ahol a barátok, sporttársak, tisztelők az emlékezés egy szál virágát is elhelyezhetik a magyar atlétika nagy tudású szakemberének hamvainál. Mátraházi Imrét a Magyar Atlétikai Szövetség saját halottjának tekinti.

Az elmúlt évtizedek hazai és nemzetközi atlétikai eseményeinek meghatározó és kiemelkedő tudású szervezője, technikai irányítója, vezető versenybírója, idősebb Mátraházi Imre türelemmel viselt betegség után, életének 85. évében hunyt el.

A Vasas SC hármasugrójaként, az ötvenes években tíz esztendőn keresztül edzett és versenyzett Pasaréten.E mellett tanulmányai során gépészmérnöki diplomát szerzett. Munkája mellett 27 évig volt a MASZ elnökségének tagja és vezetője volt a szövetség Technikai bizottságának. Nemzetközi bíróként számos külföldi világversenyen működött közre.

Mátraházi Imre a Budapesten megrendezett két nagy eseménnyel: 1965-ben az Universiade, 1966-ban az Európa bajnokság szervezői munkájával már elismerést vívott ki a sportág nemzetközi vezetői előtt.

Az elkövetkező évtizedek számos válogatott viadalának és nemzetközi versenyének megrendezése után, 1978-tól 12 alkalommal a nagysikerű Budapest Nagydíjak rendezése is a feladata volt. A teljesség igénye nélkül lehet csak sorolni a további nagy eseményeket, így a fedett pályás EB-ket, a fedett és mezei VB-t, és az 1998-as Európa bajnokságot.
A szakma, a hazai és a nemzetközi sportvezetők, atlétabarátok elismeréséhez társulva az 1966-os EB után átvehette a Munka Érdemrend bronz fokozatát, kétszer tüntették ki a Sportérdemérem arany fokozatával.

A sportág köszöneteként megkapta az Európai Atlétikai Szövetség aranyjelvényét és az IAAF egyik legmagasabb kitüntetését, a Veterán Jelvényt; a MASZ Arany plakettjét; a Magyar Olimpiai Bizottság Olimpiai Díját. Az 1998-as Európa-bajnokság emlékezetes megrendezéséért a Magyar Köztársasági Érdemrend kis lovagkereszt kitüntetéssel jutalmazták.

Mátraházi Imre az atlétika, a sport szeretetét együtt élte családjával, a maguk területén mindnyájan szolgálták, szolgálják a sportot. Idősebb fia, Imre magas szinten, az IAAF technikai igazgatójaként folytatja a családi örökséget.

Imre bácsi elment. Távozásával a magyar atlétika egy olyan nagy tudású szakembertől búcsúzik, akinek a sportág iránti szeretete, nyugodt munkastílusa, hatalmas tapasztalata, kiapadhatatlan segítőkészsége magasra tette az utódok számára az elvárásokat.

(Forrás: masz.hu)