Aranyosi Péter: A londoni paralimpikon Csonka Andris szereplése világszenzáció volt

Aranyosi Péter: A londoni paralimpikon Csonka Andris szereplése világszenzáció volt

2014. 05. 13.
Megosztás

Csonka András (a képen) paralimpiai bajnok (csapatban), ezüst- és bronzérmes legyőzésével szerezte meg az első helyet a szlovéniai Laskóban rendezett asztalitenisz Szlovén Openen.

A mieink összesen hat éremmel (három arany, egy ezüst, két bronz) zárták a versenyt. Aranyosi Péter, a magyar válogatott szakvezetője szerint Csonka András szereplése világszenzáció volt.

- Gratulálunk az együttes szerepléséhez! Ilyen eredményeket várt a játékosaitól?

- Legfeljebb bíztam benne, hogy jó eredményeket érünk el. Annyira erős volt a mezőny, hogy ezt előzetesen elvárni nem lehetett.

- Bár nem szeret senkit sem külön kiemelni, ezúttal muszáj pár szót szólni Csonka Andrásról, aki az egyenes kieséses szakaszban csak paralimpiai érmesekkel találkozott, és mindenkit legyőzött.

- Csonka Andris szereplése világszenzáció volt, és ebben nincs semmi túlzás. Játszmát sem veszített a világ legjobbjai ellen.

- Mi volt a sikeres szereplés titka?

- Nincs semmi titok, több összetevő kellett ehhez a fantasztikus eredményhez: egyrészt nagyon kemény edzések, Andris hihetetlenül elszántan dolgozott. Szükség volt ezen kívül kiváló edzőpartnerekre, akik a napi munkában rengeteget segítettek, nagy hangsúlyt kapott a mentális felkészülés, és külön taktikát dolgoztunk ki mindegyik rivális ellen. A londoni ezüstérmes Csejtey Ricsi ellen például nem szabad pörgetni, mert abban nagyon erős, a rövid labdákkal viszont zavarba lehet hozni. Andersson ellen nagyon stabilan, hiba nélkül kell játszani, mert őt csak így lehet legyőzni. Rengeteg munka volt ezekben a győzelmekben.

- Ezek után Csonka András a szeptemberi világbajnokság első számú esélyese?

- Ezt így nem mondanám, Andris a pekingi és a londoni paralimpián is ötödik lett, tehát évek óta ott van a világ élvonalában. Azt gondolom, hogy most már megérett a négy közé jutásra. Rengeteget kell még dolgozni a pekingi világbajnokságig, de ha már Világkupa-versenyen legyőzte az előtte állókat, akkor ugyanez miért ne sikerülhetne a vb-n is? Van egy ukrán játékos, ő kimagaslik ebből a mezőnyből, szerintem őt senki sem tudja legyőzni, amíg játszik, de mögötte sokan pályáznak egyenlő eséllyel a dobogóra, és idetartozik Csonka Andris is.

- Ezeknek a sikereknek köszönhetően Csonka András sok ranglistapontot szerzett. Szerdán kezdődik a Szlovák Open. Nem merült fel az a gondolat, hogy a játékos itt nem indul el, és akkor meg tudja őrizni a pontjait?

- Gondolkoztam ezen, de végül úgy döntöttem, nem hagyjuk ki a versenyt. Az őszi világbajnoki részvételhez nem elég a ranglistás helyezés, meghatározott számú Vk-viadalon is el kell indulni. Ahhoz, hogy Andrisnak meglegyen a kreditje, ott kell lennie Szlovákiában is. Ráadásul nagyon jó formában van, ha Szlovákiában sem győzi le senki, akkor nem veszíti el a ranglistapontjait.

- Egyéniben londoni aranyérmesünk, Pálos Péter második lett. Ezt csalódásként élte meg?

- Egyáltalán nem. Nem lehet mindig minden versenyt megnyerni, Peti ahol elindul, ott szinte mindig dobogós, és általában nyerni szokott. A döntőben 2-0-ig ezúttal sem volt semmi gond, utána talán tudat alatt Peti kicsit kiengedett, francia ellenfele pedig annyira feljavult, hogy erre már nem volt válaszunk. Csapatban Pálos Peti aranyérmes lett, tehát nincs semmi gond, továbbra is ott van a világ legjobbjai között.

- Arlóy Zsófia egyesben bronzérmes lett, Berecki Dezső maláj társsal csapatban volt harmadik, Bicsák Bettina a negyeddöntőig jutott.

- Zsófinak nagyon nehéz dolga van, a nőknél a 8-as az egyik legkiegyensúlyozottabb kategória, itt tényleg minden pontért meg kell szenvedni, Dezsőék csapatban kihozták a versenyből, amit lehetett. Bettina Budapestre költözött annak érdekében, hogy még jobb játékos legyen. Nagyon sokat fejlődött, ha kicsit rutinosabb, akkor bejuthatott volna a négy közé. Tehetséges, nagyon jó hozzáállású játékos, aki versenyről versenyre fejlődik, és még nagyon szép eredményeket érhet el a jövőben.

- Az egyes kategóriában Kaiser János és Major Endre egyesben és csapatban is búcsúztak a selejtezőben.

- Nekik is nagyon kemény mezőnyben kellett versenyezniük, mindenki ott volt Laskóban, aki a londoni paralimpián az élmezőnyben végzett. Szoros meccseket vívtak, senki sem "verte agyon" őket, csapatban például 3-2-re kaptak ki a paralimpiai aranyérmesüket is szerepeltető németektől.

(Bernau Péter)