Asztalitenisz Eb: 14 győzelem és 4 vereség a szerdai mérleg

Asztalitenisz Eb: 14 győzelem és 4 vereség a szerdai mérleg

2013. 10. 10.
Megosztás

Az egyes és páros selejtezők második, szerdai versenynapját is pozitív mérleggel zárták a magyar játékosok a Schwechatban zajló asztalitenisz Eb-n.

A magyarok 14 alkalommal győztesen, négyszer pedig vesztesen hagyták el a játékteret.
A viadal honlapja szerint a nőknél egyesben Ambrus Krisztina már három, míg Madarász Dóra és Nagyváradi Mercédesz két sikerrel áll a csoportjában, mivel mindannyian győztek szerdai összecsapásukon.

A férfiaknál keddi győzelmét követően Jakab János ezúttal kikapott, Kosiba Dániel és Fazekas Péter azonban egyaránt két győzelmet aratott, így már három sikerrel állnak mindketten. Lakatos Tamás és Pattantyús Ádám második összecsapását is magabiztosan nyerte, ők is még hibátlanok, ugyanakkor Szudi Ádám másodszor is vereséget szenvedett.

A négyes, illetve ötös csoportokból csak az első hely ér biztosan főtáblát, a nőknél emellett a másodikak közül hét szerencsés vesztes is a legjobb 64 között folytathatja. Póta Georgina, Lovas Petra és Pergel Szandra alanyi jogon főtáblás.

Párosban Póta és Pergel, valamint Madarász és a holland Britt Eerland duójának szereplése biztos a főtáblán. Lovas Ambrussal, Nagyváradi egy luxemburgi pingpongossal, valamint Kosiba és Jakab szerdán a második győzelmét aratta csoportjában, míg Fazekas egy fehérorosz játékossal az oldalán már három sikernél jár, miután ezúttal kétszer is asztalhoz szólították őket, s mindkétszer nyertek.

Lakatos és Szudi párosa, illetve Pattantyús és szlovén versenyzőtársa ugyanakkor a keddi győzelem után ezúttal alulmaradt szerb, illetve osztrák riválisával szemben. Párosban is csak a csoportelsőséggel lehet biztosan a legjobb 32 közé kerülni.

A kvalifikációs küzdelmek csütörtökön zárulnak, a főtáblás mérkőzésekre péntektől kerül sor. Az Eb vasárnap ér véget.

(Forrás: MTI)