Asztalitenisz Eb, Lignano: Aranyosi Péter: két éremnek örülnék

Asztalitenisz Eb, Lignano: Aranyosi Péter: két éremnek örülnék

2013. 09. 27.
Megosztás

Aranyosi Péter, válogatottunk szakvezetője elégedett lenne, ha sikerülne megismételni a két évvel ezelőtti teljesítményt, és a mieink két érmet szereznének a szombaton kezdődő lignanói asztalitenisz Európa-bajnokságon.

A 2011-es spliti Eb-n Pálos Péter aranyérmes lett, míg csapatban Berecki Dezső és testvére, Zsolt a harmadik helyen végzett.

- Két évvel ezelőtt Pálos Péter úgy lett aranyérmes, hogy valamennyi mérkőzését játszmaveszteség nélkül nyerte meg, és a Berecki-testvérek is fantasztikus teljesítménnyel szerezték meg a harmadik helyet. Megismételhetők vagy felülmúlhatók ezek az eredmények?

- Mindig arra törekszünk, hogy jobbak legyünk – mondta Aranyosi Péter. – Ugyanakkor tisztában kell lenni a realitásokkal. Évről évre kiegyenlítettebb a mezőny, a legjobb négy közé bekerülő játékosok közül bárki nyerhet, olyan kicsi a különbség közöttük. Pálos Peti sikere, és ahogy megszületett, óriási dolog volt, nem lehet elvárni tőle, hogy ezt megismételje.

- Hogy van Pálos Péter térde?

- Nem tökéletes, ezért a fizikai felkészülése nem sikerült úgy, ahogy szerettük volna. Erre azonban nem akarunk hivatkozni. Peti kategóriája nagyon kiegyenlített, a londoni paralimpia után idekerült egy nagyon jó török játékos, akivel minden versenyen szoros meccset játszott, és szinte mindig 3-2 lett a vége. Az összesített mérleg is kiegyenlített, Peti és a török is nagyjából ugyanannyiszor nyert, biztos vagyok benne, hogy ez a két fiú az Eb-n is óriási csatát vív egymással. Dezsőék a 10-es kategóriában játszanak, talán itt a legsűrűbb a mezőny, a legkiszámíthatatlanabb a sorrend.

- Ki érhet oda a dobogóra?

- Többen képesek lehetnek rá, a 8-asok között Csonka András és Zborai Gyula is képes lehet érmet szerezni, Világkupa-versenyen mindketten végeztek dobogón, csapatban is nagyon jók, de az ellenfelek is erősek. Ezért mondom azt, hogy bár tudásuk alapján többen is jogosan reménykednek dobogós helyezésben, nem szabad túl nagy terhet rakni a játékosok vállára. Két éremmel elégedett lennék, persze az érmek színe sem mindegy. A spliti kombinációt idén is elfogadnám.

- Mi várható két női játékosunktól, Arlóy Zsófiától és Bicsák Bettinától?

- Számukra is nagy a tét, egy jó szerepléssel biztosíthatják helyüket a jövő évi világbajnokságon. A vb-n a világranglistán elfoglalt helyezések alapján lehet indulási jogot szerezni. A lányok akkor lehetnek ott a vb-n, ha jobban szerepelnek, mint a világranglistán közvetlenül előttük és mögöttük állók. A nőknél Zsófi (8) és Betti kategóriája (10) is nagyon erős, nehéz dolguk lesz a lányoknak, de képesek bekerülni a világbajnoki mezőnybe. Ha ez nem sikerül nekik az Eb-n, akkor jövőre a Világkupa-versenyeken még lehet javítani, de az sokkal nehezebb lenne.

(Forrás: Bernau Péter)