Átadták a 2019-es és 2020-as magyar fair play-díjakat

Átadták a 2019-es és 2020-as magyar fair play-díjakat

2021. 11. 11.
Megosztás


A Magyar Fair Play Bizottság a világjárvány miatti halasztást követően egy eseményen, november 10-én, ünnepélyes keretek között adta át a 2019-2020-as fair play-díjakat. Dr. Kamuti Jenő és csapata több mint 30 elismerést adott át.

Az elismertek között van többek közt dr. Dávid Imre, a MOB Felügyelő Bizottságának elnöke, Rasovszky Kristóf olimpiai ezüstérmes hosszútávúszó, Kis Zoltánné, a Magyar Olimpiai Bizottság igazgatási főmunkatársa, dr. Szikora Katalin, a Magyar Olimpiai Akadémia tanácsának tagja, valamint Garami József labdarúgóedző, Böjte Csaba atya és Halász Judit előadó, színművész is.

Az eseményen részt vett dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is.

„Nagy örömmel és elismeréssel tölt el, hogy a Magyar Fair Play Bizottság meghívására újra velünk vannak, és két év után végre együtt ünnepelhetünk. Az első fair play-díjakat 1967-ben adta ki a Magyar Újságíró Szövetség és az Országos Sporthivatal által létrehozott Fair Play Bizottság. Az első díjazott Zsolt István labdarúgó játékvezető, Berendi Pál labdarúgó és Marincsák László ifjúsági korú atléta volt” – emlékeztet az eseményre készült kiadvány köszöntőjében dr. Kamuti Jenő, a MOB Fair Play Bizottságának elnöke.

Az olimpiai ezüstérmes vívó hozzátette: büszkeség, hogy az elmúlt 54 év során mindig voltak olyan magyar sportolók, sportvezetők, vagy médiaszakemberek, akik tevékenységük során a fair play szellemét hirdették, és példaképül szolgáltak a sporttársadalom számára. Ezt a tradíciót őrizzük napjainkban is. „Az idei díjazottak hasonlóan a korábbiakhoz, méltóak e kitüntetésre. Meggyőződésem, hogy fair play nélkül a sport elveszíti alapeszmeiségét. A fair play-jel mindenki nyer! – fogalmazott a Nemzet Sportolója.

Emlékeztetett rá, hogy a fair play kifejezést több évszáddal ezelőtt először William Shakespaere említette egy lovagi torna kapcsán. „A fair play maga az ember, és minden a szívben dől el" – jelentette ki a nemzetközi szervezetet is vezető sportdiplomata.

A Magyar Fair Play Bizottság 2019-es díjazottjai

Kopár István vitorlázó: Fair Play Cselekedet, Trófea. Országunk első szóló földkerülő vitorlásversenyzője, Balatonalmádi díszpolgára, a Magyar Vitorlás Szövetség örökös tagja. A Golden Globe Race 2018-as kiírásában egyedüli magyarként vett részt. A verseny különlegessége, hogy az indulóknak mindennemű külső segítség igénybevétele nélkül kell boldogulniuk. A körülményeket tovább nehezítette, hogy Kopár főszponzor és pénz hiányában, a saját házát is eladva, megannyi kompromisszum árán vághatott csak neki a kihívásnak. Miközben az emberfeletti küzdelemben egyre csak zárkózott az élmezőnyhöz, 2018. október 9-én megszakítva útját, saját, szűkös ivóvízkészletéből 20 liter édesvízzel segített ki egy, a közelében hajózó, vészhelyzetben lévő embertársát, aki versenyen kívül vágott neki Földünk megkerülésének, de már alig maradt innivalója. Kopár végül az előkelő negyedik helyen fejezte be a versenyt.

Feith Máté szélcsatorna-versenyző: Fair Play Cselekedet, Diploma. Első és egyedüli magyarként állhatott dobogóra a 2020-as Wind Games, nemzetközi szélcsatorna-versenyen. Az említett versenyen Máté nem csak kiváló eredményt ért el, de egyedülálló módon fair play cselekedetével is kitűnt a mezőnyből. Történt ugyanis, hogy a fiatal kora ellenére, magától értetődő magabiztossággal beszélte meg a műsorvezetővel, hogy díjkiosztáskor felhívhassa a dobogóra Isabelle Koh szingapúri versenyzőt, akinek a verseny során technikai problémája akadt, ezért újra kellett kezdeni körét, emiatt nagyon sok pontot veszített.

Rasovszky Kristóf hosszútávúszó: Fair Play Cselekedet, Diploma. A dél-koreai vizes vb-n, a hosszútávúszás 5 kilométeres versenyén aranyérmet szerző sportoló a szárazföldön is bizonyította, hogy a legnagyobbak közé tartozik. Míg a magyar úszó elsőként, a szudáni Mohamed Ibrahim utolsóként, a 61. helyen ért célba. Az afrikai sportoló a versenynapon hajnali háromkor érkezett, az utazását teljes egészében saját maga állta. Mikor a „balatoni cápa” információt szerzett Ibrahim tettéről, pár szót váltottak, majd a nyakába akasztotta az aranyérmet és azt mondta: „Aki itt elindul, és aki teljesíti a távot, az mind bajnok, helyezéstől függetlenül. Te is bajnok vagy!”.

Kasza Luca atléta: Fair Play Cselekedet, Diploma. Nem mindennapi döntést hozott a Salgótarjáni Általános Iskola diákja, aki a nógrádi általános iskolák többpróba küzdelmeinek harmadik csoportjában volt érdekelt. A távolugrás nem úgy sikerült, ahogy tervezte: első két ugrásában belépett, a harmadik kísérletére biztonságit ugrott, így elmaradt a legjobbjától. Viszont a jegyzőkönyvet böngészve örömmel tapasztalta, hogy az abszolút harmadik helyen végzett, ám amikor alaposabban megnézte az eredményeket, feltűnt neki, hogy a távolugráshoz rossz eredményt írtak be. Hatalmas sportszerűségről téve tanúbizonyságot, jelezte a tévedést, holott tudta, hogy ez az érmébe kerül. Kaszának nem ez volt az első sportszerű cselekedete, hiszen 2017-ben saját versenyét feladva segített a 800 méteres síkfutás futama közben megsérülő barátnőjének, hogy célba érhessen.

Dr. Dávid Imre sportvezető: A Fair Play Sport Szolgálatában, Trófea. A magyar evezős sportcsalád oszlopos tagja immáron bő félévszázada. A Magyar Olimpiai Bizottság Felügyelő Bizottságának elnöke, valamint a Magyar Evezős Szövetség örökös, tiszteletbeli elnöke. Munkásságának köszönhetően folyamatosan fejlődött a hazai szakma, ráadásul a masters versenyek miatt még mindig testközelből ízleli a sportág jelenét.

Dr. Elbert Gábor sportvezető: A Fair Play Sport Szolgálatában, Diploma. Évtizedek óta a hazai mozgáskultúra, a mozgás szeretetének hirdetése érdekében dolgozik. Számos sportstratégia fűződik a nevéhez, de olyan beszélgetős műsorok, előadások is, ahol a sportolók emberi oldalát mutatja be. Áhítatos munkájának újabb példájaként energiát és időt nem kímélve sietett egy rászoruló család segítségére. Tragikus balesetben 3 gyermek elveszítette szüleit, a legidősebb, egy főiskolás labdarúgókapus lány neveli a másik kettőt, az idős nagyszülők segítségével. Elbert 2019 májusában alakított egy nyitott csoportot az egyik népszerű közösségi oldalon „kapusok egy kapusért” elnevezéssel a család támogatására. A csoportban elsősorban kapusok ajánlják fel mezeiket árverésre, s a licitet megnyerő kapja meg a relikviát, egyúttal utalja az ellenértéket a gyerekeket nevelő „családfőnek”. Ezen túlmenően szervezett a gyerekek támogatására a csoporton keresztül jótékonysági labdarúgótornát is. Aktivitásának köszönhetően a kapusokon kívül más felajánlások is érkeztek licitre, és vannak közvetlen támogatók is.

Kis Zoltánné sportvezető: A Fair Play Sport Szolgálatában, Diploma. Hosszú évek óta erősíti a Magyar Olimpiai Bizottság csapatát, az ezt megelőző időszakban, 1968-tól 2011-ig az Országos Testnevelési és Sporthivatal munkatársaként dolgozott. A MOB Jogi és Igazgatási Osztályának igazgatási főmunkatársaként láthatatlan fogaskerékként járul hozzá a mindenkori magyar olimpiai sikerekhez. Folyamatosan foglalkozik az idős sportolók helyzetével, az olimpiai járadékkal, a világbajnokok és edzők, valamint az özvegyek sorsával. Ott van, ahol segíteni kell, legyen szó ünneplésről vagy gyászról, vagy a hagyományos karácsonyi ebédekről és a kerek évfordulós bajnokok köszöntéséről. Kezdetétől kovásza és alkotó közreműködője az igen népszerű olimpiai emléktúrák szervezésének. Az pedig örökéletű igazság, hogy stabil háttérország nélkül nincsenek sikerek.

Szabó Imre atlétaedző: Fair Play Életmű, Trófea. 1968-ban került középtávfutóként a XI. kerületi Budapesti Egyetemi Atlétikai Clubhoz. Az edzői munka a kezdetektől foglalkoztatta. Több mint fél évszazada megszakítás nélkül a BEAC atlétikai életének legmeghatározóbb alakja. Több évtizede vezető edzői funkciót tölt be. Mai napig minden korosztállyal foglalkozik. Hitvallása szerint a saját nevelésű atlétákkal való munka egészen pályafutásuk befejezéséig a legfelemelőbb és legnemesebb feladat. A fair play az ő esetében nem csak az edzések szakmai irányításában, és a versenyzéshez való szakmai hozzáállásában mutatkozik meg, hanem abban is, ahogy a sportolókkal, a hosszútávú érdekeiket szem előtt tartva bánik, miközben a fair play értékeit adja át tanítja, mutatja be.

Böjte Csaba atya Ferences rendi szerzetes: Fair Play Életmű, Trófea. A fair play nem csak a pályán vagy a sporttal szorosan együtt alkalmazható, tanítható. Böjte atya – ahogy sokan hívják – évtizedek óta foglalkozik éhhalál szélén tengődő fiatalokkal és gondoskodik is róluk. Fizikai jólétük mellett erkölcsi és vallási nevelésükre is kiemelt hangsúlyt fektet, hogy felnőttként, feldolgozva a gyerekkori fájdalmakat, lelkileg és mentálisan is teljes életet élhessenek.

Földingné Nagy Judit hosszútávfutó: Fair Play Életmű, Diploma. Az elmúlt harminc év hazai hosszútávfutásának kiemelkedő alakja, legendája. Európa-bajnoki bronzérmes és világbajnoki 6. 100 kilométeren, maratoni távon Eb ötödik, olimpiai 17. helyezés a legjobbja. Az országos bajnokságok 14-szer fejezte be az élen és nevéhez fűződik a magyar maratoni és egyórás futás csúcsa is. Kitartásával, szellemi és fizikai teljesítőképességével irányt mutatott és vezette a magyar hosszútávfutást.

Korponai István öttusa mesteredző: Fair Play Életmű, Diploma. A székesfehérvári öttusavilág mozgatórugója közel 50 éve. Tanítványai között találjuk többek között olimpiai-, világ-, és Európa-bajnok Vörös Zsuzsannát, illetve többszörös világ-, és Európa-bajnok Horváth Viktort egyaránt. Korponai gondolatait, értékeit számos, már-már legendássá vált eseten keresztül mutatta be a bíróknak, tanítványainak és a versenyszervezőknek. Több alkalommal is az érembe került becsületessége, de hitvallása nem változott: Amiért nem dolgoztunk meg, azért ne kerüljünk előrébb.

Szilárdi Katalin kajak-kenu mesteredző: Fair Play Életmű, Diploma. A kajak-kenu berkein belül és azon túl is rendkívül jól cseng a neve. Az edzősködés közben hamar megtapasztalta: sportpszichológus tudás is sokszor szükséges, hogy a tanítvány kihozhassa magából a legtöbbet. Gondos kezei alatt pallérozódott többek között a Dombi Rudolf, Kökény Roland páros és Kucsera Gábor is. Tokióban már az öttusázó Gulyás Michelle vitte tovább tanításait.

Dr. Szikora Katalin sporttörténész: Tudomány, Trófea. Az olimpizmus egyik legnagyobb hazai kutatója, hírvivője. Okleveles történelem- és földrajzszakos tanárként kezdte pályáját és majd a Testnevelési Egyetem Társadalomtudományi Tanszékét is vezette, így segítve a fiatal tehetségeket. Sport iránti szeretetét, elkötelezettségét megannyi hazai és nemzetközi publikáció őrzi, kiemelt figyelmet fordítva a magyar testnevelés és sport alakulására a kezdetektől napjainkig. Alapítója, titkára, majd a mai napig is tagja a Magyar Olimpiai Akadémia tanácsának.

A Nagy Sportágválasztó csapata: Fair Play Népszerűsítése, Trófea. A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kiss Gergely és csapata nagy fába vágta a fejszéjét több mint tíz éve, amikor olyan esemény kialakításán kezdtek el fáradhatatlanul dolgozni, ahol a legkisebbek kipróbálhatják az összes sportágat. Munkájuk gyümölcseként 2021-ben már természetesnek veszik a téli és nyári sportágak egyaránt az eseményt, de szélesítve a repertoárt, már hangszerek közül is lehetett a legutóbbi alkalommal választani, így nyújtva még több lehetőséget a fiataloknak, hogy megtalálják, amit igazán szeretnek.

A Magyar Fair Play Bizottság 2020-as díjazottjai

BVSC-Zugló vízilabdacsapat: Fair Play Cselekedet, Trófea. A zuglói együttes rendkívül sportszerű hozzáállást tanúsítva, feltétel nélkül elfogadta a koronavírus által megtizedelt A-Híd VasasPlaket halasztási kérelmét a két csapat 2020. novemberi OB I-es bajnoki mérkőzése kapcsán. A történteknek különösen nagy értéke van annak fényében, hogy a szezonban a két csapat egymás, közvetlen riválisa volt a bajnokságban. A csapatok a mérkőzést, a körülményekhez és lehetőségekhez mérten egyenlő versenyfeltételek mellett játszották le egy későbbi időpontban, melynek eredménye az A-Híd VasasPlaket kedvezett. A vasas játékosai 7-5-re megnyerték a mérkőzést. A BVSC-Zugló vezetősége és vízilabdacsapata a fenti cselekedetével minden (sport)ember számára példát mutatott azzal, hogy a pillanatnyi versenyelőny elé helyezte a sportszerűséget és az ellenfél, valamint a fair játék tiszteletét.

Dobi Kata kézilabdaedző: Fair Play Cselekedet, Trófea. A Balmazújvárosi Kézilabda Klub edzője 2020 novemberében, egy fiú U14-es összecsapáson bizonyította, kortól független a fair play szelleme. A fiatal vezető nem habozott egyenlő esélyeket teremteni a mérkőzésen, amikor kiderült, az ősi rivális Debreceni Sportcentrum Sportiskola csapata egy játékosának sérülése miatt a meccs hátralevő részét kénytelen emberhátrányban játszani. Dobi, a sérülést látván azonnal jelezte az ellenfél edzőjének, hogy ők is egy emberrel kevesebben folytatják a továbbiakban. A mérkőzést végül elvesztették, de a fiatal edző azzal, hogy lemondott a nem jogtalanul szerzett előnyről, sportszerűségből példát mutatott a jelenlévő játékosoknak és edzőknek. Tettével erősítette és terjesztette a tiszta eszközökkel való játék és az ellenféllel szemben tanúsított sportszerű magatartás eszméjét.

Vigassy Gergő Balázs kéttusázó: Fair Play Cselekedet, Diploma. A fiatal sportoló a 2020. szeptemberében megrendezett kéttusa országos bajnokság közben a futópályán akadályozta ellenfelét, mely szabály szerint kizárással jár. Bár a versenybírók ezt nem vették észre, az ezüstérmet szerző Gergő jelezte vétkét és átadta a medált sporttársának.

Jeges Nikolett kenus: Fair Play Cselekedet, Diploma. A 2020-as, októberi Graboplast Masters és Parakenu Maraton Magyar Bajnokságon a fiatal kenus hihetetlen önzetlenségét bizonyította. A fontos válogatóversenyen, ahol minden évben nagy küzdelmet vívnak ebben a korosztályban versenyző leányok, Tarácsky Laura Tamara otthon hagyta lapátját. Edzőjének megkeresésére, Jeges első szóra szívesen odaadta tartalék lapátját, amivel Tarácsky nagy küzdelemben maga mögé utasította a Szabó Attila Kenu Akadémia Egyesület versenyzőjét.

Mitropoulos Iliász kenus: Fair Play Cselekedet, Diploma. A Budapest-bajnokság 2020 júliusi futamain az U14-es korosztály tagjai több ízben is sportszerű viselkedésükkel hívták fel a figyelmet. Mitropoulos C1 1000 méteren nagy fölénnyel aratott győzelmet, de pályaelhagyás miatt kizárták a számból. Az eredményhirdetésnél Ignácz Richárd, aki így megnyerte a futamot, odaadta neki az aranyérmet. Egy nappal később, a C1 2000 méteres számban ezúttal semmi nem állhatott Mitropoulos útjába, magabiztos versenyzéssel zárt az élen, hiba nélkül. Nem felejtve a 24 órával korábban történteket, az ifjú bajnok átnyújtotta a kupát Ignácznak. A tehetséges fiatalok bebizonyították, hogy hiába a kiélezett szituáció, a sportszerűség mindennél előrébb való.

GEAC többpróbázói és edzőik: Fair Play Cselekedet, Diploma. Az összetett országos bajnokságon, férfi tízpróbában, a 7. szám után Galambos Tibor, az FTC versenyzője állt az élen, mindössze 20 ponttal a GEAC-os Tóth Zsombor és jelentősebb előnnyel a szintén GEAC-os Kriszt Botond, valamint Szamosi András előtt. A 8. versenyszám következett, a rúdugrás, ahol a Fradis Galambosnak nem volt rúdja és rúdugróedzője sem. Számára legnagyobb riválisai és ellenfelei, a GEAC-os többpróbázók biztosítottak rudat az összes ugráshoz és a GEAC rúdugróedzője, Szörényi István segített végig szakmai tanácsaival, ugyanúgy, mint saját versenyzőinek. A végső sorrend tekintetében sorsdöntőnek bizonyuló rúdugrásban végül zöld-fehérek legjobbja nyert, ezzel stabilizálta és a végéig megőrizte az előnyét.

Rogerio Moraes és Kentin Mahé kézilabdázó: Fair Play Cselekedet, Diploma. A Telekom Veszprém és a Veszprémi KKFT sporttörténelmi összecsapásán is megjelent a fair play. A „kisebbik” bakonyi csapat egyik játékosát sérülés miatt Rogerio Moraes vitte le kézben a pályáról, míg Kentin Mahé hasonló helyzetben mankóként nyújtott támaszt fiatal ellenfelének. A hazai rekordbajnok játékosai megmutatták a többségében ifjú, akadémistákból álló egyesületnek, hogy a sportszerűség örökre az ember része marad.

Reichnach Ferenc atlétaedző: Fair Play Cselekedet, Diploma. A ’80-as évek egyik legjobb középtávfutója manapság edzőként segíti a sportág fiataljait. A magyar serdülő és újonc atlétikai bajnokságon egy másik klub felkérte a középtávfutókkal foglalkozó utánpótlásedzője helyett. Az első szóra vállalta a fiatalok versenyeztetését, holott saját sportolója is érintett volt a számban. Eredményhirdetésnél pedig a 600 méteren győztes Babics Marcell édesapjának adta át a lehetőséget, hogy köszönthesse a dobogósokat, amivel egy álma vált valóra a szülőnek. A Tatabányai Sportklub atlétaedzőjének nem ez volt az első, és biztosan nem az utolsó megmozdulása a sportszerűség terén.

Majsai Károly para-asztaliteniszező: Fair Play Cselekedet, Diploma. A paralimpiai ezüst- és bronzérmes játékos továbbra is nagyon odafigyel egykori társaira. A két érme után származó járadékának egy részét hosszú ideje utalja korábbi asztaliteniszezőnek, Erdei Ilonának, aki bár érmeket nem szerzett, három paralimpián is részt vett. Példaértékű cselekedete a fogyatékos sportcsaládon kívül is példátlan.

Szabó Csaba karateedző: A Fair Play Sport Szolgálatában, Diploma. Edzői tevékenységével tanítványai a karatesportban számos világ-, Európa- és országos bajnoki címeket, valamint diákolimpiákat nyertek. Hitelessége a sportban, életvitelében, az edzések hangulatában lelkesítő, kitartásra, küzdésre és tisztességes életvitelre ösztönző. 2005-ben megalapította a Dombóvári Karatesuli Egyesületet, hogy elősegítse az utánpótlás nevelést, a gyermekek versenyeztetését, edzési lehetőségeiket, ahol edzői tevékenységét mai napig ellentételezés nélkül folytatja. Az egyesületet azóta is rendületlen kitartással vezeti és ismerteti meg a fiatalokkal ezt a nemes küzdősportot. Képes kihozni a tanítványokból a maximális teljesítményt, ösztönzi, lelkesíti és támogatja a karatékákat. Tudása és szakmai alázata miatt csapatban is örömmel versenyeznek vele. A tanítványok érzik a hitelességét, a sport erejét, a küzdés fontosságát, az eredmény értékét, példaképként tekintenek rá.

Dr. Rausz-Szabó Attila kajak-kenu mesteredző: A Fair Play Sport Szolgálatában, Diploma. A sokszoros világbajnok és edzőként is hihetetlen sikereket elérő szakember a hazánkban egyre csökkenő népszerűségtől szenvedő kenu szakág fenntartásáért, fejlesztéséért dolgozik hosszú évtizedek óta. 2017-ben, neki köszönhetően indult el a kajak-kenu szakedzői képzés nappali tagozaton, melynek azóta is szakfelelőse. Többek között, a kenu háttérbe szorulása miatt is indította saját egyesületét, a nevével fémjelzett Szabó Attila Kenu Akadémia Egyesületet, önerőből. Az általa elvégzett munka nem csak sportágában, hanem az egyetemes sport világában is egyedülálló.

Beé István vezérszurkoló: A Fair Play Sport Szolgálatában, Diploma. Neve talán a legtöbb sportkedvelőnek nem mond semmit, de a kajak-kenusok biztosan hallották már hangját különböző versenyeken, hiszen a legtöbb magyar és nemzetközi versenyen töretlenül buzdítja a „háromsávos” sportolókat. Lelkesedése azután sem hagyott alább, hogy fia abbahagyta a versenyzést.

Vojtek Aurél kerekesszékes kosárlabdázó: A Fair Play Sport Szolgálatában, Diploma. 1955-ben született, 12 évesen kezdett kosárlabdázni. Felnőtt játékosként a Pécs Ércbányász NB II-es csapatában indította pályafutását, majd hamarosan a PVSK NB I-es csapatában folytatta. Hosszú éveken keresztül sportolt, de a sérülések őt sem kerülték el, a térdét többször is meg kellett műteni, ami az élvonalbeli pályafutásának a végét jelentette. Az egészségének romlása miatt mozgáskorlátozottá vált, de akkor sem vált meg a kosárlabdától. A 2018-ban alakult PTE PEAC Rolling Basket kerekesszékes kosárlabda csapat alapító tagja, doyenje. A civil életben nyugdíjba vonulásáig egy megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztató cég vezetőjeként dolgozott, továbbá a Mozgáskorlátozottak Baranya Megyei Egyesületének elnökségi tagja volt. Mind a sportban, mind a munkában példamutatóan képviselte és képviseli a fair play szellemiségét. Kifejezetten közösségi ember, a „csapatjátékot” előtérbe helyező személyiség. Sportszerű játékfelfogása, a becsületes küzdelem minden szinten történő felvállalása, segítőkész viselkedése, a rokkantsága ellenére példamutató életfelfogása, a szakértői munkában felvállalt fair play értékek közvetítése mintát mutatnak a társadalom tagjainak tisztességből, korrektségből, elköteleződésből, kitartásból, megbízhatóságból.

Babati Lajos sportvezető: Fair Play Életmű, Trófea. Sportolóként vízi- és kézilabdázott. Pályája elején tömegsportrendezvények szervezésében vett részt, majd dolgozott a Népstadion és Intézményeinél, később bekapcsolódott az olimpiai mozgalom életébe. A stadion területén számos rendezvény szervezésében részt vett. Az 1989-ben demokratikusan megválasztott Magyar Olimpiai Bizottságban a kezdetektől dolgozott, később a MOB szervezési és marketingigazgatója lett. Elhivatottsága és kapcsolatrendszere révén jelentős érdemei vannak az ötkarikás szervezet akkori támogatói körének és az olimpikonok ösztöndíjrendszerének kialakításában. A kilencvenes-kétezres években több olimpián a magyar delegáció szervezési feladatait látta el. 2011-ben a MOB Érdeméremmel ismerte el pályafutását, ma az ötkarikás szervezet tiszteletbeli tagja.

Miszory Béla Károly sportvezető: Fair Play Életmű, Trófea. Vívással kapcsolatos múltja Zalaegerszegen, mint alapító tag, 1968. március 18-án, a jelenlegi Zalaegerszegi Vívó Egylet (ZVE) jogelődjénél, a Zalaegerszegi Dózsa Sportegyesületnél kezdődött. Fő célja mindig is a jó közösségi élet kialakításán túl az volt, hogy megismertesse a sportolókkal a vívásban szerzett tapasztalatok életvitelükben való hasznosíthatóságát, mivel mondása szerint „a vívás nem az erő, hanem az ész játéka”. Munkássága során több mint 600 vívópalánta nőtt fel. 2018-ban történelmet írt nemcsak a ZVE, hanem Zalaegerszeg és talán egész Magyarország sport életében. Évtizedek óta dédelgetett álmát valósította meg a mozgássérültek sportolási lehetőségeinek kerekesszékes vívással való kibővítésével a megyében, az országban egyedülálló módon létrehozott hét fős kerekesszékes vívócsapattal. A kerekesszékes vívás beindításával, a parasportmozgalom szellemiségét megragadva, nagy segítséget nyújtott a fogyatékkal élő emberek számára, a sporton keresztül biztosítva számukra a társadalmi integráció, inklúzió megvalósulását.

Kővári Károlyné Szendrődi Ildikó síző: Fair Play Életmű, Trófea. A magyar sísport bűvöletében él 1940 óta. 81 éve kezdett síelni és sportolóként remek eredményeket ért el, de aktív pályafutása után sem hagyott fel szeretett sportágával. Ugyanolyan szenvedéllyel oktatta a következő korosztályt a padban és a pályán egyaránt. Százkét országos bajnoki címével mai napig csúcstartó és bár 2012-ben csatolt lécet utoljára, lelkében még ma is rója a dombokat, hegyeket. A Magyar Sí Szövetség 2015-ben Életműdíj a magyar sísportért emlékplakettel tüntette ki.

Mészáros József sportvezető: Fair Play Életmű, Trófea. Több évtizedes, példamutató munkája okán az edzők és a sportolók által hihetetlen tiszteletnek örvend. Kitartása, mindig mosolygós, vidám és megértő attitűdje, konfliktusmegoldó hozzáállása miatt bárki számíthat rá. Az év versenybírójának választották 2008-ban. Tagja az Európai Veterán Vívó Bizottságnak, valamint a Magyar Vívó Szövetség Veterán Bizottságának egyaránt. Megannyi alkalommal készségesen segítette a hazai rendezésű világ-, és Európa-bajnokságokat, nagyobb eseményeket.

Garami József labdarúgóedző: Fair Play Életmű, Trófea. Az egykori szövetségi kapitány 1973 óta figyeli testközelből a magyar labdarúgó-palánták felnőtté válását és segíti őket a kiteljesedésben. Négy, haza patinás klubnak is volt a vezetőedzője, de a neve összeforrt az MTK-val, ahol bajnoki címet is ünnepelhetett. Összesen, 797 élvonalbeli mérkőzésen vezette aktuális csapatát, amivel máig rekordtartó.

Magyar László sportvezető: Fair Play Életmű, Diploma. A debreceni LTSE közismertségét több országos szintű, vasutas tömegsportverseny segítette, amelyeket a Lokomotív TSE sportpályáin rendeztek támogatásával és hatékony közreműködésével. Az egyesületek fenntartását, illetve ezzel összefüggésben – a főként vasutas munkavállalókból álló, több száz fős amatőr sportoló sportolási lehetőségének folyamatos biztosítását nagymértékben segítette. Eszközök beszerzése, versenyek és külföldi utak szervezése és megannyi folyamat, ami feladatai közé tartozott. Sikereinek köszönhetően a kelet-magyarországi régió vasutas dolgozói évtizedeken át élhettek a sportolás örömével, előnyeivel.

Droppa Erika tenisz versenybíró: Fair Play Életmű, Diploma. Sportvezetőként közel harminc éven át a Magyar Tenisz Szövetség alkalmazottjaként tevékenykett, versenybíróként még ennél is hosszabb ideje, közel négy évtizede szolgálja a sportágat. Utóbbi tevékenysége révén nagymértékben hozzájárult a magyar versenyrendszer működtetéséhez, az ezzel kapcsolatos széles elméleti tudásának köszönhetően számtalan hazai torna problémamentes lebonyolítása múlt az ő rátermettségén és hozzáértésén. A mai napig a magyar tenisztársadalom egyik legmegbecsültebb és legismertebb tagja, akinek szakmai hozzáértése mindig és minden körülmények között iránymutató volt munkatársai, az edzők, játkosok, szakvezetők számára is.

Halász Judit előadó, színművész: Művészet/Tudomány, Trófea. Dalain több generáció nőtt fel és máig az egyik legismertebb előadóművész a kicsik között. Fáradhatatlan munkája, megannyi, korálló slágere és koncertjei milliók arcára csalt mosolyt, segített a legnehezebb pillanatokban. „Sportszerűsége” az életünk nagyszerűsége, amit sokan neki köszönhetünk.

(MOB Fair Play Bizottság; fotó: MOB/Szalmás Péter)