Neszmélyi Emil: A csúcstámadás biztató üzenet az olimpikonoknak

Átadták a BOM ösztöndíjait

2019. 05. 29.
Megosztás


Tizenöt sportág 21 fiatal sportolója részesül idén a BOM a Magyar Sportért Alapítvány ösztöndíjában, közülük kedden este kilencen vehették át ünnepélyes keretek között az erről szóló dokumentumot.

Amint a rendezvényen elhangzott, idén immár hatodszor ítélték oda az ösztöndíjakat a kimagasló versenyzői eredményekkel rendelkező sportolók részére, tanulmányaik eredményességének elősegítése céljából. Olyanok pályázhattak rá, akik olimpiai- vagy paralimpiai kerettagok, illetve az ötkarikás vagy paralimpiai játékokon való részvételre készülnek.

Szalay-Berzeviczy Attila, a BOM Alapítvány elnöke meghatottan mondta el, milyen jó érzés számára egy olyan nemzeti ügyért tenni valamit, mint a magyar sport. Egyúttal köszönetet mondott a Magyar Olimpiai és a Magyar Paralimpiai Bizottságnak azért, hogy idén először a két sportszervezet együttműködésével és támogatásával adhatják át az ösztöndíjakat.

Mint kiderült, az alapítvány jóvoltából idén újabb 21 sportoló részesül több mint 23 millió forintnyi támogatásban, így a BOM Alapítvány összesen 108 fiatal tanulmányait támogatja 83,5 millió forinttal.

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke emlékeztetett arra, hogy már 2005-ben ott volt a BOM megalakulásánál, majd azzal folytatta, hogy a MOB számára azért is fontos, hogy aktívan vegyen részt az alapítvány működésében, mert a kiművelt sportolókból egyszer majd kiművelt sportvezetők lesznek.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy ettől az évtől kezdve már a fogyatékos sportolók is benne lehetnek az ösztöndíjprogramban, amiért gratulált az alapítvány vezetőinek.

A 21 sportoló közül tucatnyian - köztük az ifjúsági olimpiai bajnok sportlövő Péni István - edzőtáborozás vagy versenyzés miatt nem lehettek jelen az eseményen. Személyesen vette át viszont az ösztöndíjról szóló dokumentumot Kalincsák Eszter junior világ- és Európa-bajnok öttusázó, Bejczi Botond, az első magyar junior világkupa-győztes gyorskorcsolyázó, Gecse Márton ifjúsági Európa-bajnok kajakos, illetve Sárosi Laura olimpikon, 18-szoros magyar bajnok, Fair Play-díjas tollaslabdázó.

(MTI, fotó: MOB/Szalmás Péter)