Átadták a Nemzetközi Fair Play Bizottság díjait Kazanyban

Átadták a Nemzetközi Fair Play Bizottság díjait Kazanyban

2014. 07. 23.
Megosztás

Ünnepélyes keretek között, Dr. Kamuti Jenő elnök vezetésével, adták át a Nemzetközi Fair Play Bizottság /CIFP/ díjait Kazanyban.

Az ünnepségen beszédet mondott, a CIFP magyar elnöke mellett, Natalia Parshikova, államtitkár, Oroszország helyettes sportminisztere, és Andrey Selivanov, az Orosz Olimpiai Bizottság ügyvezető igazgató helyettese.

Kamuti Jenő megnyitójában kiemelte, hogy a CIFP 51 éves történetében először ad otthont a díjátadónak Oroszország. Hozzátette: ”A sport a XXI. század egyik legfontosabb területe, egy oktatási eszköz. A mai ünnepségen olyan sportolók részesülnek kitüntetésben, akik a cselekedeteikkel követendő példákat mutattak a világnak a sportban, és azon túl is.” A szervezet vezetője felhívta a figyelmet, hogy idén először részesülnek kitüntetésben közéleti személyiségek, akik jelentősen támogatták a sport fejlődését.

Az orosz sportminiszter-helyettes Natalia Parshikova elmondta:
”Mindig szem előtt tarjuk a sport értékeit, fontosságát, és a Fair Play szellemiségét. A Nemzetközi Fair Play Bizottság alátámasztotta erőfeszítéseinket azzal, hogy házigazdái lehetünk ennek a jelentős ünnepségnek.”

Andrey Selivanov, az Orosz Olimpiai Bizottság nevében a sportolókhoz szólt:
”Ti követendő példák vagytok a fiatal versenyzőknek. Viselkedésetekkel a következő generációknak segítetek, hogy könnyebben megértésék a sportot és annak etikáját, valamint a Fair Play szellemében versenyezzenek. Cselekedeteitek olyan értékrendet mutatnak meg, ami nemcsak a versenypályákon, hanem a mindennapi életben is követendő.”

Special World Fair Play Trophy díjat kapott Mintimer Shaimiev, a Tatár Autonóm Köztársaság korábbi elnöke, állami tanácsosa. Shaimiev a 2013-as kazanyi Universiade pályázat, majd rendezés egyik legnagyobb támogatója volt. A díj átvételekor így nyilatkozott:
„Büszkék vagyunk arra, hogy a sport, a versenyrendezés területén egyre nagyobb sikereket érünk el. Külön öröm számunkra, hogy a Nemzetközi Fair Play Bizottság a kongresszusát és a díjátadó gáláját a Tatár Köztársaságban tartja idén. Nagyon fontos, hogy a sport megőrizze tisztaságát, becsületét - különösen napjainkban, amikor egyre több ember kezd el sportolni.”

Special World Fair Play Trophy kitüntetésben részesült még a Nemzetközi Vívó Szövetség elnöke, Alisher Usmanov, akinek nevében felesége, Irina Viner-Usmanova, az Orosz Ritmikus Gimnasztika Szövetség elnöke, vette át a díjat. A CIFP kongresszusával egy időben rendezik meg a Vívó Világbajnokságot is Kazanyban.


További díjazottak:

Pierre de Coubertin Act the Fair Play: Martin Damsbo, dán íjász.
Ellenfelével a bronzéremért versenyeztek. Annak mindkét íja elromlott, és Damsbo habozás nélkül kölcsönadta tartalék íját, vállalva, hogy az övé is elromlik, illetve, hogy elbukja az érmet, a díjat, a Világkupa pontokat.

Jean Borotra World Fair Play Trophy: Mohamed AbdelAziz Ghonem, egyiptomi boksz edző, sportvezető.
Egész sportpályafutását a Fair Play szellemében élte, és ezt a szemléletet viszi tovább a fiatalok irányába is. 2004-ben Athénban egyik versenyzője döntőbe jutott, de megsérült az elődöntőben. Noha első aranyérmét szerezhette volna országának, és nagy volt a küldő nyomás rajta, ő, a későbbi maradandó károsodás elkerülése miatt, nem engedte versenyzőjének, hogy ringbe szálljon.

Willi Daume World Fair Play Trophy: International Children’s Games Organizing Committee, Szlovénia.
12-15 éves iskolások világjátékát szervezik évek óta. Minden alkalommal kiadják a verseny Fair Play díját, ezzel is kiemelve a Fair Play fontosságát.

Fair Play Trophy for Youth I.: Hana Dragojević, 9 éves horvát vitorlázó.
Az élmezőnyben haladt, amikor észrevette, hogy egyik ellenfele beborult a vízbe és nem boldogul egymaga. Azonnal segítségére sietett és kimentette. Végül mindketten célba értek.

Fair Play Trophy for Youth II.: “Triqui Children” Team, átlag 12 évesek mexikói kosárlabda csapata. Nagyon szegény gyerekek, akik mezítláb játszanak. Egy versenyen tenisz cipőkben voltak kénytelenek pályára lépni, amit a lábuk nem szokott meg. A nem kívánt nehézség ellenére megnyerték a tornát.

Pierre de Coubertin Speciális Fair Play díj: Kamaz-Master Team.
A csapat tagjai a Sonangol Africa Eco Race-n és a Dakar Rallyn is felborult versenyző társuknak segítettek, mellyel sok időt veszítettek. A versenyszervezők a célba érés után kompenzálták őket a nemes cselekedetük miatt.

Magyar vonatkozása fontos, hogy Jean Borotra World Fair Play Diplomát ítélt a bizottság Szabó Lajosnak, a Sportmúzeum igazgatójának. A Fair Play értékeinek közvetítésében, népszerűsítésében végzett több éves kiemelkedő szakmai munkát. A témában számos kiállítást rendezett, jelenleg iskolákban bemutatandó olimpiai és Fair Play sorozaton dolgozik.

A tavalyi évre vonatkozó Nemzetközi Fair Play díjakról idén január végén, budapesti ülésén, döntött a Nemzetközi Fair Play Bizottság.

(CIFP - Deregán Gábor, fotók: Press Department of Executive Directorate of Sports Projects Kazan)