Atlanta csepeli kenus hőséből edző lett

Atlanta csepeli kenus hőséből edző lett

2013. 05. 17.
Megosztás

Horváth Csaba színre lép! Olimpiai bajnok sportolónk, a fiatalon elhunyt kenuslegenda Kolonics György egykori párja visszatér sikerei helyszínére, Ludasi Róbert szakosztályvezető kérésére ugyanis volt egyesületében, Csepelen vállal edzői állást.

„Ismét fejest ugrottam a sportágba – mondta Horváth Csaba a szarvasi Kolonics György emlékkiállításról hazafelé tartva. – Tizenegy évig a víz felé sem néztem, aztán két éve elkezdtek érkezni a felkérések, először a Merkapt, majd a T-Mobile sárkányhajós csapatának edzéseit irányítottam, most pedig Ludasi Róbert kért meg arra, hogy vegyem át a szövetségben munkát vállaló Csabai Edvin csoportját. Örömmel igent mondtam.”

Horváth Csaba jelenleg tíz 12–14 éves fiatallal dolgozik együtt, és most kezdi meg a toborzást utánpótláscsoportjához. Hogy a fiatalok ismerik-e őt, tudják, hogy ki lett az edzőjük?

„Tíz napja foglalkozom velük, az első edzésen természetesen elmondtam nekik, ki vagyok, milyen múltam van ebben a sportágban. Még nem faggatnak, nem kérnek élménybeszámolókat tőlem, de szerintem ennek is hamarosan eljön az ideje” – folytatta a kenus, akit mostanság mindennap meg lehet találni a Csepel vízi telepén.

„Élvezem a munkát, Ludasi Robi mondta is nekem, hogy ez az a terület, ahol rendesen el lehet merülni a feladatokban – magyarázta a tréner. – Egyelőre a stégen és a vízen rakom össze a kis csapatot, és természetesen önmagamat is, hiszen az én életemben is nagy változást hozott az edzőség. De nagyon tetszik ez a munka.”

(Forrás: NSO)