Pars Krisztián idei legjobbjával nyert Lengyelországban

Atlétikai Eb: Pars Krisztián megvédte bajnoki címét

2014. 08. 16.
Megosztás

A kalapácsvető Pars Krisztián megvédte bajnoki címét a zürichi atlétikai Európa-bajnokságon szombaton. A verseny Pars és nagy vetélytársa a lengyel Pawel Fajdek külön versenyét hozta.

Elsőre Pars 78.11 métert dobott, amivel vezette a sorozatot. Ellenfele kilépett.
A második dobása a lengyelnek sikerült jobban, s 78.48m-rel átvette a vezetést. Pars is javított, de 3 centivel a lengyel mögött maradt.
Harmadikra aztán Pars kalapácsa 80 m fölé repült. A 82.18m jelentős előnyt jelentett ellenfeleivel szemben.
Ötödikre Fajdek dobása után a kijelzőn 82.05 volt olvasható, de ezzel csak megközelítette magyar riválisát.
Utolsóra az olimpiai bajnok és világranglista-vezető magyar versenyző ismét hatalmasat dobott, ami a világ idei legjobb eredményét jelentette 82,69 méterrel.

Pars a székesfehérvári Gyulai Memoriálon elért eredményét javította meg, és sorozatban hatodik világversenyén szerzett érmet: a 2010-es barcelonai Eb-n harmadik, a 2011-es és a 2013-as vb-n második volt, 2012-ben megnyerte az Eb-t és a londoni olimpiai játékokat.

"- Az első dobásom hálót ért, úgymond korán elszállt a szer, nem tudtam időben felállni. Ha sikerül, akkor 79,50 körül lett volna, annyival akartam kezdeni".
Hozzátette: a selejtezőben azért nem tudott jobban teljesíteni, mert nem ismerte a dobókört, amely "fogósnak" bizonyult, nem indult meg a lába. Az immáron kétszeres Európa bajnok kiemelte: a tavalyi műtétje óta bevezetett új technikával egyelőre versenyenként két igazán nagyot tud dobni - most három 80 fölötti is sikerült.
„- Az első két dobásba még nehéz belevinni ezt a mozgást, harmadikra szokott összejönni, mint most is. Ugyanakkor fontos volt, hogy ki kerül először 80 méter fölé, ki ébred fel előbb, főleg így, hogy kettőnkről szólt ez a verseny. Amikor Fajdek 80 méter fölött dobott, de kilépett, láttam, hogy benne van az eredmény, s ez kicsit felturbózott" – mondta Pars Krisztián.

Az utolsó dobásról, amely a világ idei legjobbja, elmondta, nem tudott volna nem dobni, hiába volt akkor már győztes. "- Éreztem, hogy bennem van a 83 méter, s ezt szerettem volna kihozni magamból."

Az Európa bajnokság befejező napján, vasárnap is szurkolhatunk magyar atlétának. A súlylökés döntőjében 15,00 órakor lép a dobókörbe Márton Anita.

Eredmény:

Atlétikai Európa-bajnokság, Zürich

Férfiak:

Rúdugrás, Európa-bajnok: Renaud Lavillenie (Franciaország) 590, 2. PAwel Wojciechowski (Lengyelország) 570, 3. Jan Kudlicka (Csehország és Kévin Menaldo (Franciaország) 570, 5. Gripich (Oroszország) 565, 6. Lisek (Lengyelország) 565

Kalapácsvetés, Európa-bajnok: Pars Krisztián 82.69, 2. Pawel Fajdek (Lengyelország) 82.05, 3. Sergey Litvinov (Oroszország) 79.35, 4. Kryvitski (Fehéroroszország) 78.50, 5. Ziolkowski (Lengyelország) 78.41, 6. Kozmus (Szlovénia) 77.46

Nők:

800m, Eb: Maryna Arzamasova (Fehéroroszország) 1:58.15, 2. Lynsey Sharp (Nagy-Britannia) 1:58.80, 3. Joanna Jozwik (Lengyelország) 1:59.63, 4. Poistogova (Oroszország) 1:59.69, 5. Rogozina (Oroszország) 2:00.76, 6. Sztanbolova (Bulgária) 2:00.91

5000m, Eb: Meraf Bahta (Svédország) 15:31.39, 2. Sifan Hassan (Hollandia)15:31.79, 3. Susan Kuijken (Hollandia) 15:32.82, 4. Korobkina (Oroszország) 15:32.89, 5. Fernández (Spanyolország) 15:35.59, 6. Moreira (Portugália) 15:38.13

400m gát, Eb:Eilid Child (Nagy-Britannia) 54.48, 2. Anna Titimets (Ukrajna) 54.56, 3. Irina Davydova (Oroszország) 54.60, 4. Rosolová (Csehország) 54.70, 5. Pedroso (Olaszország) 55.90, 6. Rudakova (Oroszország) 56.22

Maraton, Eb: Christelle daunay (Franciaország) 2:25:14, 2. Valeria Straneo (Olaszország) 2:25:27, 3. Jessica Augusto (Portugália) 2:25:41, 4. Nemec (Horvátország) 2:28:36, 5. Abeylegesse (Törökország) 2:29:46, 6. Incerti (Olaszország) 2:29:58

Hármasugrás, Eb: Olha Saladukha (Ukrajna) 14.73, Yekaterina Koneva (Oroszország) 14.69, 3. Irina Gumenyuk (Oroszország) 14.46,4. Ndoumbe (Spanyolország) 14.14, 5. Petrova (Bulgária) 14.13, 6. Veldáková (Szlovákia) 13.87

Diszkoszvetés, Eb: Sandra Perkovic (Horvátország) 71.08, 2. Mélina Robert-Michon (Franciaország) 65.33, 3. Shanice Craft (Németország) 64.33, 4. Rüh (Németország) 62.46, 5. Fischer (Németország) 61.20, 6. Sendriute (Litvánia) 60.65

(MOB-bl, mti)