Jó hétpróba teljesítmények, szombaton Pars Krisztián következik

Jó hétpróba teljesítmények, szombaton Pars Krisztián következik

2014. 08. 16.
Megosztás

Pénteken ismét ősziesre fordult, esős időben kezdődött az atlétikai Európa-bajnokság negyedik versenynapja Zürichben.

Az első pályaszámban, a súlylökésben, Márton Anita biztosan jutott a vasárnapi döntőbe. Az idén már rangos eredményeket elért szegedi atlétanő 17,36-os eredménnyel a hatodik helyen kvalifikálta magát a fináléba.

"Bosszantó volt, hogy éppen a kezdésre leszakadt az ég, mert 18 méterrel melegítettem, és annyit is akartam dobni - nyilatkozta az MTI-nek. - A legrosszabb a második dobásnál volt a helyzet, akkor annyira esett az eső, hogy szinte kicsúszott a kezünkből a súly."

A Gyémánt Liga versenyeken is rendszeresen induló súlylökő hozzátette: a rossz idő meg is látszik az eredményeken, hiszen még 16,66 méterrel is be lehetett jutni a 12-es döntőbe. Márton Anita a fináléval kapcsolatosan elmondta, hogy célja az országos csúcs megdöntése.

„Fedett pályán már megdobtam a 18,63-at, most szeretném ezt szabadtéren is megtenni."

A változó, hol borús - hol derűs magasugró körülményekkel is megküzdve, igen közel a továbbjutáshoz, a jó kísérleteket bemutató Szabó Barbara 185 cm-t ért el. A döntőhöz elsőre ugrott 185 cm kellett.

„Nagyon hosszú volt a szezon - mondta a verseny után Szabó Barbara. - Négy éve Amerikában tanulok, s ott már nagyon korán elkezdődik az idény. Nem fizikálisan, hanem mentálisan fáradtam el. Az 189 cm is bennem volt, ami biztos döntőt ért volna, de már nem sikerült, s az eső is bekavart" - tette hozzá.

A hétpróbában a délelőtti programban a távolugrás következett, amelyben Krizsán Xénia idei legjobbat: 601 cm-t, Zsivoczky-Farkas Györgyi 594 cm-t ugrott.

Délután gerelyhajítással folytatódott a versenyük, amelyben Zsivoczky-Farkas Györgyi 50,73 méterrel egyéni csúcsot dobott – Krizsán Xénia 43,58 méterrel fejezte be a számot.

A hetedik próbában, 800 méteren mindkét hölgy bebiztosította értékes helyezését. Krizsán Xénia 2:14,07-el, Zsivoczky-Farkas Györgyi 2:14,68-al/sb ért célba és ezzel a 9. és 10. helyen végeztek.

„A helyezéssel elégedett vagyok, de szerettem volna 6200-6300 pontot elérni - mondta az első felnőtt világversenyén szereplő Krizsán Xénia. - Meglepődtem, hogy ilyen pontszámmal ilyen jó helyen végeztem. Igazából, ha gerelyben 47 métert dobok, a nyolcba is bekerülhettem volna, de
azért boldog vagyok ezzel az eredménnyel is."

"- Ez életem második legjobb eredménye" – nyilatkozta a verseny után Zsivoczky-Farkas Györgyi, aki a versenyt elemezve hozzátette: az eleje és a vége jó volt. - A gátnál egy új tanulási folyamatban vagyok, változtattunk a technikámon, ennek már látszott eredménye.

A magast sajnálom, három óráig tartott, egy magasság még bennem volt. A távol felejtős, a gerelyre viszont szavam nem lehet. Azt pedig álmomban nem gondoltam, hogy én nyerem 800-on a futamot."

Krizsán Xénia és Zsivoczky-Farkas Györgyi a két nap során elért egyéni csúcsokkal és idei legjobbakkal megmutatták küzdeni tudásukat, akaraterejüket.

Az esti programban is főszereplő volt az időjárás. A nehéz körülmények között megrendezésre került kalapácsvetés fináléjában Orbán Éva három érvénytelen kísérlettel lett helyezetlen.

"- Nem tudok igazából mit mondani, én rontottam el – mondta a szakágban már szép sikereket elért dobónő. - A selejtező is necces volt, ott is elrontottam az első két dobásom, ez is visszaütött."

Szombaton Pars Krisztián döntője 15,00 órakor kezdődik, amelyben olimpiai és Európa bajnok kalapácsvetőnk az első három sorozatban a 12. dobóként áll be a körbe.

A nap kiemelkedő eredményét 3;32:33 órás világcsúccsal az 50 km-es gyaloglást most már harmadszor megnyerő francia Yohan Diniz érte el.


Eredmények:

Atlétikai Európa-bajnokság, Zürich
Férfiak:

200m, Európa-bajnok: Adam gemili (Nagy-Britannia) 19.98, 2. Christophe Lemaitre (Franciaország) 20.15, 3. Serhy Smelyk (Ukrajna) 20.30, 4. MArtina (Hollandia) 20.37, 5. Marani (Olaszország) 20.43, 6. Guliyev (Törökország) 20.48

400m, Eb: Martyn Rooney (Nagy-Britannia) 44.71,l 2. Matthew Hudson-Smith (Nagy-Britannia) 44.75, 3. Donald Sanford (Izrael) 45.27, 4. Krzewna (Lengyelország) 45.52, 5. Williams (Nagy-Britannia) 45.53, 6. Gaba (Németország) 45.83

800m, Eb: Adam Kszczot (Lengyelország) 1:44.15, 2. Artur Kuciapski (Lengyelorzág) 1:44.89, 3. Mark English (Írország) 1:45.03, 4. Bube (Dánia) 1:45.21, 5. Lewandowski (Lengyelország) 1:45.78, 6. Tuka (Bosznia Hercegovina) 1:46.12

400m gát, Eb: kariem Hussein (Svájc) 48.96, 2. Rasmus Magi (Észtország) 49.06, 3. Denis Kudryavtsev (Oroszország) 49.16, 4. Chayy (Oroszország) 49.56, 5. Franz (Németország) 49.83, 6. Bekric (Szerbia) 49.90

50 km gyaloglás, Eb: Yohan Diniz (Franciaország) 3:32:33 - világcsúcs, 2. Matej Tóth (Szlovákia) 3:36:21, 3. Ivan Noskov (Oroszország) 3:37:41, 4. Ryzhov (oroszország) 3:39:07, 5. Banzeruk (Ukrajna) 3:44:49, 6. Hlavan (Ukrajna) 3:45:08

Magasugrás, Eb: Bogdan Bondarenko (Ukrajna) 235, 2. Andriy Protsenko (Ukrajna) 233, 3. Ivan Uhov (Oroszország) 230, 4. Baba (Csehország) 230, 5. Tsyplakov (Oroszország) 226, 6. Krymarenko (Ukrajna) 226

Nők:

200m, Eb: Dafne Schipperd (Hollandia) 22.03, 2. Jodie Williams (Nagy-Britannia) 22.46, 3. Myriam Soumare (Franciaország) 22.58, 4. B. Williams (Nagy-Britannia) 22.68, 5.Kambundji (Svájc) 22.83, 6. Samuel (Hollandia) 23.31

400m, Eb: Libania Gernot (Olaszország) 51.10, 2. Olga Zemlyak (Ukrajna) 51.36, 3. Indra Terrero (Spanyolország) 51.38, 4. Ohuruhou (Nagy-Britannia) 51.38, 5. Holub (Lengyelország) 51.84, 6. Razor (Románia) 51.95

1500m, Eb: Sifan HAssan (Hollandia) 4:04.18, 2. Abeba Aregawi (Svédország) 4:05.08, 3. Laura Weightman (Nagy-Britannia) 4:06.32, 4. Plis (Lengyelország) 4:06.65, 5. Del Buono (Olaszország) 4:07.49, 6. England (Nagy-Britannia) 4:07.80

Kalapácsvetés, Eb: Anita Wlodarczyk (Lengyelország) 78.76, 2. Hrásnová (Szlovákia) 74.66, 3. Joanna Fodorow (Lengyelország) 73.67, 4. Klaas (Néemtország) 72.89, 5. Heidler (Németország) 72.39, 6. Tavernier (Franciaország) 70.32,...Orbán Éva helyezetlen

Hétpróba, Eb: Antoinette Nana Djimou (Franciaország) 6551, 2. Nadine Broersen (Hollandia) 6498, 3. Nafissatou Thiam (Belgium) 6423, 4. Schaefer (Németország) 6395, 5. Schwarzkopf (Németország) 6332, 6. Ikauniece-Admdina (Lettország) 6310,...9.Krizsán Xénia 6156, 10. Zsivoczky-Farkas Györgyi 6151

(Forrás: MTI, fotók: Zádor Péter)