Atom Anti riválisa lett a japán kapitány

Atom Anti riválisa lett a japán kapitány

2012. 11. 05.
Megosztás

Kovács Antal egykori nagy riválisa, az olimpiai és háromszoros világbajnok Inoue Koszei váltja a Londonban várakozáson alul szereplő japán válogatott élén az eddigi férfi kapitányt, Sinohara Sinicsit.

A Kyodo News jelentése szerint a Japán Judoszövetség egy ideig kiállt a Londonban megbukó Sinohara mellett a japán férfi válogatott – először az ötkarikás játékok történetében – aranyérem nélkül zárta az olimpiát, ám Tokióban bejelentették: a 34 esztendős Inoue Koszei irányítja a riói olimpiáig a japán férfi válogatottat.

Az egykori kitűnő judós nagy riválisa volt az olimpiai és világbajnok Kovács Antalnak, a 2001-es müncheni világbajnokság döntőjét is egymással vívták, akkor Inoue nyert. Ugyanakkor a japán klasszis 1998 februárja és 2004 augusztusa között csupán egyetlen mérkőzést veszített el a nemzetközi porondon: a paksi csillag ellen a 2001-es budapesti Millenniumi Világkupán.

Inoue 2008-as visszavonulása után Nagy-Britanniában tanult, majd a japán válogatott egyik edzőjeként dolgozott, miközben a Tokai Egyetemen is edzősködött. Megbízása 2016-ig szól, azzal a kikötéssel, hogy újjá kell építenie a japán férfi válogatottat, amelynek Rióban a hagyományoknak megfelelően kell szerepelnie.

(Forrás: judoinfo.hu)