Újabb négy évig Patakfalvy Miklós a szövetség elnöke

Átrendeződött a mezőny

2013. 07. 23.
Megosztás

Pazar záróünnepséggel ért véget minden idők leghosszabb és legnagyobb taekwondo világbajnoksága.

A mexikói Pueblában rendezett esemény jócskán tartogatott meglepetéseket. Túl azon, hogy egyik magyar sem jutott túl első ellenfelén, több olimpiai bajnok is korán búcsúzott. Sportdiplomáciailag viszont előreléptünk.

"Sajnos, nem sikerült a terveket teljesíteni, noha mindhárom versenyzőben benne volt akár az érem megszerzésének lehetősége – kezdte helyszíni beszámolóját, Patakfalvy Miklós, a hazai szövetség elnök.
– Feltétlenül említést érdemel, hogy a tavalyi olimpiai bajnokok és érmesek rendre elszálltak már a verseny elején. Így volt ez a török Tezegül, az angol Jones, a szerb Mandic, és még számos kiválóság esetében is. Nyugodtan mondhatjuk, elképesztően átrendeződött a mezőny. A favoritok sorra kiestek, és ismeretlenek tűntek fel a horizonton.
– Hihetetlen, de Európa egyik legeredményesebb, egyik legjobban szervezett és legjobb anyagi háttérrel rendelkező csapata, a nyolc-nyolc sportolót, azaz teljes csapatot felvonultató török válogatott, egyetlen érmet sem tudott szerezni a hétnapos versenysorozaton.
Hasonlóan rosszul sikerült a vb az Egyesült Államok csapatának, vagy éppen az olaszoknak, akik szintén tizenhat versenyzővel érkeztek, és egyetlen sportolójuk sem állhatott a dobogóra.
Ismét régi fényében tündökölt viszont a koreai csapat, akik hat aranyérmet szereztek meg a lehetséges tizenhatból, és hazavitték mindkét kategóriában (nők és férfiak) az összetett csapatgyőzelmet is.
Remekül szerepeltek a hazaiak, a kubaiak, az oroszok, a férfiaknál az irániak, de nyert aranyérmet Thaiföld, Németország, Franciaország, Gabon és Ausztrália is.

Ez utóbbinak van magyar vetülete is, hiszen az „auszik” világbajnoka az a Marton Carmen lett, akinek nagypapája magyar. Egyébként két évvel ezelőtt, a Shenzenben rendezett Universiadén Edina és Carmen együtt álltak a dobogó harmadik fokán a 62 kg-os kategóriában. Feltétlenül említést érdemel, hogy volt magyar döntős is a világbajnokságon, ugyanis Lányi Tamás nemzetközi bírónk vezette (remekül) a verseny negyedik napján az 54 kg-os férfi döntőt.

– A rendezésről csak szuperlatívuszokban lehet szólni – folytatta az elnök.

– Úgy a transzfer, mint a programok időbeosztása, a kedvező feltételekkel biztosított helyszíni étkezés professzionális megoldása, vagy éppen az edzésidőpontok és feltételek koordinálása, a biztonsági szolgálat szigorú, de mégis udvarias és kifogástalan, precíz és szükség esetén rugalmas hozzáállása, az eredményhirdetések eleganciája, mind-mind erősítik azt a véleményünket, hogy tényleg minden idők legnagyobb vb-je volt a mexikói.

Nyugodtan mondható, megfizethetőek voltak a jegyárak, noha naponta háromszor is eladták őket a délelőtti, délutáni és esti programra – avatott be minket a részletekbe Patakfalvy Miklós.
– Mindig tele volt a csarnok, délelőtt, délután és este hatezer néző biztosította a remek hangulatot. Fantasztikus atmoszféra jellemezte az egész versenyt. Amikor hazai versenyző lépett pástra, szó szerint izzott a levegő, felrobbant a csarnok. Mintha az alig 40 km-re található a Popokatapetl vulkán akart volna kitörni. Tényleg különleges hangulata volt ennek a vb-nek, amit minden idők legnagyobb világbajnokságaként jellemezett dr. Chungwoon Choue a WTF elnöke is záróbeszédében.
134 országból 950 versenyző és több mint 700 sportvezető, edző vett részt az eseményen. Több mint kétezer akkreditáció történt az eseményre. A legtöbb ország Európából jött, szám szerint 41. Ez nem kis dolog, hiszen 49 tagországa van az ETU-nak (európai szövetség – a szerk.). A sportcsarnok rendjét és biztonságát 290 rendőr biztosította.

A sportág mexikói népszerűségét igazolja, hogy hatalmas médiaérdeklődés mellett zajlottak az események. A mexikói televízió, a regionális csatornák naponta többször is élő adással jelentkeztek, a rádióban rendszeresen megszakították az adást, ha hazai sportoló lépett küzdőtérre, hogy közvetítsék a mérkőzéseket. A bemondók, amúgy dél-amerikai módra, focimeccseket megszégyenítő hangerővel és lendülettel, óriási hangulatot produkálva számoltak be az események alakulásáról. Minden valamirevaló újság címlapján szerepelt az esemény, különösen, ha mexikói versenyző nyert világbajnoki címet vagy érmet.

A sportdiplomácia területén voltak előrelépések.

– Több megbeszélést tartottunk az ETU elnökség jelenlévő tagjaival, többek között az augusztusi, Bukarestben rendezendő kadet Európa-bajnokság jegyében, valamint a szeptemberi ifi Eb volt terítéken. Találkoztam és tárgyaltam a Kukkiwon (a WTF technikai központja) technikai igazgatójával, Ko Kwang-Mun úrral. Elsősorban arról egyeztettünk, hogyan lehetne még hatékonyabbá tenni együttműködésünket. Hasznos, eredményes megbeszélés volt, melynek remélhetőleg már az idén is lesz kézzel fogható következménye. Hasonlóan fontos és hasznos egyeztetést folytattam a Kyung Hee Egyetem képviselőjével, Hyun Chul Jung úrral, aki a Nemzeti Taekwondo Szövetség-WTF-Kyung Hee Egyetem együttműködésében megvalósuló szakmai programok (versenyzők és edzők részére is) vezető munkatársa. Tisztáztunk néhány alapvető kérdést, és a jövőben még jobban koordinálva fogunk részt venni az általuk kiírt és szervezett továbbképzéseken, és ők is jobban figyelembe veszik a szövetségünk érdekeit és döntéseit – zárta beszámolóját Patakfalvy Miklós.

(Forrás: taekwondo szövetség)