Átvették a dunafüredi kajak-kenusok „A hónap műhelye” díjat

2013. 09. 27.
Megosztás

A MOB székházában vették át pénteken a Dunafüredi Vízisport Klub kajak-kenusai a MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított, augusztusi, „A hónap műhelye” díjat, s az azzal járó félmillió forintos Decathlon-sportszervásárlási utalványt, a közönségszavazás eredménye és a kuratórium egybecsengő döntése alapján.

A tizenegy napig tartó voksolást a Dunafüred Vízisport Klub a Honvéd Pesterzsébet Vízilabda Klub műugrószakosztálya és a Hell Miskolc Judo Club, valamint a hazai vizeken remeklő Spartacus Vitorlás Egylet és a KSI öttusázói előtt nyerte meg.

Az eseményen a MOB részéről Fábián László sportigazgató, a Decathlon képviseletében Pósfai Gábor ügyvezető igazgató, az Utanpotlassport.hu részéről pedig Bruckner Gábor ügyvezető köszöntötte a fiatalokat. Az ünnepségen részt vett többek mellett Hüttner Csaba, a Magyar Kajak-kenu Szövetség utánpótlás szövetségi kapitánya, és a díjazott klub elnöke, Valkusz Pál is.

Varga Béla – aki többek közt az olimpiai ezüstérmes Géczi Erikát készítette fel Szöulra – és Zsigmond Zsóka – aki az FTC-ben nevelőedzője volt a szintén olimpiai második Bóta Kingának - hosszú fővárosi edzősködés után 2000-ben, Százhalombattán nevelkedett idősebb kajakosokkal és korábban ott dolgozó szakemberekkel alapította meg az utánpótlás-nevelésre specializálódott műhelyt. A fiatalok idén nyáron remekül szerepeltek, az augusztus pedig még fényesebben sikerült. A gyermek, kölyök és serdülő országos bajnokság aranyakat és bronzot hozott, akárcsak az ifjúsági ob (a Koós Normann, Kiri Máté, Szeiler Máté, Vass Péter K-4-es egység 1000 méteren győzött, és még két második helyet is bezsebeltek a dunafürediek).

Az i-re a pontot Vass tette fel a wellandi világbajnokságon: a júliusi Európa-bajnokságon már első, ezer méteren induló Vass, Noé Zsombor (Váci Hajó SE) párost Kanadában sem verhette meg senki, ráadásul a 18 éves tehetség négyesben is diadalmaskodott.

„Vezérhajója a kajak-kenu sportág a magyar sportnak. Hosszú évek, évtizedek óta a legkiemelkedőbb nemzetközi eredményeket hozza. Ha ilyen utánpótlás van a sportág mögött, akkor ez az eredményesség még hosszútávon fenntartható lehet. Ti már akár a jövő évi nanjingi ifjúsági olimpián, vagy - most már tudjuk a helyszínt - akár már Tokióban odaérhettek a csúcsra. Kívánom, hogy éljétek meg azt az élményt, amit egy olimpia adhat” – mondta az öttusázó olimpiai bajnok Fábián László.

Hüttner Csaba a fiatalok és a klub méltatásakor kiemelte, hogy annak idején családi vállalkozásból fejlődött ilyen sikeres csapattá a szakosztály. Az utánpótlás-vezető elégedettségét fejezte ki, hogy a nyolc kitüntetett műhely között már két kajak-kenus szerepel.

Valkusz Pál az egyesület vezetőjeként mutatta be a szakosztályt. Elmondta, Százhalombattán 1967-óta van jelen szervezett keretek között a kajak-kenu sport, amit akkor még állami vállalat támogatott. Kétezerben, ott élő egykori edzők, kajakosok, szinte a nulláról újraépítették-szervezték a vízi életet, saját pénzből vettek többek közt motorost is. Az évek során a szakmaiságra, utánpótlás-nevelésre fektették a hangsúlyt. 2004-óta vannak korosztályos válogatott versenyzőik, összesen mintegy hatvan gyermeknek biztosítanak jelenleg sportolási lehetőséget.

Pósfai Gábor a díj jövőjével kapcsolatban elmondta, hogy az idei, havi győztesek közt az év végén kihirdetik „Az év műhelye” díjat is. A Decathlon így összesen, éves szinten 8 millió forinttal támogatja ilyen módon a hazai utánpótlás-műhelyeket. „Nemes a cél, és tudom, hogy a támogatás jó helyre kerül. A díjat valamilyen formában tovább fogjuk vinni a jövő esztendőben is” – hangsúlyozta az áruházlánc igazgatója.

Bruckner Gábor az ünnepség végén felhívta a figyelmet a 3. alkalommal megrendezésre kerülő utánpótlás-konferenciára, melyre az Utanpotlassport.hu szervezésében, a MOB és a Decathlon támogatásával, november 5-én, a TF-en kerül majd sor. A rendezvény fővédnöke Borkai Zsolt, a MOB elnöke. Bruckner Gábor a konferenciára meghívta „A hónap műhelye” eddigi győzteseinek 1-1 képviselőjét. Regisztráció az utánpótlás-konferenciára

Az utanpotlassport.hu (Szegő Tibor) videója a nyertes műhelyről:

A szeptemberi teljesítmények alapján október 5-ig itt lehet jelölni az év kilencedik hónapjának díjazottjára.

(Fotó: MOB/Kovács Anikó)