Augusztus 21-én kísérik utolsó útjára Sipos Jánost

Augusztus 21-én kísérik utolsó útjára Sipos Jánost

2012. 08. 12.
Megosztás

A család előzetes tájékoztatása szerint 2012. augusztus 21-én, kedden 14 órakor kísérik utolsó útjára a rákospalotai temetőben Sipos Jánost, a 61 éves korában elhunyt népszerű kerékpáros kommentátort.

Sipos János 18 évig kerékpározott versenyszerűen, többször nyert bajnoki címet utánpótlás-versenyzőként, majd a felnőttek között. 1971-ben világbajnoki hetedik helyezést ért el a 100 km-es csapatversenyben; nyolcszor vett részt Békeversenyen.

Évekig volt a Magyar Kerékpáros-szövetség főtitkára, a Magyar Rádiónál valamint az Eurosportnál dolgozott, ahol ifj. Knézy Jenővel kommentálták a kerékpárversenyeket. A rádióban két téli és két nyári olimpiáról tudósított. Sipos János tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottságnak.

Az elhunyt sportriporterről, sportvezetőről hosszabb megemlékezés a Revomag kerékpáros szakportálon olvasható: http://revomag.hu/2012/sipos-janosra-emlekezunk/

(nso - MOB)