Szocsi 2014: Az amerikai és kanadai csapat továbbra is veretlen

Szocsi 2014: Az amerikai és kanadai csapat továbbra is veretlen

2014. 02. 11.
Megosztás

Fölényes, mégis nehézkes győzelmet aratott a kanadai női jégkorong-válogatott Finnország ellen a szocsi téli olimpián. A címvédő 3–0-ra nyert, miután negyven percig egyetlen találat sem esett.

Nagy küzdelem folyt a pályán a finn és a kanadai női válogatott között. Ritkán fordul elő, hogy két harmad alatt egy gól se szülessen, de most ez is megtörtént. Pedig az olimpiai bajnoki címet védő juharlevelesek jóval aktívabbak voltak: az első két játékrészben 27-szer lőttek kapura, míg a finnek csupán tízszer.

A harmadik játékrészben aztán megtört a csend, az 50. percben emberelőnyben Meghan Agosta-Marciano megszerezte a vezetést Kanadának. A második gólra már nem kellett sokat várni, az 53. percben Jayna Hefford kettőre növelte a különbséget, majd az 57. percben jött harmadik kanadai találat Rebecca Johnston révén.

A továbbiakban már nem változott az állás, tehát a magyar származású kanadai kapus, Shannon Szabados shotouttal zárt.

A nap másik találkozóján az Egyesült Államok sima győzelmet aratott Svájc felett. A tengerentúliak kilenc gólt ütöttek és egyet sem kaptak.

Szűk tízpercnyi bemelegítés után nagyon beindult az Egyesült Államok, az első harmad közepén 55 másodperc alatt három gólt (!) szerezett. A játékrész végéig még két amerikai találat esett – a lényegi kérdések tehát már 20 perc után eldőltek.

Bár a továbbiakban Amanda Kesselék visszavettek a tempóból, további négy gólt szereztek, így fölényesen, 9–0-ra nyertek.

Nem csak a gólok mutatják meg a két csapat közötti tudáskülönbséget. Az amerikai 53-szor lőttek kapura, míg a svájciak mindössze 10-szer.

TÉLI OLIMPIA, SZOCSI

Női jégkorongtorna.
Selejtező kör, A-csoport

Egyesült Államok–Svájc 9–0 (5–0, 1–0, 3–0)
Gólütő: Monique Lamoureux (9:20, 1–0), Brianna Decker (10:07, 2–0), Amanda Kessel (10:15, 3–0), Hilary Knight (14:23, 4–0), Kessel (15:42, 5–0), Lamoureux (33:26, 6–0), Kendall Coyne (40:49, 7–0), Coyne (43:59, 8–0), Alex Carpenter (55:39, 9–0)

Finnország–Kanada 0–3 (0–0, 0–0, 0–3)
Gól: Meghan Agosta-Marciano (49:27, 0–1), Jayna Hefford (52:24, 0–2), Rebecca Johnston (56:36, 0–3)
Az A-csoport állása: 1. Egyesült Államok 6 pont (12–1), 2. Kanada 6 (8–0), 3. Finnország 0 (1–6), 4. Svájc 0 (0–14)

A csoportból az első két helyezett egyből az elődöntőbe kerül, míg a 3. és 4. keresztbe játszik a B-csoport 1. és 2. helyezettjével az elődöntőért.

(Forrás: NSO)