Az Eger nyerte a döntő első mérkőzését

Az Eger nyerte a döntő első mérkőzését

2012. 05. 14.
Megosztás

Az Eger hazai pályán magabiztos, négygólos győzelmet aratott a BVSC felett a női vízilabda ob I döntőjének első, hétfői mérkőzésén.

A története során először döntős ZF-Eger iránti lelkesedést jól jelezte, hogy a döntő első mérkőzésén többen ültek a lelátón, mint a nagyváradi Bajnokok Ligája-döntőben. A sikeresen megvívott olimpiai selejtezőt miatt két hónap telt el az elődöntő óta, a csapatok meghatározó játékosai így is jó formában várták az összecsapást.

Az első negyedben 3–3-ig jutottak a felek, majd alábbhagyott a gólgyártás, a 2. negyedben csak Czigány Dóra talált a hálóba. A fordulás után Tomaskovics centergóljára a végén 4 találatig jutó Antal Dóra duplával válaszolt, először vezetett két góllal a hazai együttes.
Gangl Edina parádézott az egriek kapujában, sorozatban hárította a BVSC lövéseit. A záró játékrészben az ausztrál Ebony Neesham góljával már 7–4-re elhúzott a házigazda, Czigány Dóra és Somhegyi Noémi az utolsó percekben megadta a kegyelemdöfést a zuglóiaknak. Az első meccset a dinamikusabb támadójátékot mutató Eger hazai medencében magabiztosan hozta.
A párharc az egyik fél harmadik sikeréig tart. A második meccset szerdán rendezik meg Budapesten.

NŐI VÍZILABDA OB I, NŐK DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
ZF-EGER–BVSC-ZUGLÓ-DIAPOLO 9–5 (3–3, 1–0, 2–1, 3–1)
Eger, 900 néző: V: Juhász Gy., Székely Balázs
EGER: GANGL - Neesham 1, CZIGÁNY D. 3, SOMHEGYI 1, Pengő, Pócsi, ANTAL 4. Cs: Veréb, Vályi, Zajácz. Edző: Kelemen Attila
BVSC: Szilágyi - Takács V., RÁSKI 1, Tomaskovics 1, Tóth I. CSABAI 1, Illés A. Cs: Kisteleki H. 1, Farkas K. 1, Horváth Á., Ipacs. Edző: Petrovics Mátyás
Gól - emberelőnyből: 6/3, ill. 3/1
Gól - ötméteresből: 1/0, ill. 1/0
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 az Eger javára

MESTERMÉRLEG

Kelemen Attila:
– Ilyen nagyszerű közönség előtt nem illett volna rosszul játszani. Köszönjük, hogy ennyien buzdítottak bennünket. Nagyon jó védekezéssel megérdemelten nyertünk. Remélem, szerdán ugyanezt a játékot produkáljuk, mert akkor pénteken befejezhetnénk a döntőt.

Petrovics Mátyás:
– Az Eger védekezésben ránk erőltette az akaratát, öt lőtt góllal nem lehet meccset nyerni. A második félidőben kevesebb gólszerzési lehetőségünk adódott. Összességében az történt, amit vártunk, szerdán a lövéseinknél minőségibb megoldásokat kell választanunk.

(Forrás: MTI)