Az Eger nyerte a Szeged elleni rangadót

Az Eger nyerte a Szeged elleni rangadót

2013. 04. 03.
Megosztás

Az Eger jutott lépéselőnyhöz a Szegeddel szemben a férfi vízilabda ob I alapszakasz-elsőségéért zajló külön párharcban, miután a szerdai rangadón három góllal legyőzte a Tisza-partiakat.

A Bitskey Aladár uszodában a presztízsen túl nagyon is komoly tétje volt az első és a második helyezett összecsapásának, mivel az egyformán 64 ponttal álló két együttes közül a győztes hatalmas lépést tehetett előre az alapbajnoki cím irányában.

Csaknem kétezer néző előtt az Eger szerezte az első gólt, majd 2-1-re is vezetett. A második negyedben rövid ideig a Szegednél volt az előny (2-3), de - elsősorban Varga II. Zsoltnak köszönhetően - a nagyszünetre már két góllal vezetett az Eger, amely a háromszoros olimpiai bajnok kapussal, Szécsi Zoltánnal az élen remekül védekezett.

A harmadik negyedben először Vargát tapsolhatták meg a nézők. A Szegeden a kapuscsere sem segített. A Baksa Lászlót váltó fiatal Molnár Dávid is tehetetlennek bizonyult, amikor megúszás után az Eger másik háromszoros olimpiai aranyérmesével, Biros Péterrel került szembe (8-4). Már 9-5-re is vezetett a hevesi csapat, amikor Hegedüs Gábor szépített (9-6).

A befejező nyolc perc elején 9-7-et mutatott az eredményjelző - éppen ennyire nyert ősszel otthon a Szeged -, ám hiába állt vissza a vendégek kapujába Baksa, a hazaiak ismét háromgólosra növelték a különbséget (10-7). Emberelőnyből a szegedi légiós, Kayes betalált, de Bátori Bence újabb góljával 11-8 lett a végeredmény.
Az Eger ezzel elvette a Szeged veretlenségét, és megerősítette pozícióját a tabella élén.

A Vasas a Honvéd, a Ferencváros pedig a Pécs ellen nyert hazai pályán.

FÉRFI VÍZILABDA OB I

24. FORDULÓ

ZF-EGER–A-HÍD-SZEGED 11–8 (2–1, 3–2, 4–3, 2–2), Eger, 1900 néző. Vezette: Németh András, Vojvoda
EGER: Szécsi – BÁTORI 2, Biros 1, GÓR-NAGY 1, Seman, Graham, Bundschuh 1. Csere: Salamon, MEZEI 2, Lőrincz, Chilkó 1, VARGA II ZS 3, Gerritse
SZEGED: Baksa – Szivós 1, Kunac, Decker Á., Molnár T., Kiss Cs., Török 1. Csere: Somogyi, Juhász Zs. 1, KAYES 3, HEGEDÜS G. 2, Younger, Varga P.
Gól – emberelőnyből: 12/4, ill. 11/5
Kipontozódott: Török (26. p.), Molnár T. (28. p.), Younger (30. p.)
MESTERMÉRLEG
GERENDÁS GYÖRGY, az Eger edzője: – A Szeged fantasztikus idényt produkált eddig, az Eger meg korántsem ilyen jót. Nem mondom, hogy előzetesen leírtak minket, de a Szeged abszolút favoritja ennek a bajnokságnak, így erődemonstrációnak is jó volt a győzelmünk. Az Eger létezik, az Egerrel számolni kell – esetleg a döntőben is.
VINCZE BALÁZS, a Szeged edzője: – A negyedik negyedben már felvetődött, ha fel tudunk jönni egygólos különbségre, az esetleg nekünk lehet jó pontegyenlőségnél, de ettől még semmiképpen sem azért utaztunk ide, hogy egy góllal kikapjunk. Egy negyeden át meg tudtuk valósítani az elképzeléseket, utána kicsit szétesett a játékunk, rossz passzaink voltak, amelyek eddig nem jellemeztek minket. Nem azt mondom, hogy nem működött a játékrendszerünk, csak nem olyan szinten, mint korábban.

VALDOR-SZENTES–OSC 7–6 (2–2, 2–2, 1–1, 2–1), Szentes, 250 néző. V: Kun, Juhász
SZENTES: Horváth T. – Tóth Z. 1, Nagy M., Regős Á., Németh D., WESZELOVSZKY L. 3, Bálint G. Cs: Hegedűs B., Pellei F., Józsa T., Tóth P. 1, Szabó I L. 1, Szabó I Z. 1
OSC: Áts B. – Benczur M., Korényi B., Dávid Z., Simon A., Szőke Sz. 1, Szentesi. Cs: Szécsi D., GYÁRFÁS T. 3, Zentai T., Császár Gy. 2, Sedlmayer T., Tiba P
Gól – emberelőnyből: 10/3, ill. 16/3 Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 0
Kipontozódott: Tiba (16. p.), Németh D. (21. p.), Simon A. (25. p.), Bálint G. (28. p.)
Kiállítás (cserével): Horváth A. (28. p.)
MESTERMÉRLEG
Lukács Dénes: – Úgy érzem, nem kellett csalódnunk csapatunkban, csodálatosan küzdöttek a sokszor többségben lévő ellenfél ellen. Célunk továbbra is a nyolc közé jutás.
Ürögi Zsolt: – Gratulálok a Szentesnek, ma ők voltak a jobbak. Tovább küzdünk a nyolc közé jutásért.

SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP–DEBRECEN 6–5 (1–1, 3–1, 0–1, 2–2), Szolnok, 400 néző. V: Csanádi, Madarasi
SZOLNOK: DECKER A. – Negrean 1, Pásztor, Hosnyánszky 1, KIS G., Kovács O. 1, Gocics. Cs: Nyéki, Vörös, ALEKSZICS 2, Hangay Z., Marnitz 1, R. Georgescu
DEBRECEN: MITROVICS – Palotás, Georgetti 2, Varga T., SÜVEGES M. 2, Vindisch 1, Kállay. Cs: Somlai, Misics, Letica, Halek
Gól – emberelőnyből: 10/1, ill. 7/1 Gól – ötméteresből: 3/1, ill. 0
Kipontozódott: Georgescu (28. p.), Letica (29. p.)
Kiállítva (végleg cserével): Misics (23. p.)
MESTERMÉRLEG
Kovács István: – Végre nyertünk egy rangadót, ami fontos volt a rájátszás előtt.
Varga Tamás: – Büszke vagyok rá, hogy csapatunk végig nagy szívvel harcolt a mérkőzésen. A záró negyedben két kulcsjátékosunk elvesztése után is pariban voltunk a szolnoki csapattal.

EKF-EGERFOOD-IMOLA–BVSC-ZUGLÓ 7–6 (0–2, 3–1, 3–2, 1–1), Eger, Bitskey-uszoda, 100 néző. V: Dodog, Marnitz
EKF: LABONCZ – JAKAB 2, Petrovai, BÁNHIDY 1, SÁNTAVY 1, Keresztes I., Keresztes F. Cs: Takács 1, Farkas P. ZALÁNKI 2, Szőllősi, Hornyák, Milkovich
BVSC: GYÖRKE – Rajna, Létay 1, Bedő, Czigány 1, SZŰCS L. 2, Borsós. Cs: Szabó B. 1., Kotsidis 1, Nagy S., Tatár, Zsoldos, Mészáros
Gól- emberelőnyből: 4/1, ill. 10/2 Ötméteresből: 4/3, ill. 1/0
Kipontozódott: Sántavy (30.)
Kiállítva végleg cserével: Czigány (31.)
MESTERMÉRLEG
Tóth Péter: – Egymásért küzdött a csapat, és bebizonyítottuk, hogy bármit is hoz a jövő, az ob I-ben a helyünk. Nagyon fontos három pontot szereztünk kiváló védekezéssel és kapusteljesítménnyel.
Dabrowski Norbert: – Nem érdemeltük volna meg az egyik pontot sem, gratulálni csak az egrieknek tudok. A védekezésünk rendben volt, a gyenge támadójátékunk miatt szenvedtünk vereséget.

TEVA-VASAS–GROUPAMA-HONVÉD 12–6 (3–2, 3–0, 2–2, 4–2), Komjádi uszoda, 400 néző. V: Fekete B., Füzesi Zs.
VASAS: NAGY V. – Katonás 1, BRGULJAN 1, Hárai 1, OELER 2, Takács B. 1, VÁMOS 2. Cs: Csapó M. 1, Fazekas, Angyal, Manhercz Á., HŐNA 3, Steinmetz Á
HONVÉD: Gergely I. – Mátyás, Jansik D. 1, Steinmetz B. 1, FÜLÖP 1, Kovács P., KISS G. 3. Cs: Tóth B., Boros T., Jakab L., Marnitz M., Hangody L
Gól – emberelőnyből: 6/5, ill. 7/1 Gól – kettős emberelőnyből: 1/1, ill. 0 Gól – ötméteresből: 1/0, ill. 3/2
Kipontozódott: Hőna (32. p.)
Sárga lap: Vad Lajos (11. p.)
MESTERMÉRLEG
Földi László: – Még egy kicsit több kell, és akkor lesz tökéletes.
Vad Lajos: – Húsvéti nyuszik voltunk.

FERENCVÁROS–PVSK-FŰSZÉRT 11–8 (3–3, 3–1, 4–2, 1–2), Népliget, 50 néző. V: Marjay, Horváth Cs.
FTC: KÓSIK – PAJÁN 2, Illés, FRANCSICS 5, Sánta D. 1, MacDonell 2, Kárteszi. Cs: Deutsch, Ernyey 1, Vogel S. B., Major
PÉCS: Barát – Kistamás, BÓBIS 5, De Blasio, Dragics, Ágner 2, Krizsán. Cs: Safrankó, Monostori 1, Lukács G., Bereczki
Gól – emberelőnyből: 3/2, ill. 3/0 Gól – ötméteresből: 4/4, ill. 4/4
Kiállítva (végleg cserével): Deutsch (1. p.)
MESTERMÉRLEG
Varga I Zsolt: – Hosszú, negatív sorozatot törtünk meg, remélem, a mai győzelem erőt ad csapatomnak.
Bereczki Miklós: – Néhány játékosunk nem érzi át a helyzetünket, akarat és szív nélkül nem lehet játszani.

Korábban játszották: Kaposvár–Juniorválogatott 11–14

AZ ÁLLÁS: 1.ZF-Eger 67/24 mérkőzés, 2.A-HÍD Szeged VE 64/23, 3.Teva-Vasas 62/23, 4.Szolnoki Dózsa-Közgép 52/24, 5.Debrecen 47/24, 6.Groupama-Honvéd 37/23, 7.BVSC-Zugló 36/23, 8.Szentesi VK 27/22, 9.Orvosegyetem Sport Club 27/23, 10.Juniorválogatott 16/23, 11.EKF-EgerFood-Imola 13/21, 12.FTC Waterpolo 10/23, 13.PVSK-Fűszért 9/22, 14.Kaposvári VK 6/22

(Forrás: NSO, foto: egrivizilabda.hu)