A köztársasági elnök az Olimpiai Faluba is ellátogatott

Az EHF elnöke Érden és a MOB irodában

2013. 04. 10.
Megosztás

Magyarországi látogatása második napján gazdag program várta Hasszan Musztafát, a nemzetközi szövetség elnökét.

Kedden kora délután Hasszan Musztafa a Magyar Olimpiai Bizottság elnökével, Borkai Zsolttal tárgyalt a MOB budapesti székházában. A megbeszélésen jelen volt dr. Nagy Zsigmond a MOB nemzetközi igazgatója is.
A találkozón szó esett a nyári U19-es világbajnokság mellett a sportág magyarországi jelenéről és fejlesztéséről, valamint szerepéről az olimpiai programban.
A megbeszélésen jelen volt még Vetési Iván MKSZ-elnök, illetve Bienerth Gusztáv és Borsos Attila elnökségi tagok.

A MOB elnökével való találkozás előtt az IHF elnöke személyesen ellenőrizte Érden a férfi U19-es kézilabda-világbajnokság előkészületeit.

Az IHF elnöke és a polgármester zártkörű megbeszélésen egyeztetett arról, hol tartanak az előkészületek az augusztus 9-24. közötti, Budaörs-Érd közös rendezésű férfi U19 kézilabda-világbajnokság kapcsán. T. Mészáros András – aki a világbajnokság egyik védnöke is -, elmondta, az érdiek szorosan együttműködnek a szervezőbizottsággal. A torna nagyságát jól mutatja, hogy 24 ország több mint 500 sportolója mintegy 100 mérkőzést játszik majd.

- A rendezvény nemcsak az ország és a főváros, hanem elsődlegesen Érd és Budaörs számára kiemelt jelentőségű. Érd sportszerető város, tíz sportág is képviselteti magát szervezett körülmények között, de a legmagasabb szinten a kézilabda van jelen. Természetesen azt tartjuk a legfontosabbnak, hogy minél több szurkolót vonzzuk a csarnokunkba, a résztvevőket pedig magas színvonalon szolgáljuk ki. Tisztában vagyunk vele, hogy az U19-es világbajnokság sikeres lebonyolítása további jelentős világesemények magyarországi és így érdi rendezési lehetőségét jelentheti a jövőben – fogalmazott T. Mészáros András.

A felek kölcsönös támogatásukról biztosították egymást az Érd előtt álló első világesemény megrendezése kapcsán.

Kedd délután Hasszan Musztafa találkozott Egyiptom magyarországi nagykövetével, Ashraf Mohsennel.

A nap zárásaként Hasszan Musztafa az MKSZ vezetőivel a Magyar Állami Operaházban megtekintette Puccini Tosca című művét.

(Forrás: kezi.hu, fotók: Kovács Anikó)