Az első igazi teszt a Dakaron

Az első igazi teszt a Dakaron

2014. 01. 07.
Megosztás

A 2014-es Dakar rali második szakaszán két tegnapi győztesnek is komoly problémái voltak.

A Dakar második napja igazi teszt volt a versenyzők számára. A hétfői volt a rali leggyorsabb etapja, azonban a résztvevők már itt elkezdhették az ismerkedést a dűnékkel. A szakasz utolsó 100 km-én a Nihuil szürke dűnéi ráadásul még megterhelőbbek voltak, mint a versenyzők korábbi látogatása során. Nagyon meleg volt ráadásul, a hőmérséklet a 40°C-ot is meghaladta.

A mezőny San Luisból indulva, 304 km összekötő után veselkedhetett neki a szelektív szakasznak. A motorosoknak és a quadosoknak 359 km-t, a kamionosoknak 400 km-t, míg az autósoknak 433 km-en mérték a teljesítményét, majd az összes résztvevőre további 62 km-es összekötő szakasz várt San Rafaelig.

173 motoros és 40 quados vágott neki a mai szakasznak. Az egyetlen hiányzó a chilei Cristian Peralta, aki tegnap bukott, és lábát törte. A mai szakasz sem volt kegyes a motorosokhoz, az argentin Pizzolito, és az ausztrál Grabham is elakadt a dűnés területen, de javítania kellett a motorját a bolíviai Salvatierrának, a norvég Ullevalseternek és a francia Milletnek is.

Az élmezőny viszont sikeresen túljutott a mai szakaszon. A leggyorsabb a hondás Sunderland lett, a brit 39 másodperccel bizonyult jobbnak a második chilei Lopeznél, és 2 perccel a harmadik spanyol Barredánál. A negyedik Faria, az ötödik Duclos lett, Coma a kilencedik, a címvédő Despres a tizedik helyen végzett.

Összetettben Barreda továbbra is vezet, előnye 2 perc 3 másodperc a második Lopez, és 2 perc 33 másodperc a harmadik Sunderland előtt. Coma jelenleg az ötödik, míg Despres a nyolcadik helyen áll.

A magyarok párviadalából ezúttal Saghmeister Gábor jött ki győztesen, ő hétfőn a 66. helyen zárt 1 óra 31 perces hátránnyal, míg Dési János a 70. pozícióban végzett 1 óra 33 perces lemaradással. Összetettben is Dési áll jobban, 76., míg Saghmeister a 79., kategóriájukban a 15. és 17. pozícióban vannak.

Az autósoknál is akadtak események. A tegnapi győztes Sousának műszaki problémái adódtak, így a portugál jelentős időt veszített a mai szakaszon. A leggyorsabb a címvédő Peterhansel volt, a francia 46 másodperccel bizonyult jobbnak, mint a második Sainz, és 5 perc 34 másodpercet vert a harmadik De Villiersre. Roma lett a negyedik, Al-Attiyah az ötödik, Terranova pedig a hatodik helyen zárt. A tegnap komoly hátrányba került Gordon a 28. pozícióban zárt a szakaszt.
Összetettben Peterhansel állt az élre, 28 másodperccel van a második Sainz előtt. A harmadik Al-Attiyah lemaradása 4 perc 10 másodperc, míg a negyedik Roma 4 perc 19 másodperces hátrányban van. Terranova az ötödik, De Villiers a hatodik, Gordon pedig a harminckilencedik helyen áll.

Sebestyén Sándorék is megkezdték a szelektív szakaszt, azonban egyenlőre nem értek célba.
A kamionosok közül a tegnapi győztes Mardeevék balesetet szenvedtek. A felborult Kamaznak De Rooy állt meg és nyújtott segítséget, de nagy valószínűséggel az oroszoknak fel kell majd adniuk a viadalt. A szakaszt a szintén orosz Shibalov nyerte, 1 perc 49 másodpercet adva a második Van Vlietnek, és 9 perc 12 másodpercet verve a harmadik, de sportszerűségből jelesre vizsgázó De Rooynak. A címvédő Nikolaev a hatodik, Loprais a tizennegyedik lett.

Mardeevék balesete miatt Van Vliet átvette a vezetést az összetettben, őt 4 perc 55 másodperces hátránnyal követi Shibalov, és 8 perc 35 másodperccel lemaradva a harmadik De Rooy, majd a negyedik helyen Nikolaev következik.

DAKAR-RALI, 2014

2. SZAKASZ, SAN LUIS–SAN RAFAEL (433 KM)

Autók (40 célba érkező alapján): 1. Stéphane Peterhansel, Jean Paul Cottret (francia, Mini) 3:52:05 óra, 2. Carlos Sainz, Timo Gottschalk (spanyol, német, SMG) 46 mp hátrány, 3. Giniel De Villiers, Dirk Von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota) 5:34 p h

Az összetett állása:
1. Peterhansel, Cottret 6:17:02 óra, 2. Sainz, Gottschalk 28 mp hátrány, 3. Nasszer al-Attijah, Lucas Cruz (katari, spanyol, Mini) 4:10 p h.

Motorok (132 célba érkező alapján):
1. Sam Sunderland (brit, Honda) 3:42:10 óra, 2. Francisco López (chilei, KTM) 39 mp hátrány, 3. Joan Barreda (spanyol, Honda) 2:00 p h.,...70. Dési János (KTM) 1:33:04 ó h.

Az összetett állása:
1. Barreda 6:09:41 óra, 2. López 2:03 p hátrány, 3. Sunderland 2:33 p h.,...76. Dési 2:10:35 ó h.

(Forrás: NSO)