„Remélem, hogy Tokióban tudok a bronzérmen csiszolni egy kicsit fényesebbre!”

Az Európa-bajnok Márton Anita az Európa-kupán folytatja hétvégén

2017. 03. 07.
Megosztás


Az olimpiai bajnok kalapácsvető Pars Krisztián
nem indul a hétvégi dobó Európa Kupán, a belgrádi fedett Európa-bajnokságon címét megvédő Márton Anita viszont részt vesz a versenyen.

A magyar szövetség honlapja szerint 12 versenyző szerepel majd a Kanári-szigeteken rendhagyó módon két városban sorra kerülő viadalon. A londoni játékokon aranyérmes Pars ugyan nem lép dobókörbe, ám az azt követő edzőtáborozáson részt vesz a spanyol szigeten.

A csapat legnagyobb sztárja, a tavaly Rióban olimpiai bronzérmes Márton Anita fő számában, súlylökésben indul.

A küldöttség hét tagja a felnőttek, öten pedig az U23-asok között versenyeznek majd, utóbbiak között lesz Halász Bence is, a tavalyi év legjobb magyar férfi utánpótlás sportolójának megválasztott, Héraklész-díjas kalapácsvető is, aki 2016-ban junior világbajnokságot nyert.

A Dobó EK-n résztvevő magyar csapat:
felnőttek: Huszák János (diszkosz), Szikszai Róbert (diszkosz), Hudi Ákos (kalapács), Pásztor Bence (kalapács), Márton Anita (súly), Gergelics Cintia (kalapács), Bogdán Annabella (gerely)
U23: Halász Bence (kalapács), Rivasz-Tóth Norbert (gerely), Veiland Violetta (súly), Gyurátz Réka (kalapács), Szilágyi Réka (gerely)

(MTI-MOB)