Az európai delegátus is gratulált az EYOF kerékpáros tesztverseny szervezőinek

Az európai delegátus is gratulált az EYOF kerékpáros tesztverseny szervezőinek

2017. 04. 03.
Megosztás


Április 2-án rendezték a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál kerékpáros tesztversenyét. Az eseményen részt vett Umberto Langellotti, a Monacói Kerékpáros Szövetség elnöke, az Európai Kerékpáros Szövetség és egyben az EYOF kerékpáros eseményének ellenörzésével megbízott technikai delegáltja is, aki a viadal végén gratulált a hazai szervezőknek. Magyarországon ilyen köröltekintő biztonsággal megrendezett kerékpárverseny még nem volt, mindenki maximálisan teljesített, a rendezők „ötösre vizsgáztak".

Nagy készülődés előzte meg a tesztversenyt, melyen a magyar korosztályos kerekesek mellett nyolc nemzetből érkeztek csapatok, klub, válogatottak. Két-két korosztály indult egy mezőnyben, a 15 év alatti fiúk a 17 év alatti leányokkal, a 19 év alatti leányok pedig a 17 év alatti fiúkkal, a szervezők így tudták lemodellezni a mezőnyök várható valós létszámát.

A csapatvezetői értekezleten Serfőző Eszter EYOF-sportigazgató és Somogyi Miklós főszervező köszöntötte a jelenlévőket, köztük Umberto Langellottit, az EYOF technikai delegátusát és Fábián Lászlót, a MOB sportigazgatóját, aki a fesztiválon is hasonló feladatokat lát el. Serfőző Eszter tolmácsolta Borkai Zsolt MOB-elnöknek, a rendező város polgármesterének üdvözletét is.

„A futam előtti pályabejáráson én is részt vettem. Személyesen is meggyőződhettem arról, hogy a szervezők mindent megtesznek a fiatalok biztonsága érdekében. Győrt ilyen szinten még nem láttam lezárva a forgalom elöl. Igaz, vasárnap volt, de jelentősebb fennakadásokat nem tapasztaltam. Mellettem ült egy vezető beosztású rendőr is, aki a kereszteződésekhez érve, körforgalmakhoz közeledve, akár azokat elhagyva a legapróbb részletek figyelembevétele mellett adta ki az utolsó utasításokat rádióján. Látszik, hogy a szövetség munkatársai és a győri rendezők mindenre aprólékosan figyelnek, az önkéntesek pedig lelkiismeretesen hajtják végre a rájuk bízott feladatokat. Meglátogattam az egészségügyi sátrat, ahol dr. Balogh Péter főorvos úr adott rövid tájékoztatást a szükséges ellátások lehetőségeiről. Még néhány logisztikai kérdés maradt nyitott, ezek elsősorban a csapatok kényelmét szolgálják majd a rajt-célterület közelében, de júliusra ezek is megoldódnak” - összegezte Fábián László a látottakat.

„Már hajnali négy órakor megkezdődött a főút kordonozása, kilenc órára a célterület is felépült, a zsűri megkezdte munkáját. A csapatok regisztrálása után 11-kor a csapatvezetői értekezlet kezdődött, majd egy végső útvonalbejeárás után pontosan délben elrajtolt a „B” mezőny, az U15-ös és WU17-esekkel. Páran azonnal lemaradtak a jó tempót diktáló bolytól, őket a záróautó „vette kezelésbe”, ugyanis a forgalom korlátozásának optimalizálása végett limitidőket határoztunk meg. A mezőny 37 U15-ös fiúkból, és 27 WU17-es leányokból állt. Több szökési kísérlet történt, de végül mezőnyhajrára döntött. Az abszolút befutót két Cannibal Team Lithuania-s nyerte, a mezőnyben harmadik leányként Vas Kata Blanka, a Merida Team versenyzője futott be. Az U15-ös fiúk kategóriájában az abszolút negyedik helyen a győriek nagy örömére Szijártó Zétény, a Győri Atlétikai Club kerekese sprintel be, ő ezzel kategóriájában az ezüstérmet szerezte meg. Kettőkor indult az „A” mezőny, ahol az U17-es fiúk mellett hat magyar 19 éves leány állt rajthoz. Nagy iramot diktált a mezőny, sorra történtek szökési kísérletek. A negyedik körben kialakult egy hét fős szökevény boly, melyben három szlovén, két szlovák, egy horvát, és egyetlen magyarként Füri Márton, a Degavi-Tipográfia versenyzője, az EYOF egyik fiatal nagykövete volt benne. Az utolsó körben már két percnél több előnyre tettek szert, biztos volt, hogy a mezőny már nem éri be őket. A végjátékban a szlovének semmit nem bíztak a véletlenre, az ismert és jól bevált taktikával sorra „meglószolták” a szökevényeket, akik próbálkoztak szerelni, de esélytelenül. A szlovének elsöprő fölénnyel vették birtokba a dobogó mindhárom fokát. Marci erejét a „lószparádé” felőrölte, a győzelemre akart menni, de a sprintre nem maradt ereje, a hetedik helyen végzett. A szlovéneknek ez sem volt elég, még a mezőnyhajrá első két helyét is bezsebelték. A mezőnyhajrára két leány ékezett, közvetlenül a szlovének mögött László Tamara, a KSI-Csepel SE kerekese futott be, a mezőnysprint legsűrűbb gócában. Ez kemény dolog egy leánytól. Karl Bianka is a mezőnnyel egy időben érkezett az ezüstéremért” - foglalta össze a történteket Somogyi Miklós főszervező.

„Az EYOF magyar csapatának összeállításához a teszverseny jó erőpróba volt. A WU17-es leányoknál Vas Kata Blanka és Bajorfi Eszter tudott a főmezőnnyel tartani, ezzel nagy lépést tettek a csapatba kerüléshez. A többi leány lemaradt, nekik dolgozni kell, hogy teljesítményt nyújtsanak. Az EYOF kerékpáros leánycsapat végleges összeállítása az addigi egyéb versenyek eredményeinek figyelembevétele mellett, a június elsö hetében megrendezésre kerülő csehországi Lanksroun „Kis Békeverseny” és a hó végén zajló időfutam és országúti országos bajnokságok után alakul ki. A fiúcsapat részére több komoly megmérettetés lesz, kiemelkedik a szintén csehországi Jevicko Matusek GP. május első hetében, a végleges összeállítás szintén a bajnokságok eredményeinek értékelés után fog megtörténni. A WU19-es leányok sikeres szereplése egy másik közelgő esemény miatt fontos, ugyanis ez évben kell megszerezni a kvalifikációt a 3. ifjúsági olimpiára. Az új kiírás szerint négy leány és négy fiú alkotja majd a csapatot, de a nemeknek külön-külön kell beküzdeni magukat a világ 32 nemzete közé” - tette hozzá a háromszoros olimpikon.

Somogyi Miklós úgy értékelt: az EYOF kerékpáros tesztverenye ötösre vizsgázott. Elmondta, Umberto Langelotti gratulált a szervezőknek. „Hazánkban ilyen biztonsággal megrendezett kerékpárverseny még nem volt, és mindenki maximálisan teljesített.”

A 33-szoros magyar bajnok az orvosi csapatról is beszámolt. Dr. Rózsa Szilveszter versenyorvos mellett két mentőautó biztosította a mezőnyt, és a rajt-cél területen egészségügyi sátorban kezelték a sérülteket dr. Balogh Péter felügyelete mellett. „Sajnos több bukás is történt, mindkét mezőnyben a legkomolyabbak épp az utolsó kilométeren. Mindenkit elláttak, szerencsére csak egy szerb fiúnak kellett kórházba mennie, de felkötött kézzel már a díjkiosztó után ott állt a téren.”

Az útbiztosítást a rendőrség Perjámosy István, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőrfőkapitányság közlekedésrendészeti főosztályvezetőjének irányításával végezte, az önkéntesek és a polgárőrség bevonásával. „Az első rajtnál a déli időben rendkívül nehéz dolguk volt, a piac zárását követően hatalmas gépjármű- és emberáradatot kellet kezelni. Maximálisan megoldották a feladatot. Az MKSZ Versenybírói Testülete által delegált zsűri Verebély Lajos vezetésével megmutatta, hogy ilyen komoly feladat megoldását is meg tudják oldani, ráadásul tökéletesen. Az elektronikus időmérési chip-és célfotórendszert a Dunántúli Sportrendezvény-szervező és Időmérő Kft. biztosította, Prohászka Attila irányírása alatt. Ők több feladatot is elláttak. Toldi Tamás hajnaltól az útkordonozást és kijelölést irányította, előző nap az önkénteseknek tartott tájékoztatót. Az EUB motoros útbiztosító csapat 24 motorral látta el feladatát, remek munkát végeztek, de a rádiókapcsolatot biztosító vállalkozással is rendben volt minden. A rendőrség és az önkéntesek minden dicséretet és köszönetet megérdemelnek. Összefoglalva nyugodtan tekinthetünk az EYOF elé, természetesen a tapasztalatok, értékelések alapján még számos teendő, finomhangolás kell, de Győr szervezői, és a többi feladatot ellátók minden dicséretet megérdemelnek” - mondta Somogyi Miklós.

Az esemény eredményhirdetésén részt vett a győri önkormányzat és az EYOF szervező bizottsága képviseletében Bolla Péter, valamint a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke, Sándor Benedek is.

Az esemény beharangozója ide kattinva olvasható.

Az eredménylistát itt találja.

A győri EYOF-ot július 23. és 29. között rendezik, ahol a 14-18 éves fiatalok a kajak-kenu, az atlétika, a judo, a kerékpár, a kézilabda, a kosárlabda, a röplabda, a tenisz, a torna és az úszás sportágakban fognak megmérkőzni.

A Győri EYOF-ról további információkat a MOB oldalán és a verseny hivatalos honlapján találhatnak: gyor2017.hu.

(MOB)