Az év végén jön az év legfontosabb versenye a női U18-as hokisoknak

Az év végén jön az év legfontosabb versenye a női U18-as hokisoknak

2012. 12. 24.
Megosztás

Amíg a legtöbben a karácsonyra (eszem-iszom ájulásig), vagy a szilveszterre (iszom ájulásig) készülnek, addig az ifjúsági női jégkorong-válogatott a felkészülése hajrájában jár, hiszen december 29-én kezdődik a korosztály A-csoportos világbajnoksága.

A felkészülés jelentős állomásaként ezen a héten az osztrák rendezésű közép-kelet-európai felnőtt bajnokságban, az EWHL-ben induló budapesti csapat, a KMH színeiben négyszer is az ifjúsági válogatottunk lép jégre. Háromszor a fehérorosz Pantera Minszkkel, míg szombaton a sorozatban eddig az eddig 100%-os Sabres Vienna ellen játssza utolsó éles meccsét az U18-as együttes.

Gömöri Csaba szövetségi edző a jégkorongblog.hu-nak elmondta úgy döntöttek, hogy nem húzzák sokáig a válogatást, a fennmaradó kérdéseket a csütörtöki mérkőzés után megválaszolják, és kijelölik a világbajnoki 20+2-es világbajnoki keretet.
„A 2. és a 3. sorunk már összeállt, nem titok, egyelőre az a legnagyobb kérdés, hogy a kiöregedett Gasparics Fanni helyett ki legyen Huszák Alexandra társa az első csatársorban. Nem könnyű megtalálni a legjobb megoldást, de több ötletünk is van. Mindenki velünk gyakorol, kivéve a Kanadában játszó Molnár Mónikát, aki csak az utolsó héten csatlakozik hozzánk” – mondta a szakember a portálnak.
Hozzátette, szerencsére egy nagyon jó játékossal bővült a keretük a korábbihoz képest, a Mannheim fiú serdülőcsapatában hokizó, 1996-os születésű Nagy Orsolya 2,5 éve már volt válogatott, de Németországba költözött a családjával.

Gömöri munkáját és a kiváló csapatszellemet dicséri, hogy egész decemberben itthon lesz, és a válogatottbeli csapattársaknál lakik szülei távollétében. A szövetségi edző szerint jelentős segítséget jelent a csapat számára a beválogatása, korcsolyatudása és lövőereje.
Gömöri tervei szerint a hátralévő edzéseken a még fejlesztendő feladatokkal foglalkoznak. Ez annyit jelent, elsősorban a korongkihozatalukat kell gyorsítani, és ez emberelőnyös, emberhátrányos játékot kell még hatékonyabbá tenni.

A kiváló szakember úgy véli, akár a csoportban is sikerülhet egy meccset nyerni legjobbjainknak. Hiába esélyesebb a német és a finn együttes is, egy világbajnokságon bármi megtörténhet. Ha viszont mégsem sikerülne, és a bennmaradásért kell játszanunk, úgy valószínűleg a csehekkel játszunk élet-halál harcot, és ellenük már abszolút nem számítunk esélytelennek, így akár jövő ilyenkor is a világ legjobb nyolc csapata között fognak minket emlegetni.

„A” Csoportos Világbajnokság:
2012. december 29. – 2013. január 5. Vierumäki (Finnország)

Résztvevő csapatok:

A csoport: Kanada, Finnország, Németország, Magyarország
B csoport: USA, Svédország, Csehország, Oroszország

(Forrás: molcsapat.hu)