Tbiliszi 2015: Újabb két arany, és még két érem

Tbiliszi 2015: Újabb két arany, és még két érem

2015. 07. 29.
Megosztás

Az EYOF szerdai versenynapján ismét nagyot alkottak úszóink: Késely Ajna arany- és ezüstéremmel gazdagodott, Gyurinovics Fanni győzött, Végh István pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel Tbilisziben. Alább az érmesekkel készült interjúkat is meghallgathatják.

19:30. Két arannyal, valamint egy-egy ezüsttel és bronzzal zártuk a szerdai versenynapot Tbilisziben, összesen 4-2-6-nál járunk. Hasonló folytatást kívánunk magunknak csütörtökre! Ennyi volt a móka mára, köszönjük a megtisztelő figyelmet!

19.28. Fiú kéziseink 26-21-re legyőzték Dániát, de így is legfeljebb „csak” az ötödik helyre érhetnek oda. A következő ellenfél a házigazda Grúzia lesz.

19:01. Eredmények a tornacsarnokból: csapatban tizedikek lettünk (102,650 pont), míg egyéni összetettben Kovács Zsófia a 6. (53,550), Jakab Noémi a 38. (48,750), Székely Dóra pedig a 43. (47,450) helyen végzett. Kovács Zsófia három szeren, gerendán (5.), felemás korláton (8.) és ugrásban (9.) is bejutott a szerenkénti döntőbe.

18:37. Félidő a dán-magyar kézimeccsen, 14-11-re vezetünk. A kezünkben van az irányítás, fordulás után se engedjük ki!

18:27. Jagodics Dennis a hatodik legizmosabb idővel (49,64) jutott a 400 méteres síkfutás döntőjébe, míg Renkó Evelin nyolcadikként nem kvalifikált a fináléba (56,69).

18:22. Leveleki Bence távolugróért is szoríthattunk Tbilisziben, 6,83 méterrel a hatodik helyet csípte meg. A negyediktől mindössze egy centi választotta el.

18:19. Gyorshír az atlétikapályáról: Tanó Leonardo 1,99 méterrel a 9. helyen végzett a magasugrás döntőjében.

18:17. Vége a kosármeccsnek, 58-37-re kikaptunk a franciáktól. Az ugyanakkor már a kezdés előtt egyértelmű volt, hogy a csoport éléről nem lehet letaszítani a magyar lányokat.

18:10. Az 50 gyorson harmadik Végh István a mob.hu-nak: „Maximálisan elégedett vagyok, hiszen az eredeti célom az volt, hogy döntőbe jussak. Az, hogy felállhattam a dobogóra, számomra felér egy aranyéremmel. Az első 25 méter átlagos volt, a másodikat viszont nagyon megnyomtam. Nagyon sokat segített a lelátói buzdítás, meg is lepett, hogy a csapat ennyire összetart. Az édesanyámért is úsztam, aki már fentről figyel engem.”

18:00. Fiú kéziseink most kezdenek. Számukra csupán az a tét Dánia ellen, hogy csoportjuk harmadik vagy negyedik helyén végeznek-e. Az biztos, hogy 5-8. helyért folytatják.

17:58. A 200 vegyesen aranyérmes Gyurinovics Fanni a mob.hu-nak elmondta: „A négyszáz vegyesből okulva nem úgy álltam hozzá, hogy meg akarom nyerni, hanem, hogy minél jobb időt ússzak. De azért örülök, hogy elsőként sikerült célba érnem. Nagyon meg akartam mutatni, ha a négyszáz nem is sikerült, cserébe a kétszázon bizonyítok. Ha nem akadok fent a kötélen, lehet, hogy a legjobbam meg is lett volna. A rajtom nagyon jól sikerült, amikor a háton fennakadtam, egy kicsit bepánikoltam, de láttam, van esélyem. Az elején elindultam, és addig úsztam, amíg bírtam. Boldog vagyok, hogy van egy aranyérmem, nagyon örülök neki!”

17:42. A három aranyat és egy ezüstöt nyert Késely Ajna az eredményhirdetést követően nyilatkozott a mob.hu-nak: „A rajtot jól elkaptam 100-on, elsősorban ennek köszönhető a második helyem. Abban nagyon bíztam, hogy 400-on sikerül győzni, szerencsére így is lett. 150-nél volt egy kis holtpont, de túllendültem rajta, és 200 után – ahogyan előre terveztem – egyre fokozni tudtam a nyomást. A most Kazanyban, a vizes vb-n dolgozó Gyuri bácsinak (Turi György edző – a szerk.) hatalmas köszönettel tartozom, neki ajánlom a harmadik tbiliszi aranyérmemet. Beszéltem vele korábban arról, hogy szeretnék indulni jövőre a riói olimpián. Hogy melyik számban? Akár 400 gyorson, akár a 4x200-as váltó tagjaként. De előtte a negyedik aranyérmet is megcélzom az EYOF-on 200 gyorson.”

17:14. Félidő a francia-magyar kosármeccsen, 27-19 oda. Annyira azért nem kell elkeserednünk, a csoportelsőség így sincs veszélyben.

17:10. ÚJABB KÉT ÉREM! Gyurinovics Fanni rajt-cél győzelmet aratott 200m vegyesen (2:18,93), Végh István pedig harmadik lett 50m gyorson (27,68).

Barta Márton 200m vegyesen 4. (2:04,32), míg Labán Eszter a 100m mell középfutamában 9.

16:52. Késely Ajna három nap alatt a harmadik aranyérmét nyerte Tbilisziben, ezúttal 400m gyorson (4:15,65). És emellett egy ezüstje is van szerda délutánról, a 100m gyorsról. Ez igen! Gratulálunk!

16:30. Kezdődik a francia-magyar kosármeccs. Eddig igen jól állnak lányaink az EYOF-on: előbb a letteket győzték le 67-53-ra, majd hosszabbításban kerekedtek felül az oroszokon 68-57-re. Már biztos csoportelsők vagyunk, és a másik négyes második helyezettjével, a csehekkel meccselünk az elődöntőben.

16:19. Berecz Balázs a nyolcadik helyen végzett a 200m mell döntőjében, 2:22,72-es idővel.

16:13. Ilyés Laura hatodikként végzett a 200m hát döntőjében 2:22.15-tel. Kedden a 100m hát fináléjában szintén a hatodik legjobb időt teljesítette.

16:08. Késely Ajna két arany után harmadik érmét is megnyerte az EYOF-on: második lett a 100m gyors döntőjében. Pedig jobbat úszott (57,18), mint a középdöntőben (57,94). Szerdán egyszer még medencébe ugrik, a 400m gyors fináléjában.

15:00. Köszöntünk mindenkit az EYOF szerdai versenynapján. Ami eddig ma történt:

Úszásban Barta Márton (1. az előfutamban, 200m vegyes), Késely Ajna (2., 400m gyors), Gyurinovics Fanni (2., 200m vegyes), Ilyés Laura (5., 200m hát) és Berecz Balázs (7., 200m mell) egyaránt továbbjutott az előfutamból, mint ahogyan Labán Eszter is a középdöntőből (9., 100m mell), Holló Balázs viszont hiába lett 2. 200m vegyesen, Barta Márton győzelme miatt a finálét nélküle rendezik meg.

Atlétikában Mátó Sára a második legjobb idővel (1:01.30) jutott be a 400m gát döntőjébe, ahogyan a fiúknál Deák Márton is finalista a hetedik idővel ugyanebben a számban.

Judóban a 48 kg-osoknál Mihalovits Kincső ipponnal kapott ki a 32 között az olasz Santinitől. A 60 kg-ban induló Gunics Endre a nyolcaddöntőben jukóval győzte le a belga Patrist, majd ipponnal alulmaradt az izraeli Boboviccsal szemben. A vigaszágon a macedón Angelovot verte ipponnal, a francia Gomes viszont jobbnak bizonyult nála, szintén ipponnal.

A HÉTFŐI ÉS A KEDDI VERSENYNAP KRÓNIKÁJA.

(MOB/SE, VF, BL, CZO, fotó: MOB/Szalmás Péter)