Nemzetközi tornaverseny Budapesten, az EYOF jegyében - 9 érem a magyar termés

Az EYOF-os fiú tornászok már a verseny helyszínén tréningeznek

2017. 07. 19.
Megosztás


Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon induló fiú tornászválogatott már Győrben, a verseny helyszínén gyakorol az utánpótlás tornászok legrangosabb idei megmérettetésére. Az EYOF július 23. és 29. között kerül megrendezésre.

Puskás Jenő utánpótlás szövetségi kapitány tájékoztatása szerint a Mészáros Krisztofer, Tomcsányi Benedek, Rengei Balázs összeállítású együttes jól halad a felkészüléssel, ugyanis egy hete Győrben, a verseny helyszínén edz, ahol a fiúk kezdenek hozzászokni a pódiumhoz és az egyes szerekhez, amelyek eltérnek az általuk megszokottól. A napi több órás tréningek mellett szólításokon is részt vettek, az utolsó kedden volt, ugyanis csütörtökön a végső simításoké a főszerep, mivel péntektől már nem lehet a csarnokban edzeni.

A tornászok jelenleg panzióban laknak, hiszen az olimpiai faluba majd csak július 22-én, szombaton a budapesti eskütétel után költözhetnek be a teljes magyar delegációval együtt. A szállás elfoglalása után még egy átmozgatásos edzésen vesz részt a válogatott, majd vasárnap kezdetét veszi a pódiumedzés.

A kapitány Mészáros Krisztoferre és Tomcsányi Benedekre hatszeres tornászként számít, és bízik benne, hogy mindketten be tudnak kerülni a 24-es egyéni összetett döntőbe, továbbá Mészáros Krisztofertől lólengésben döntős, talajon pedig fináléközeli helyezést vár, Tomcsányi Benedek pedig szintén lólengésben lehet eredményes. Rengei Balázs kimondott csapatember, a csapatversenyben háromból kettő eredménye számít, így ha valaki ront, akkor pontszámával tudja segíteni az együttest.

Puskás Jenő, utánpótlás szövetségi kapitány: „Már Győrben, a verseny helyszínén edzünk, nagyon szép a csarnok, gyönyörű a létesítmény, minden rendben van. A szerek jók, picit szokatlan a pódium és az új szerek, eleinte voltak is gondok, mivel más a rugózása bizonyos szereknek, de most már minden rendben van. A fiúk jó állapotban vannak, Tomcsányi Benedeknek is ritkábban fáj már a lába. A múlt héten kicsit fáradtak voltak, de ettől függetlenül jól tornáztak. Nem volt hazautazás hétvégén, így volt egy kis szabadprogram, elmentek mozizni, bowlingozni, remélhetőleg ezen a héten már frissebbek lesznek. Szombaton kora délután költözünk be a faluba, este még egy átmozgatás, és vasárnap már pódiumedzés van. A legfontosabb, hogy megcsinálják a gyakorlatokat, hogy az mire lesz elég, azt majd meglátjuk. Bízunk Mészáros lovában és talajában, Tomcsányi lovában, és jó lenne, ha a Mészáros és Tomcsányi is be tudna kerülni a 24-es egyéni összetett döntőbe, de ehhez arra van szükség, hogy rontás nélkül mutassák be a gyakorlatokat a csapatnapon.”

(MATSZ)