Az EYOF versenyigazgatója ismeri a nagy versenyek légkörét

Az EYOF versenyigazgatója ismeri a nagy versenyek légkörét

2017. 07. 10.
Megosztás


Petráhn Barbara az Év Atlétája volt 2007-ben. 21 évesen indult a sydney-i olimpián, rajthoz állt Pekingben is; sok nagy versenye közül ott volt a 2005-ös Helsinkiben rendezett és a 2007-es osakai világbajnokságon; sokszoros válogatott és magyar bajnok, utánpótlás világversenyek döntőse volt. Jelenleg a Győri Atlétikai Club klubmenedzsereként dolgozik, és az EYOF atlétikai versenyigazgatója.

A versenyzői évekről

Petráhn Barbara: - 15 éves koromtól atletizáltam. Első edzőm Bognár János volt, aki közel öt évig segítette a fejlődésemet. Több versenyágat is kipróbáltam, de a síkfutás mellett maradtam. Amire nagyon büszke vagyok, hogy 2006-ban beállítottam a női 400 méteres síkfutás több, mint húszéves országos csúcs-idejét, mely rekordot Pál Ilona 1980-ban állította fel, 51,50 másodperccel; 2007-ben én lettem az Év Atlétája.

A sport mellett mindig fontos volt számomra a tanulás, az Egyesült Államokba jártam egyetemre, ahol Michael Johnson edzője segítette a további fejlődésemet. Két olimpián jártam és az aktív versenyévek után is a sportban maradva segíthetem napjainkban a tehetségeket.

A klubmenedzseri tevékenységről

- A 2012-ben újjáalakult Győri Atlétikai Club-nál vagyok klubmenedzser, ahol jelenleg hét sportágban közel nyolcszáz sportolónak biztosítjuk a mindennapi edzéseket. A feladatom sokrétű, pályázatok készítése, költségvetés összeállítása, a szakosztályvezetőkkel együttműködve a klub sportstratégiai fejlesztése. Szeretném, ha 4-8 év múlva a jelen tehetségeiből minél többen képviselhetnék Győr városát és az országot a soron következő olimpiákon. A létesítmény ehhez adott lesz, a konkrét koncepción még dolgozunk, az EYOF után erre fokuszálunk majd.

Az EYOF adta feladatokról

- Az 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál új mérföldkő számomra és a klub számára is. Az EYOF-al kapcsolatban én lettem az atlétikai versenyigazgató. Itt szintén szerteágazó feladatot látok el. Nagyon sok emberrel tartom a kapcsolatot: versenybírókkal, önkéntesekkel, nemzetközi sportági képviselőkkel, a szövetséggel. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 150 ember koordinálásával foglalkozom.

A kiemelt sportszakmai feladatok közé tartozik a kapcsolattartás a sportág technikai delegáltjaival, a versenybírók kijelölése, önkéntesek beosztása, vagy épp az adminisztráció. A XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál sportlétesítményeiért és a hozzájuk tartozó infrastruktúra kialakításáért, fejlesztéséért a Győr Projekt felel, így velük szintén együttműködve, közösen dolgozunk egy sikeres EYOF megrendezésén.

Olyan helyen, olyan körülmények között mérhetik majd össze tudásukat a fiatal versenyzők, amely kiemelkedő az országban, sőt Közép-Európa egyik legjobban felszerelt létesítményét kapja nem csak az atlétika, hanem a többi sportág is.

Az olimpiai fesztivál atlétikai versenyeiről

- Az új pályák Magyarországon egyedülállóak, nem csak minőségben, hanem felszereltségben is. A két atlétikai pálya nagyon közel van egymáshoz, ezzel is megkönnyítve a sportolók dolgát. Így nem csak a versenyzők közlekedése, hanem a bemelegítésük is zökkenő mentesebb lesz. Ami igazán kiemelkedővé teszi a létesítményt, hogy a Szervező Bizottság támogatta azt az elképzelést, hogy az atlétikai versenypálya IAAF Class1 minősítést kapjon, mely azt jelenti, szigorúbb ellenőrzéseknek kellett megfelelni a kivitelezés során.

Európa összes országából (50) várjuk a versenyzőket, közel 550 atlétát, akik kb. 200 kísérővel érkeznek majd. Az elszállásolásukra épült az EYOF falu, de az egyetemi kollégiumban is fognak lakni. Mind a két hely pár perc sétára van a pályáktól, mely megkönnyíti a sportolók közlekedését. Ez egy igazi Olimpia, csak kicsiben kicsiknek.

A rendezés élményéről

Petráhn Barbara: - Győr vezetése jól felismerte azt a lehetőséget, amit az EYOF adni tud. A város, itt a nyugat kapujában nemcsak egy multi sporteseményt, hanem egy olimpiai álmot adott az utánpótlásnak, a magyar sportnak, a Győrben és környékén élőknek, Magyarországnak.

Ahogy egy sportolónak az Olimpián való részvétel jelenti pályája csúcsát, úgy sportvezetőként egy olimpia megrendezésében való részvétel szintén óriási élmény. Nagyon büszkék vagyunk, hogy az első magyarországi olimpiát Győr rendezi meg. Kicsi, de a miénk.

Az EYOF atlétikai versenyeit július 24 és 29 között rendezik a Radnóti utcai atlétikai pályán. 24 2001/2002-es születésű atléta képviseli hazánkat. Az EYOF részletes programját és a magyar atléta csapat összeállítását honlapunkon megtalálják.

(MOB - pb/ml)