Az időjárás "megfelezte" az evezősök Simády Béla-emlékversenyét

Az időjárás "megfelezte" az evezősök Simády Béla-emlékversenyét

2014. 05. 05.
Megosztás

A kedvezőtlen időjárási körülmények miatt a vasárnapi programból egyetlen futamot sem tudtak lebonyolítani az evezős Simády Béla-emlékversenyen, Szegeden.

A magyar szövetségtől kapott tájékoztatás szerint erős szél és óriási hullámok uralkodtak a Maty-éri pályán, így a rendezők a versenyek törlése mellett döntöttek.

Már a szombati nyitónapon sem voltak ideálisak a körülmények a viadalon, amely a hazai sportolók számára válogató is volt. A férfi könnyűsúlyú kétpárevezősök között a korábbi, velencei válogatón győztes Galambos Péter, Csepregi Gábor kettős nyert, így ebben a számban ők állhatnak majd rajthoz a május végi, belgrádi Európa-bajnokságon. A most második Matyasovszki Dániel, Pozsár Bence duó tagjai közül előbbi könnyűsúlyú egypárevezősben, utóbbi pedig a könnyűsúlyú négyesben fog szerepelni a nemzetközi versenyeken.

Férfi kormányos nélküli kettesben Juhász Adrián és Simon Béla magabiztosan utasította maga mögé a riválisokat - Ficsor László szövetségi kapitány szerint azonban arról csak később születik döntés, hogy Simonék az augusztus végi, amszterdami világbajnokságon milyen hajóegységben indulnak majd. A könnyűsúlyúak hasonló számában Lőrinczy Péter és Vermes Péter diadalmaskodott, így ők is Eb-indulók lettek.

Kétpárevezősben a Pétervári-Molnár Bendegúz, Papp Gergely párosnak és a Széll Domonkos, Tari János, Juhász, Simon négyesnek szinte csak az óra volt az ellenfele, a hazai riválisok nem késztették őket nagyobb erőbedobásra.

(Forrás: MTI)