Az ifi olimpiai bajnok Kapás Boglárka rekordot döntene az Eb-n

Az ifi olimpiai bajnok Kapás Boglárka rekordot döntene az Eb-n

2014. 07. 18.
Megosztás

A szingapúri ifjúsági olimpia kétszeres győztese, aki a tavalyi barcelonai vb-ről csúcsdöntőként tért haza, a napokban az országos bajnokságon bizonyít. Nem is akárhogyan, jó formát mutatva 800 gyorson aranyérmet nyert. Mint a verseny után nyilatkozta, az ob-t állapotfelmérőnek tekinti, a berlini kontinensviadalon azonban új rekordot szeretne úszni.

Nagy érdeklődés kísérte a debreceni országos bajnokság második versenynapján a 800 méteres női gyorsúszás döntőjét, amely után a címvédő Kapás Boglárka, a BVSC versenyzője vehette át az aranyérmet. Időeredménye ezúttal 8:28.54 perc volt, megközelítve azt a teljesítményt, a 2012-es 8:26.49-et, amelynek köszönhetően két évvel ezelőtt ugyancsak Debrecenben Európa-bajnok lett, de még jócskán elmaradva a nevéhez fűződő 8:21.21 perces országos csúcstól, amellyel a tavalyi barcelonai világbajnokságon rukkolt ki.

„A tavalyi hosszú betegségem és az azzal együtt járó bizonytalanságom hónapjai után erre a napra vártam. Jól tudom, hogy a bajnokság csak egy állapotfelmérő állomás, a tavaly felállított országos csúcsom megdöntését Berlinre, az Európa-bajnokságra kell időzítenem. Erre alighanem szükségem is lesz, ha duplázni szeretnék. Továbbra is nagyon bizakodó vagyok, de kell ez a pozitív hozzáállás ahhoz, hogy az augusztusi kontinentális „rangadón” az álmaim megvalósulhassanak. Nagyon erős a motiváció bennem, a sikerhez szükséges akarati tényezők mutatója a lehető legmagasabban áll” – nyilatkozta a verseny után a kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának.

Arra a kérdésre, hogy mostanában gondol-e még a tavaly szeptemberben rá törő betegségére, amely három hónapon át távol tartotta az edzések látogatásától, vagy arra, hogy ezzel tetemes hátrányba került az ellenfeleivel szemben, válasza egy feladást nem ismerő élsportolóra vallott.

„Szerencsére kitisztult a kép, és elhárultak az akadályok. Elkeserített a betegségem, de még keményebbé és eltökéltebbé tett. Aki pedig a legmagasabb akadályokat is le tudja küzdeni, annak a kisebb gondok már meg se kottyannak. Most például Debrecenben, a számomra nagyon fontos – ha nem a legfontosabb - 800-as döntő előtt egyszerre csak fájni kezdett a hasam, és nem is kicsit. Orvosságot kellett bevennem, és ez a közjáték egy időre elterelte a figyelmemet a rám váró feladatról. Aztán összekaptam magamat, és elkezdtem felépíteni magamban a 800-as döntőt, úgy ahogy szoktam. Ahogy a rutinná vált művelet végére értem, már csak az úszás járt a fejemben, és megnyugodva vágtam neki a távnak.”

Lemaradás ide, üldözőverseny az idővel oda, az idei 800-as döntőt jobb eredménnyel nyerte, mint tavaly, amikor gond nélkül készülhetett fel a bajnokságra.

„Nagy Péter, az edzőm meg is dicsért, és azzal biztatott, hogy terv szerint haladunk előre. A bajnokságon még három gyorsúszó szám vár rám, a 200, a 400 és az 1500 méter, de ezzel a terheléssel nem vagyok egyedül, hiszen az Európa-bajnokságra készülő csapat legtöbb tagja ugyanígy „halmozza” a rajtokat. A folytatás sem lesz egyszerű. A felkészülést Balatonfűzfőn folytatjuk, illetve fejezzük be, a Kőbánya válogatottjainak társaságában. Ez nem azt jelenti, hogy Bernek, Pulai vagy Kozma az edzőtársam lenne, mert én inkább amolyan magányos harcos vagyok, aki a maga ura és ellenőrzője. Ezt szoktam meg, illetve ez lett a bevált módszerem” – mondta Kapás Boglárka, aki négy éve lett kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok, két esztendeje pedig a felnőttek mezőnyében európai első, idén pedig, egy újabb „páros” esztendőben Európa-bajnoki elsőségének megvédésére készül.

(Telekom Sporthír Szolgálat/Szalay Péter - MOB, fotó: MOB/Kovács Anikó)