Az MTK karatékái viszik A hónap műhelye-díjat

Az MTK karatékái viszik A hónap műhelye-díjat

2015. 03. 27.
Megosztás

Februári teljesítményének köszönhetően az MTK karateszakosztálya érdemelte ki a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díjat, továbbá az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A százezer forintos Decathlon-közönségdíj a Nyírbátor ASE asztaliteniszezőié lett.

A legtöbb, „A hónap műhelye”-nyertesről készülő írásba belecsempészhető a történelmi jelző. Sportága első képviselőjeként nyert, másodszor győzött és még folytathatnánk a sort. A jelző mégsem elcsépelt, sőt nagyon is pontos, amikor a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított díj februári kiírásáról számolunk be.

Korábban sosem fordult elő ugyanis, hogy nem olimpiai sportág érdemelje ki az elismerést és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. Az MTK karateszakosztálya azonban megtörte a jeget: részben a közönségszavazatoknak, de javarészt a kuratórium döntésének köszönhetően végzett összesítésben az élen.

A februárban rendezett zürichi korosztályos Európa-bajnokságon négy MTK-versenyző kapott helyet a magyar küldöttségben. A kadet leányok küzdelmében (kumite) a 15 éves Czagányi Dóra bronzérmet szerzett, míg a junior korosztályból éppen csak az U21-esek közé lépő, 19 éves Hárspataki Gábor az egész magyar válogatott legnagyobb sikerét aratta, és a dobogó legfelső fokára állhatott, ugyancsak kumitében.

Az 1888 óta működő patinás klub, az MTK karateszakosztálya 2010 októberében alakult meg, amelyhez 2014 szeptemberében csatlakozott a sportág egyik kiemelkedő hazai szereplője, a Dynamic.

A februári sikerért a győztes fővárosiak mellett a H2O Synchro SE (szinkronúszás, Budapest), Kőszegi SE (síugrás), Letizia SC (íjászat, Debrecen), Nyírbátori ASE (asztalitenisz) versengett.

A mind nagyobb presztízsű közönségszavazás győztesei a nagy összefogásról tanúbizonyságot tevő nyírbátori asztaliteniszezők lettek, így az oklevél mellett a százezer forintos Decathlon sportszervásárlási utalvány is az övék.

Az idei első kiírásra – a korábbiakhoz hasonlóan – több száz jelölést tettek a sportszervezetek, szakemberek és sportkedvelők. A Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu alkotta kuratórium a februári eredmények alapján a figyelmébe ajánlott szakosztályok közül választotta ki azt az öt műhelyt, amely felkerült az Utanpotlassport.hu-n nyilvánosságra hozott szavazólapra. A helyezésekről ezt követően döntött a közönség, illetve a kuratórium.

A díjátadóra március 31-én, kedden reggel 9 órától kerül sor a MOB tanácstermében.

A márciusi teljesítmények alapján április 5-ig az Utanpotlassport.hu című honlapon lehet jelölni szakosztályokat „A hónap műhelye”-díjra.

(Utanpotlassport.hu - MOB)