Az olaszok kezében a magyarok sorsa

Az olaszok kezében a magyarok sorsa

2013. 04. 20.
Megosztás

A magyar válogatott 2-1-re kikapott az olasz csapattól a Papp László Sportarénában zajló divízió I-es jégkorong-világbajnokságon. A győztes együttes feljutott az élvonalba.

A magyarok csak akkor szerezhetik meg a második, még szintén élvonalba kerülést jelentő helyet, ha szombaton nyernek a japánok ellen, a kazahok pedig előzőleg kikapnak a már nyeregben lévő olaszoktól.

A magyarok azzal a tudattal várták az összecsapást, hogy ha az alapjátékidőben nyernek, megismétlik a napra pontosan öt évvel ezelőtti csodát, és feljutnak a világ legjobb 16 csapata közé. Azt is tudni lehetett, hogy hosszabbításos siker vagy vereség esetén a zárónapon dől el a sorsuk, míg az olasz győzelem - akár hosszabbítás után is - a rivális számára jelentett feljutást.

Gyors gólváltással indult a fontos találkozó. Rocco éles szögből leadott lövése nyomán talált utat a korong Szuper lábvédői között. Három és fél perc elteltével Mihály emberelőnyben bombázott a kapuba. A hangulat változatlanul feszült volt, a bírók többször páros kiállítást ítéltek. A harmad hátralévő részében inkább a hazaiak veszélyeztettek.

A második játékrészben a magyarok kezdeményeztek többet, ám gól nem esett, a két kapus, Szuper és Dennis remekül védett.

A záró felvonásban Sikorcin lőhetett volna gólt, közeli kísérleténél a korong centikkel kerülte el a kaput. Aztán Horváthot kiállították, majd már csak három másodperc volt hátra a visszatéréséig, amikor Iannone kegyetlen erővel Szuper hálójába bombázott. Az olasz csatárnak ez volt a negyedik találata a tornán, és a harmadik létszámfölényes gólja. Mindkét mutatóban az élen áll.
Mihály sem úszta meg büntetés nélkül, az emberhátrányos helyzet során a magyar kapus azonban parádés spárgával védett. A végén mezőnyjátékos jött be Szuper helyett, és még időt is kért Chernomaz kapitány, de nem sikerült megszerezni az egyenlítő gólt.

A vereséggel már nem a saját kezükben van a magyarok sorsa, a sikerhez szombaton kellene kazah vereség is. A hokiban a lefújás után mindig a győztes válogatott himnuszát játsszák el, ám most - az olasz himnuszt követően - a csaknem 9000 szurkoló elénekelte a magyar himnuszt is.

Az olaszok fogadkoznak, megverik Kazahsztánt

Egyetlen halvány esélye maradt a magyar jégkorong-válogatottnak a feljutásra a divízió I/A világbajnokságon az olaszoktól elszenvedett 2-1-es vereség után. A szombati zárófordulóban először ki kell szurkolni az olaszok győzelmét Kazahsztán ellen, majd meg kell verni Japánt.

„Engem nem vigasztal, hogy közel álltunk a győzelemhez, ez nem egy barátságos dartsmeccs volt. Mindenekelőtt mégis azt kell mondanom, nagyon büszke vagyok a srácokra, végig keményen küzdöttek. Két nagyon erős ellenféltől, Kazahsztántól és Olaszországtól összesen csupán három gólt kaptak, s ugyanennyit ütöttek nekik. Ma este nem volt szerencsénk, igaz, azt is el kell ismerni, az olaszok kiválóan betartották a taktikát, s a végén hibára kényszerítettek minket. De még nincs vége! Bízom az olaszok állhatatosságában, abban, hogy százszázalékosan akarják megnyerni a tornát” – összegzett Rich Chernomaz, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

Igen, ez a halvány esély még él. De legyünk őszinték, az a valószínű forgatókönyv, hogy az olaszok átmúlatják az éjszakát, szombaton kitántorognak a jégre, és súlyos vereségbe szaladnak bele a kazahokkal szemben. Amerikai kapitányuk, Tom Pokel fogadkozott, hogy nem így lesz: „Szó sincs buliról. Majd holnap. Péntek este pihenünk, s készülünk az utolsó mérkőzésünkre, elvégre, ritkán adatik meg, hogy aranyérmet nyerjük. De azt sem hallgathatom el, hogy nagyon igazságtalan ránk nézve a torna menetrendje. Az addig rendben van, hogy a magyarok mindig este játszanak. Ám velünk másodszorra fordul elő, hogy egymást követő két napon a második alkalommal korábban kezdünk, mint előtte. A kazahok hét órával többet pihenhetnek a szombati meccsre, mint mi. Ez óriási különbség. Belegondolni is rossz, ha sorsdöntő találkozó előtt állnánk. De biztosítom a magyarokat, mindent elkövetünk a győzelem érdekében. Csupán január óta irányítom az olasz válogatottat, úgy érzem, egyre dinamikusabb, erősebb a csapat, amit a kazahok ellen is megmutathatunk.”

Egyelőre nincs más választásunk, mint hogy bízzunk benne, Tom Pokelből nem csupán a kötelező sportszerűség beszél. Megsértődni persze sima kazah siker esetén sem lesz okunk. Ezt a vb-t mi szúrtuk el. Kezdve a Korea ellen vereséggel. Egyetlen bravúrral nem lehet célhoz érni.

"Az a kis extra ma sem volt meg" - kezdte Vas János, a válogatott csatára. "Hosszabbításban kikaptunk itt két éve tőlük, és most is itt a végén lőttek egy gólt. Talán egy kicsit fegyelmezettebbek voltak a végére. Úgy érzem, hogy nem fáradtunk el, és ezt az egész csapat nevében mondhatom. Csak míg mi kihagytuk az emberelőnyöket, addig ők belőttek egyet, ez volt a választófal."

A magyarok egyenrangú partnerei voltak az olaszoknak, és Vas szerint ez fontos lépcsőfok lehet a jövőt illetően.

"Úgy gondolom azt mindenki jól látta, hogy partnerek voltunk. Ezen a világbajnokságon, aki nem úgy készül fel minden egyes csapat ellen, hogy teljes 100%-ban megpróbál kijönni a jégre és mindent megtenni, az úgyis veszteni fog. Itt már minden csapat nagyon erős, ezért jó, hogy átalakították a csoportot, mert így minden meccs élvezhetőbb. Tudjuk hogy fejlődünk évről évre. Az ilyen csapatok, akik fel-le lekerülnek, ugye az olaszok is már többször felkerültek, igaz most kiestek, de már ott vannak az A-csoport vége felé. Mi is ezt szeretnénk elérni, hogy legalább ez meglegyen. Nagyon sokat kell dolgoznunk még ezért, de nem vagyunk messze, és ezek az eredmények is bizonyítják."

Nem foglalkoznak a holnapi olasz-kazah mérkőzéssel, melyet ha megnyernek a kazahok, akkor már egy tét nélküli meccs vár rájuk Japán ellen.

"Nem fogjuk nézni, hotelből fogunk jönni. Az eredménybe lehet belenézünk, de teljesen fejben fogunk készülni Japán ellen, nekünk ez a fontos."

A legnagyobb hiba, amit elkövethetnek, ha a felkészülési időszakban aratott 7-0-ból indulnak ki.
"Egyáltalán nem mérvadó az a meccs, hiszen az csak bemelegítő mérkőzés volt a vb-re. Tudjuk milyen erőt képviselnek. Megverték Koreát, mi pedig kikaptunk tőlük. Ha nem úgy megyünk ki, ahogy kell, akkor tudjuk, hogy ebből nagy pofon lesz, ezért úgy fogunk készülni mint az elmúlt meccseken. Hozzáteszem, Korea ellen is így készültünk, csak ott nem úgy jött ki a lépés. Fél vállról nem szabad senkit sem venni, mindent meg kell tenni azért, hogy győzzünk."

Eredmény, 4. forduló:

Olaszország-Magyarország 2-1 (1-1, 0-0, 1-0)
gól: Rocco (3.), Iannone (51.), illetve Mihály (7.)
Kazahsztán-Koreai Köztársaság 4-2
Japán - Nagy-Britannia 4-1
Az állás: 1. (és már feljutott) Olaszország 12 pont, 2. Kazahsztán 9, 3. Magyarország 7, 4. Japán 6, 5. Koreai Köztársaság 2, 6. Nagy-Britannia 0

Az első két helyezett szerepelhet a jövő évi, minszki elit vb-n, az utolsó pedig a divízió I/B osztályban folytatja.

A szombati záró forduló programja:

12:30 - Nagy-Britannia - Koreai Köztársaság (A győztes csapat marad bent a divizionI/A osztályban.
16:00 - Olaszország-Kazahsztán (Kazah győzelem esetén az olaszok és a kazahok jutnak fel a legfelsőbb osztályba)
19:30 - Magyarország-Japán (Ha az előző találkozón az olaszok győznek, akkor magyar siker esetén a hazai válogatott is feljut a legfelsőbb osztályba)


(Forrás: MTI, NSO)